Határokon átívelő összetartozás és rendhagyó megemlékezés II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulóján

2020. április 1., 08:16 , 1000. szám

A Rákóczi Szövetség az idei esztendőben rendhagyó módon, online felületein emlékezik a nagyságos fejedelemre, és igyekszik az ő szellemében erősíteni a magyar összetartozást.

A Rákóczi Szövetségnek közel harmincezer tagja van a Kárpát-medencében, és több ezer magyar gyökerű diákkal tart kapcsolatot a világ más pontjain Amerikától Ausztráliáig.

„Tevékenységünket ugyanakkor nem szüneteltetjük, szeretnénk az online térben rendelkezésre álló eszközeinkkel minél inkább jelen lenni annak érdekében, hogy a Rákóczi Szövetség közössége, szimpatizánsai ne érezzék egyedül magukat, és ebben a formában fejezzük ki nemzeti összetartozásunkat, emberi és baráti kapcsolatainkat.

Ne érezzük egyedül magunkat, akkor sem, ha mozgásterünk korlátozott, ha a határok ideiglenesen bezáródtak körülöttünk. A következő napokban, hetekben az online térben szeretnénk folytatni a munkánkat, megszólítani mindenkit.

A Rákóczi Szövetség ebben az időben is szeretné felajánlani segítségét, barátságát, jóérzését.

– Megjelent Maradjunk kapcsolatban című sorozatunk Técsőtől Buenos Airesig.

– A határon túli középiskolások segítése érdekében indítottuk el tanóravideóinkat.

– A Kárpát-medencei idősek iránti szolidaritásunkat a Segítünk egymásnak programunk szolgálja.

Amint a lehetőségek engedik, folytatjuk a megszokott módon, addig is itt, az online térben fogjuk össze a Kárpát-medencét” – olvasható a szövetség tájékoztatójában.

(felvidek.ma/Kárpátalja)