Három újabb egészségügyi intézmény kapott védőfelszereléseket a KMKSZ által hirdetett gyűjtésből

2020. április 29., 17:39 , 1005. szám

Második hónapja tart a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány (JA) által meghirdetett gyűjtés. A szervezet vezetői április 29-én, szerdán megyénk három egészségügyi intézményébe juttattak el az akció során befolyt összegből vásárolt egészségügyi védőeszközöket.

Délelőtt az ungvári szülészet részesült támogatásban, melyet Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese és Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője adott át.

Oleh Onopko, a szülészet vezetője, miután ukránul és magyarul üdvözölte a jelenlévőket, őszinte háláját fejezte ki az adományozóknak.

– Ezek az eszközök a mostani nehéz időkben nagyon fontosak számunkra, hiszen a szülészet dolgozói a nap 24 órájában teljesítenek szolgálatot. A magunk és a pácienseink egészségvédelme céljából folyamatosan szükségünk van a védőfelszerelésekre, így sok kell belőlük – hangsúlyozta a szülész-nőgyógyász. – Sajnos, nem tudjuk, hogy meddig fog tartani ez a rendkívüli helyzet, hány fertőzött személy kerül be hozzánk, meddig fog tartani a világjárvány, és mennyi védőfelszerelésre lesz szükségünk. Készen állunk a koronafertőzött várandós és szülő nők fogadására. Jelenleg egy fertőzött kismama tartózkodik a kórházban, aki kedden szült. Az anya és az újszülött jól vannak – jegyezte meg.

– A KMKSZ által meghirdetett gyűjtésnek köszönhetően most már több mint 2 millió hrivnyával tudtuk támogatni Kárpátalja egészségügyi intézményeit. Ezek között vannak családorvosi rendelők, mentőszolgálatok, illetve múlt héten voltunk Ungváron a gyermekkórházban – mondta Balogh Lívia. – Most a szülészetre hoztunk egészségügyi védőfelszereléseket. Mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy az édesanyák, akik a megyei szülészeten adnak életet a gyermekeiknek, illetve az orvosok, akik itt dolgoznak, szintén biztonságban legyenek. Ezért több mint 100 ezer hrivnya értékű csomagot juttattunk el ide, amelyben védőfelszerelések, többször használatos köpenyek, maszkok, fertőtlenítőszerek, különböző védőeszközök vannak – közölte az elnök asszony, és felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatos a gyűjtés mind a számlaszámokra, mind pedig az adománydobozokba. – Épp tegnap gyűjtöttük össze az Ungvári járásban azokat az urnákat, amelyeket korábban a falvakban helyeztünk el. Az Ungvári járásban közel 50 ezer hrivnyával támogatták ezt a kezdeményezést az emberek, amiért hálásak vagyunk.

Az adomány másik részének átadása a KMKSZ központi székháza előtt történt. A Kárpátaljai Megyei Tüdőgondozó Központ részéről Ljubov Markoci, az intézmény egészségügyi igazgatója írta alá a mintegy 130 ezer hrivnya értékű csomag átvételi elismervényét. Az intézményben április 22-e óta fogadják a koronavírus-fertőzötteket, jelenleg 23 beteget kezelnek itt, 6 páciens állapota súlyos, a többieké közepesen súlyos. Egyelőre egyetlen beteg sem szorul lélegeztetőgépre, néhányan oxigénterápiában részesülnek: maszkon keresztül oxigénkoncentrátor segítségével vízzel dúsított oxigént lélegeznek be. Orvosokból, nővérekből és ápolókból álló 4 csoportot alakítottak ki, ők látják el a külön épületben fekvő pácienseket.

– Jelenleg rendelkezünk minden szükséges védőfelszereléssel, de mivel nagy mennyiségben használják ezeket, ezért a készlet gyorsan fogy. A műszak végén a fertőzött zónából kilépve fertőtlenítik, majd megsemmisítik a felszereléseket. A megyei egészségügyi főosztály révén kaptunk védőfelszereléseket, egyszer használatos védőruhát, kesztyűket, maszkokat. Az intézmény is vásárolt, de a legnagyobb segítséget az önkéntesektől kapjuk – jegyezte meg az igazgató, s elmondta, leginkább respirátorokra van szükségük, mert ebből csupán 10–14 napra elegendő van raktáron. – A KMKSZ által adományozott csomagnak köszönhetően huzamosabb időre el leszünk látva – emelte ki Ljubov Markoci.

– Sajnos napról napra növekszik a Covid–19 vírussal fertőzöttek száma egész Ukrajnában és itt, Kárpátalján is. A legszomorúbb az, hogy a fertőzöttek több mint 25%-a most már egészségügyi dolgozó – jegyezte meg Barta József. – Ha ők nagyobb biztonságban fognak dolgozni, akkor ez javítja a betegek gyógyulási esélyeit is. Eddig több mint 60 egészségügyi intézményt támogattunk. Segítünk, hogy segíteni tudjanak azokon, akik rászorulnak – zárta gondolatatait az alelnök.

A Nagyszőlősi Járási Kórház is kapott a „KMKSZ” JA által megvásárolt egészségügyi védőeszközökből. Az adománycsomagot, mely különböző típusú maszkokat, védőszemüvegeket, fertőtlenítő szereket és védőköpenyeket tartalmazott, május 1-jén adta át Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke Miljukov Olekszandr Vitalijovics főorvosnak.

rv