A viskiek ellenzik a kormány által erőltetett egyesülést a Huszti kistérséggel

2020. május 19., 20:25 , 1007. szám

Az elmúlt hét folyamán Visk és Veléte községek képviselői felkeresték a járási és megyei közigazgatási hivatalokat, ahol tiltakozásukat fejezték ki a Huszti kistérséggel való egyesítés kapcsán, és az ügy mihamarabbi helyreállítását kérték. A községek vezetői a kormányzót arról tájékoztatták, hogy az ügy érdekében készek akár Kijevig is elmenni és a végsőkig harcolni jövőjükért.

Az elmúlt héten felpörögtek az események a Felső-Tisza-vidéken. Május 13-án tette közzé az ukrán kormány azon távlati terveit, melyben jóváhagyta Voliny, Kárpátalja, Kirovohrad, Poltava és Csernyihiv megyék esetében a településtársulások létrehozását. Eszerint Visket és Velétét a Huszti kistérséghez akarják csatolni. Az elfogadott tervezet nagy megdöbbenést keltett, hiszen a megyei tanács által még 2019 őszén összeállított és a kormányhoz benyújtott tervben még 64 kistérség szerepelt. Május 13-ra már csak 63 kistérség létrehozásának javaslatát fogadta el a Miniszteri Kabinet. Az önkényesen meghozott határozat azonban hatalmas felháborodást váltott ki a helyiek körében, akik tudta nélkül és akarata ellenére döntött a Smihal vezette kormány.

A miniszteri kabinet döntését követően még aznap este rendkívüli ülést tartott mind Visk, mind pedig Veléte önkormányzata, ahol elfogadták, hogy levélben fordulnak a miniszteri kabinethez, valamint Ukrajna államfőjéhez a helyzet mihamarabbi tisztázásának érdekében. Mindeközben Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere videofelhívásban tájékoztatta a lakosságot az érthetetlen döntésről közösségi oldalán, mely a polgárok körében is nagy felháborodást keltett.

Visk vezetője elmondta, hogy Veléte önkormányzatával közösen még tavaly benyújtották a szükséges okmányokat a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalhoz, ahol a dokumentumcsomagot arra hivatkozva elutasították, hogy azok átdolgozásra szorulnak. Az átdolgozott okmányokat nemrégiben újra beadták, melyekben szintén a Velétével való egyesülésről szóló döntés és annak kidolgozása található.

Az Európai Unióba tartó Ukrajnában napi szinten történnek „csodák” nemcsak a törvényhozásban és törvényalkotásban, de a közigazgatásban is. Habár a Nép Szolgája kampányában a nép szolgálatát tűzte ki célul, mégis egyre-másra történnek olyan önkény­uralmi döntések, melyek nem az európai demokratikus irányt célozzák meg. Vajon ennél a döntésnél ki vagy kik érdekeltek abban, hogy Visk és Veléte mindenképpen a Huszti kistérséghez tartozzon, hiszen ha a lakosság létszámát tekintjük, Huszt és a már eddig hozzá önkéntesen csatlakozni kívánó települések bőven elegendőek, valószínűleg nem ez lehetett az az indok, amely alapján a döntést meghozták. Nem szabad elfeledni, hogy a térség egyik legnagyobb turistaövezete Veléte és Saján, utóbbi pedig Visk közigazgatásához tartozik. Az üdülőövezetek nagy bevétellel rendelkeznek, emellett a térség gazdag ásvány- és termálvízlelőhelyekben. Vajon nem voltak-e háttérspekulánsok, akik számára az elfogadott döntés kedvező gazdasági lépéseket hozna? Hogy hogyan és mire alapozva hozta meg döntését a kormány, egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy a helyiek bevonása nélkül döntött az ott élők jövőjéről. Ami viszont még érdekesebb a demokratikusnak vélt országban, hogy a kormány a döntését – előzetes egyeztetés nélkül – utólagos tájékoztatással hozta meg. Tehát Visknek és körzetének, valamint Velétének lehetősége sem volt arra, hogy legalább véleményt nyilvánítson a döntéshozók előtt – ez a lépés szintén a „demokrácia magas szintjéről” árulkodik…

Május 14-re virradóra Visk és Veléte polgármesterei, valamint képviselői rendkívüli tanácsülésen vettek részt a Huszti Járási Tanács 25. soron kívül összehívott ülésén, melyen eme kényes kérdésben a járási tanács a községek mellé állva támogatásáról biztosította a Viski kistérség mellett érvelőket.

Mindeközben civil megmozdulás is szerveződött: a viski és velétei polgárok radikálisabb módon, köztéri demonstrációval szándékoztak véleményt nyilvánítani. Az indulatok  csillapítására a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal első helyettese utazott le, megakadályozva a készülő útlezárást. Olekszij Hetmanenko szerint a megyei adminisztráció igyekszik minden tőle telhetőt megtenni az ügy tisztázása érdekében, s támogatja Visk és Veléte egyesülését.  „A mai napon a lakosság egy jelentős része azért gyűlt össze, hogy kifejezze ellenvetését a kormány által elfogadott, a kistérségek létrehozásáról szóló távlati tervvel szemben. A szóban forgó tervezetet három napja küldtük el kidolgozásra. Mi most azért vagyunk itt, hogy az emberek ne zárják le az utat, s hogy orvosoljuk ezt a problémát. A megyei közigazgatás az álláspontját tegnap elküldte a miniszteri kabinet számára, amelyben kérvényezzük a Viski kistérség létrehozását. Ki fogunk állni e mellett a kérelem mellett a miniszteri kabinet előtt, hogy a Viski kistérség önállóan funkcionálhasson.”

Klücskei Vjacseszlav, a viski önkormányzat végrehajtó bizottságának tagja elmondta, hogy megdöbbenéssel fogadták a kormány által közölt tényeket, s Visk és Veléte lakói bíznak abban, hogy csak félreértésről van szó. „Szomorú hír ez számunkra, mivel valahol úgy érezzük mi, viskiek és veléteiek, hogy kisemmiztek minket, hiszen komoly folyamat indult el az egyesülésben, pozitív eredményekkel már a küszöbén álltunk a megvalósításnak, amely mára egyenlő lett a nullával. Nagyon reméljük, hogy a jelenlegi ungvári vezetés pozitív visszajelzést ad majd, és bízunk benne, hogy mindez csak félreértés lehetett.”

A helyettessel való találkozás valamelyest csillapította a kedélyeket, így útlezárásra nem került sor, a polgármesterek és kísérőik azonban még aznap délután rendkívüli megbeszélés keretében Ungváron a közigazgatási hivatalban találkoztak Kárpátalja kormányzójával, Olekszij Petrovval. A delegáció tagjai a nemrég kinevezett megyei vezetőnek részletesen beszámoltak a Viski kistérség kialakításáért tett eddigi munkájukról. Az önkormányzatok képviselői felháborítónak és érthetetlennek tartják, hogy hogyan születhetett egy népakarattal szembemenő tervezet. A két község már tavaly meghatározó lépéseket tett a Visk központú kistérség kialakításáért, ezért értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt. Kijelentették, hogy ha a körülmények úgy kívánják, készek elmenni akár Kijevig és a végsőkig harcolni, kiállni jogaik mellett.

A megyei közigazgatási hivatal vezetője szerint ez a kérdés a Viski kistérségbe tömörülni szándékozók javára kell, hogy eldőljön. Ehhez az első lépések már megtörténtek.  „Beszéltem a közösségek fejlesztéséért felelős minisztérium vezetőségével. Valóban van olyan álláspont, amelyet – többek között – a megyei közigazgatási hivatallal is egyeztetni kell, s amely most a mi távlati tervünket képviseli. Az, amelyet a Huszti járás településeinek lakosai szavaztak meg. Ezt mi továbbítottuk. Megírtam a szükséges kísérőlevelet a minisztérium számára. Remélem, hogy meghallanak bennünket, és számításba veszik a változtatásainkat” – mondta el Olekszij Petrov.

Zsanna Mikityuk, Veléte polgármestere szerint a Visk központú kistérség jól átgondolt, gazdaságilag is kidolgozott tervezet, melyet sok tárgyalás és egyeztetés előzött meg. „Ez egy gazdaságilag indokolt döntés volt a részünkről. A távlati terv szempontjából fontos, valós számításokkal rendelkezünk, amelyek azt igazolják, hogy nem fogunk az állami juttatásoktól függeni, és hogy közösségünk képes lesz Visk és Veléte fejlődését szolgálni. Különös tekintettel a turizmus fejlesztésére Velétén, Visken és Sajánban.”

„Visken nem akad senki sem, aki a Huszti kistérséghez szeretne tartozni. Nincs ilyen. Ez a hír derült égből villámcsapás volt számunkra. A helyiek nagyon felháborodtak. Ezért tartottunk is egy soron kívüli tanácsülést, és Ukrajna elnökéhez, a miniszteri kabinethez és a megyei közigazgatási hivatalhoz fordultunk azzal a kéréssel, hogy vegyenek ki bennünket a Huszti kistérségből, és hozzák létre az önálló Viskit” – mondta el Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere.

A megyei tanács még tavaly három hónapi előkészület és tárgyalás után többségi szavazattal elfogadta Kárpátalján a kistérségek létrehozásának távlati tervét. Kárpátalja utolsó megyeként fogadta el ezt a tervet. Ebben a közös álláspontban benne volt többek között a Viski kistérség is, és megegyezés született abban, hogy ezen kistérségnek a létrehozása logikus, indokolt és teljes mértékben törvényszerű, valamint megfelel minden követelménynek, amelyet a kistérségekkel szemben támasztanak. „Mostanra ebben a tervben már csak a kormánynak van joga módosításokat végrehajtani, melyeket a megyei közigazgatás javaslatára megtehet” – jelentette ki Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese. Elmondása szerint a 2019 végén elfogadott távlati tervet az elmúlt hónapokban többen több oldalból próbálták módosítani, lobbizni változtatásokért, azonban a kormány végleges tervet nem fogadott el egészen tegnapig. „Ebben a tervben tegnapelőtt még 64 kistérség elfogadása szerepelt, többek között a Viski is, tegnap azonban már csak 63-at fogadtak el, ezzel hozzácsatolva Visket és Velétét Huszthoz. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy a megyei tanács is, ha szükséges, soron kívüli ülést tart, és a kormányhoz benyújtandó beadvánnyal fogunk tiltakozni a kialakult helyzet ellen, hiszen sem a megyei tanács határozatát, sem pedig a helyi közösségek akaratát nem vették figyelembe a döntésnél, márpedig a törvény mindig előírja, hogy a kistérségek létrehozása önkéntes alapon működik. Mi az emberek, a közösségek érdekeit képviseljük, ezért kiállunk mellettük, ha kell, és reméljük, a kormány álláspontja is megváltozik” – emelte ki a megyei tanács elnökének első helyettese.

A kormányzó arra kérte a megjelenteket, hogy türelemmel várjanak, arról biztosította a delegációt, hogy a közigazgatás kérvényezni fogja az elfogadott távlati terv felülbírálását és a Viski kistérség kialakítását.

Közben a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének kezdeményezésére a helyi civil és egyházi szervezetek közös nyilatkozatban fejezték ki tiltakozásukat a Huszti kistérséggel való egyesítés ellen.

Május 18-án Visk és Veléte rendkívüli ülés keretében hozta meg az önkéntes egyesülés folyamatának utolsó lépéseként a hivatalosan megszavazott egyesülést, melyet dokumentumban is rögzítettek – mindezt a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal jóváhagyásával, Ukrajna törvényeinek megfelelően.

Vajon valóban félreértés történt? Vagy előre megtervezett, az oligarchák kezére játszó kedvező lépés történt a kormány részéről, amely szembeszállva a népakarattal, a jól megszokott korrupt módon hozta meg döntését. Várhatunk változást a Nép szolgájától? Vagy ők is egyek azon eddigi korrupt vezetőkkel és kormányokkal, akik mézes-mázosan beszélnek a nép előtt, közben pedig végzik kétes ügyleteiket? Számít-e a nép akarata?

Hogy hogyan alakul a Visk központú kistérség sorsa, az a kormány lépésén múlik. Hiszen minden hivatalos folyamatot végigvittek a Viski kistérség kialakítására. Vajon Kijev hogyan tesz pontot az i-re?

ve