Május 30-án folytatódik az ukrán bajnokság

Labdarúgás

2020. május 20., 08:07 , 1007. szám

Az Ukrán Hivatásos Liga meghozta döntését, miután meghallgatta a klubok képviselőinek véleményét a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt nemzeti bajnokságok ügyében.

Ezek szerint az élvonalban május 30-án folytatódik a 2019–2020-as bajnoki idény, amely a tervek szerint július 19-én ér majd véget. Korábban voltak olyan elképzelések, hogy a hátralévő mérkőzéseket a főváros stadionjaiban rendeznék meg, de jelen állás szerint úgy döntöttek, hogy a sorsolás szerinti pályaválasztó csapat helyszínén rendezik meg a találkozókat. Természetesen minden párharcot zárt kapuk mögött bonyolítanak majd le.

Ami az Ukrán Kupát illeti, a Minaj FC–Dinamo Kijev és az FK Mariupol–Vorszkla Poltava elődöntőket ugyancsak a pályaválasztó csapat otthonában, Minajban és Mariupolban rendezik meg június 12-én, míg a finálénak Ternopil ad otthont július 19-én.

A döntéshozók arra is kitértek, hogy a folytatás előtt minden játékosnak, edzőnek, kisegítő személyzetnek és játékvezetőnek is negatív koronavírustesztet kell felmutatnia.

(tamási)