Nagy Gábor: Nagy Gáspár-apokrif

2020. május 20., 11:52 , 1007. szám

Az elv-nélküliekkel,

parolis elvtársi parolákkal,

a piedesztál paprikajancsijaival,

a hovatovább páncélos lovagjaival,

a hűbele-tamáskodókkal,

a permanens immanens

szövegfolyam szörföseivel

és, mi tagadás,

saját kisszerűségeinkkel is

együtt élni

éppoly megalázó és kényszerű volt,

mint amennyire nyilvánvaló

külön-valóságunk.

 

De a nyelv-nélküliekkel,

a szívlapáttal összehajigált

antológiák szuperhőseivel,

kánonkazán-fújtatókkal,

költőket jó pénzért futtatókkal,

az ősjellel önmegjelölt próféták

menet(t)rendhez igazított zsoltáraival

et cetera et cetera

együtt élni

a végtelen felhőjébe elmentve,

nos, az olyan fricska

az örökkévalóságtól, hogy

kinyílik – – –

 

 

Nagy Gábor versét aligha merő túlzás bravúrnak nevezni. Poeta doctushoz méltó költészetérzékelésről és -művelésről tesz tanúbizonyságot. Tűpontosan idézi fel Nagy Gáspár művészetének mibenlétét és történelmi-társadalmi-kulturális valóságértését. 

A Nagy Gáspár-apokrifben megelevenedő beszédhelyzet és nyelvi formatartalom zavarba ejtő hasonlóságot mutat az eredetivel. A vers valamennyi alkotóeleme Nagy Gáspár-i költeményformáló elem, de közülük három egészen feltűnő. Az első természetesen az olyan szóösszetételek révén mutatkozó szólelemény-tobzódás, mint a „piedesztál paprikajancsijai” vagy a „hűbele-tamáskodók”. Az irodalmi értékformálás harcosait egészen pontosan ragadja meg a „permanens immanens szövegfolyam szörföseivel”, illetve a „kánonkazán-fújtatókkal”.

A második elem abban az elrendezésben tűnik fel, hogy versének első szakaszában Nagy Gábor múltra vonatkozóan szól a történelmi-társadalmi-kulturális értékhelyzetről, míg a másodikban a jelenről beszél, holott mindkét versszak a rendszerváltoztatás előtti és utáni kulturális szembenállás valahol összefüggő hatalombirtoklási tévelygésére mutat rá.

A verszárlat bravúrja pedig – a harmadik elem – mindent visz, ahogy mondani szokás. A rímhívó pozícióba helyezett fricska szóval ugyanis a kinyíló – – – tud csak összecsengeni. Mit lehet még ehhez hozzátenni? Nagy Gáspár örömmel veszi most valahol ezt az „élére állított” versvéget...

Penckófer János