A fiatalkorú által okozott kárról

2020. június 9., 18:11 , 1009. szám

„Mióta eltört a lába, a szomszéd nem tud felmászni a traktorára. A 15 éves fiam vállalta, hogy behajtja a szomszéd udvarára az utánfutóval együtt, de ahogy farolt, véletlenül kidöntötte az útszéli beton villanyoszlopot, az meg szétverte a kerítést. A szomszéddal rendeztük a kerítés ügyét, de kijöttek a villanyszerelők, aztán a rendőr is. A szomszéd azt mondja, a villanyszerelők munkáját, meg a rendőrségi bírságot is nekem kell megfizetnem. Ráadásul a traktor utánfutóját is ki kell javítani. Mi az igazság, kinek kell fizetnie mindezért?”

– A törvény ez ügyben teljesen egyértelműen fogalmaz: a fokozott veszélyforrás (ilyen a közlekedési eszköz is) által okozott kárért a közlekedési eszközt a törvényes jogalappal (pl. tulajdonjog, megbízás, szerződés, bérlés) birtokló személy felel. Ő esetünkben a szomszéd, akié a traktor. Jogos, hogy a villanyszerelők neki nyújtották be a számlát, a rendőr pedig ellene indított eljárást és őt bírságolta meg.

A törvény ugyanakkor megállapítja, hogy a járművet vezető személy is felelősséggel tartozik a közlekedési szabályok megsértéséért, valamint a közlekedési eszközök szabályszerű használatáért. Arról nem is szólva, hogy a járművezető hibájából is keletkezhetett kár, például a villanyoszlopban.

A fiatalkorú személy azért nem vonható felelősségre, amiért megengedték neki, hogy a volán mögé üljön, viszont önállóan felel az okozott kárért. Amennyiben a fiatalkorú nem tudja saját vagyonából fedezni az okozott kárt, a kártérítés hiányzó része vagy akár a teljes összege is a szülőt, vagyis önt terheli. Ha ön úgy határoz, hogy nem fizeti meg a fia által okozott kárt, vagy nem tudnak megállapodni a kártérítés összegéről, a szomszédnak jogában áll a bírósághoz fordulni.

hk