Új rend születik: zászlók és verőlegények

Hosszúra nyúlt szünet után, amelyet a karantén­intézkedések csak még hangsúlyosabbá tettek, az elmúlt héten ismét lehetett része a fővárosiaknak igazi, nagyobb szabású tiltakozó akcióban. Minden jel szerint az utcai politizálás egy újabb korszakának kezdetéhez érkeztünk el.

Lezárult egy éra

A népszerű bloggerből hovatovább élvonalbeli politikussá érő Anatolij Sarij és a nevét viselő párt múlt héten az Elnöki Hivatal épülete elé szervezett látványos tüntetéssel vétette észre magát. Bár a vezér, akit az ukrán hatóságok még mindig köröznek, változatlanul külföldön él, pártja képes volt több ezres tüntetést szervezni a fővárosban. Ezzel újabb jelét adták annak, nem lehet, nincs értelme továbbra is úgy tenni, mintha nem léteznének. Arról nem is szólva, hogy Sarij hívei sokaknak reményt adtak: vége annak a hat éve, tulajdonképpen a legutóbbi Majdan óta tartó korszaknak, amikor az utcai politizálás szinte kizárólag a szélsőjobboldali erők kiváltsága volt.

Állásfoglalásra kényszeríteni az elnököt

A június 17-i megmozdulást Sarijék elsősorban tiltakozásnak szánták a jobboldali radikálisok akciói ellen, akik a gyilkossággal vádolt Szerhij Szternenko bírósági meghallgatása alatt rátámadtak az eseményről tudósító újságírókra. Különösen nagy felháborodást váltott ki, hogy Szternenko elvtársainak követelésére a rendőrség igyekezett eltávolítani a helyszínről a média nekik nem tetsző képviselőit.

Anatolij Sarij ezután szólította fel kollégáit és híveit, hogy vonuljanak az Elnöki Hivatal épületéhez, így hívják fel a figyelmet a sajtó elleni újabb támadásra. Az akció azonban nem korlátozódott a sajtószabadság ukrajnai helyzete miatti tiltakozásra.

A demonstráció láthatóan jól átgondolt és jól szervezett volt. A résztvevőket könnyű volt azonosítani piros-fehér egyenöltözetük és a rengeteg pártzászló alapján. A szervezők kezükben hangszóróval irányították az akciót. A rendőrség szerint a tiltakozók néhány százan lehettek, egyes sajtóbeszámolók szerint viszont háromezren voltak.

Legalább ennyire átgondolt volt a közvetíteni kívánt üzenet is. Az Elnöki Hivatalhoz érve a résztvevők efféle jelszavakat skandáltak: „A néma elnök nem az én elnököm”, „Miért jelöltetted magad elnöknek?”, „A törvényektől félj, ne az emberektől”.

Sarij és pártja arra igyekeztek felhívni a közvélemény figyelmét az akcióval, hogy szerintük Zelenszkij elárulta a választók reményeit. A jelenlegi elnököt elődjéhez, Petro Porosenkóhoz hasonlították, akinek a politikáját Zelenszkij szavazói élesen elítélték. Állásfoglalásra akarták késztetni az államfőt, aki megválasztása óta a szavazói és a jobboldal között egyensúlyozik.

Fiatalok, tettre készek

Elemzők szerint Sarij nemcsak a hivatalban lévő elnök pártjára jelent veszélyt, hanem az orosz ajkú, illetve kelet-ukrajnai lakosságra alapozó Ellenzéki Platform – Az Életért pártnak is jó lesz vigyáznia. A blogger ugyanis, miközben leplezetlenül kiáll az orosz ajkúak, a posztszovjet térség múltat idéző életformájához ragaszkodók mellett, könnyen a Majdanból kinőtt, egyre népszerűtlenebb pártok legjelentősebb ellenzékévé nőheti ki magát. Hatása az ország központi és nyugati régióira is kiterjedhet következetessége miatt, amellyel a mostani és az előző kormányzat korrupciós ügyeit, visszaéléseit ostorozza.

Ne feledjük, Sarijék alig néhány hónappal a megalakulásuk után több mint kétszázalékos eredményt értek el a tavaly nyári parlamenti választásokon! Jelenleg mintegy három százalék körüli népszerűséget mérnek nekik a közvéleménykutatók, de az őszi helyhatósági választások alkalmával egyes régiókban akár 10% körüli eredményt is elérhetnek.

Hogy mi a titok nyitja? Sarijnak nincsenek tévécsatornái, mint politikai ellenfeleinek, viszont van egy népszerű YouTube-csatornája, amelynek több mint hárommillió követője van, vagyis több, mint bármelyik közéleti televíziós műsornak Ukrajnában. Ráadásul tagadhatatlan népszerűsége miatt manapság állandó vendégnek számít több ellenzéki csatorna műsoraiban, vagyis meg tudja szólítani politikai vetélytársainak szavazótáborát is.

Az ő híveinek magja ugyanakkor nem a televíziókészülék, hanem a számítógép előtt ül, vagyis egy fiatalabb, agilisabb és tettre kész embercsoport, amelynek tagjai állandó kapcsolatban állnak egymással. Ők azok, akik képessé teszik a pártot arra, hogy szükség esetén pillanatokon belül utcai megmozdulásokat szervezzenek.

A rendőrség is így akarta

Most ismét láthattuk a mozgósító erejüket és a fantáziájukat, a képességüket, hogy valóban jelen legyenek az utcán, „észrevehetők legyenek”. Felmutatták mindazt, aminek potenciális és tényleges politikai ellenfeleik mostanság nem sok jelét adják. Az egyetlen kivételt e megállapítás alól a radikálisok jelentik, persze a maguk „sajátságos” módján. Tulajdonképpen az ő agresszivitásuknak tudható be, hogy manapság a legtöbb ukrajnai politikai erő alig mer megjelenni közterületen.

Ám Sarijék sem azért lehettek sikeresek az utcán múlt héten, mert jobbak a harcosaik, mint az ATO-ban és az utcai bunyókban edzett radikálisok, hanem mert ezúttal a rendőrség tette a dolgát: nem engedték, hogy nagyobb összetűzések alakuljanak ki az Elnöki Hivatal előtt. Volt ugyan néhány jelentéktelen provokáció, ám ezeket a rendfenntartó erők csírájukban elfojtották, amiért Sarij hívei megtapsolták és rigmusaikban dicsérték őket, a tévénézők pedig táthatták a szájukat, hogy nahát, ilyet is tud a mi rendőrségünk?! Tizenöt rendbontót elő is állítottak a hatóságok, bár később elengedték őket – ahogyan az már Ukrajnában szokás.

Földre vitte, megrugdosta

Az optimisták szerint a történtek azt mutatják, hogy a radikálisoknak nincs felhatalmazásuk az erőszakra, ahogyan az Porosenko idejében megszokott volt, ma már senki nem fél tőlük, s ezt Sarij vette észre elsőként. A pesszimisták viszont úgy gondolják, hogy a jobboldali radikálisok ezúttal egyszerűen nem készültek komoly összecsapásra. Sőt, a beszámolókból ítélve néhány halovány és furcsa kísérletet tettek arra, hogy maguk is békés eszközökkel tiltakozzanak, amivel persze nem értek el semmit.

A lényeg, hogy nem tudhatjuk mi lesz, ha egyszer újra baseballütővel jelennek meg az utcán a haza önjelölt védelmezői, ahogyan azt sem, hogy meddig lehet számítani a rendőrség határozott fellépésére a rendbontókkal szemben. Arról nem is szólva, hogy ott vannak a szürke hétköznapok, amikor a küzdősportokban járatlan politikai aktivistákat semmi sem védi a kopaszra nyírt, tetovált verőlegényekkel szemben. Hétfőn a Sarij Párt zsitomiri alapszervezetének vezetőjét az irodájában verték meg. A térfigyelő kamerák tanúsága szerint egy szakállas férfi egyetlen ütéssel leterítette a tisztviselőt, aztán megrugdosta. A támadót felismerték, a hírhedt Azov egyik ismert tagja volt. Sarij máris jelezte, várja, miként járnak el a hatóságok az ügyben. Mi pedig érdeklődve figyeljük, vajon az ukrán politikai élet velejárójává vált erőszakot is túléli-e a feltörekvő Sarij Párt, vagy sok más, többre hivatott politikai projekthez hasonlóan eltűnik a történelem süllyesztőjében.

(zzz)