Dsida Jenő: Tekintet nélkül

2020. július 25., 09:38 , 1015. szám

Be kell látnunk:

Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

 

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

 

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

 

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

 

 

Dsida Jenő egyik emblematikus verse az 1928-ban született Tekintet nélkül, melyet újra és újra érdemes elővenni. Nem szabad elfelejteni a versbe foglalt legfőbb gondolatot, hogy „Krisztusnak és Pilátusnak, / farizeusoknak és vámosoknak, / zsidóknak és rómaiaknak / egyformán szolgálni / nem lehet”.

Mert ebből ered az egyik legfontosabb emberi magatartás. Ez növeli az önbecsülést, tartást ad mindenkinek, aki nem a percnek él. Hamvas Béla – akit nyugodtan nevezhetünk a legnagyobb magyar válságértelmezőnek – ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy egyetlen mű létezik csupán. Ez a megváltás műve. És aki nem tartja ezt szem előtt, bizony könnyen eltéved. Elég csak egyetlen megengedés – például nem szólunk, mikor igazságérzetünk ezt kívánja –, és már el is indultunk a lehetetlenség, a kettős szolgálat felé; máris annak az útján botorkálunk.

Az igazság iránti hűségről szól ez a költemény. Benne külön nyomatékkal ezt részletezi az első versszak. Ezért szerepel ebben a szakaszban négyszer a becsületesen szó, és talán az sem teljesen véletlen, hogy itt található a címadó kifejezés is, a „tekintet nélkül”. Hamvas Béla azt is mondja az egyetlen művel kapcsolatban, hogy aki nem a megváltás művét szolgálja egész életével, az nemcsak eltéved, de ellene is dolgozik...

Penckófer János