A KMKSZ állásfoglalása a 2020-as helyhatósági választásokkal kapcsolatban

2020. augusztus 11., 14:04 , 1019. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – a 2015-ös eredményes választási együttműködés tanulságai alapján – kész az együttműködésre annak érdekében, hogy a 2020-as helyhatósági választáson a magyar pártok képviselői minél nagyobb számban jussanak mandátumhoz.

A Szövetség úgy véli, hogy az ezzel kapcsolatos részletkérdések rendezése kizárólag tárgyalásos úton lehetséges. A megbeszélés alatt álló kérdések nyilvánosság elé terjesztése a felek közös megegyezése nélkül nem szolgálja a bizalom erősítését, sem a tárgyalások előrehaladását, s taktikai szempontból mindkét magyar pártra nézve hátrányos lehet.

A KMKSZ a magyar pártok közötti együttműködést a kárpátaljai magyarság érdekeinek megfelelően, az elnyerhető képviselői helyek maximalizálásának figyelembevételével a helyhatóságok minden szintjére ki kívánja terjeszteni.

Ennek megfelelően az új választási rendszer sajátosságait figyelembe véve, a legnagyobb számú képviselői mandátum elnyerésének érdekében minden helyhatóságban, ahol a magyarság számarányából fakadóan mindkét magyar pártnak esélye van a bejutásra, a szavazatok maximalizálása érdekében párhuzamosan kell elindulniuk a pártoknak, s a bekerült képviselői frakcióknak kell együttműködésre lépniük. Minden olyan helyhatóságban, ahol a magyarság csekély arányban van jelen, közös listát kell állítani, hogy az 5%-os küszöböt elérve esély legyen a bejutásra.

Az adott szintű együttműködés részleteiről a pártok adott szintű szervezeti egységeinek kell megállapodniuk. A települési polgármesterek támogatása esetében az együttműködés helyi szintű megállapodás alapján lehetséges.

Ezen elvek mentén, a kárpátaljai magyarság érdekeinek figyelembevételével, a KMKSZ továbbra is kész a racionális párbeszédre.

Ungvár, 2020. augusztus 11.

A KMKSZ Elnöksége