Tarolt a Felső-Tisza-vidék az idei Szól a fülemülén

2020. augusztus 31., 20:30 , 1022. szám

A hatodik alkalommal megrendezett kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató versenyen idén Técső és Visk vitte el az első helyeket. A Tiszapéterfalván zajló szakmai versenyt a szervezők a karanténszabályokat betartva, szűk körben, csak a versenyzők és a zsűri részvételével valósították meg.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány augusztus 28-án szervezte meg a „Szól a fülemüle!” Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató versenyt, melyen idén 11 produkció vett részt. A programra Técsőről, Viskről, Nagypaládról, Csapról és Téglásról érkeztek versenyzők. A járványügyi helyzetre való tekintettel a szervezők a Tiszapéterfalvai Vidámpark tágas helyszínét választották. Az eseményen idén is nívós szakmai zsűri értékelte a produkciókat: Pál Lajos, a zsűri elnöke, Magyarország Érdemes Művésze, Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője, Lőrincz Sándor és Tárczi Lőrincz Beáta tánckoreográfus házaspár, a Nyíregyházi Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola oktatói.

Az esemény megnyitóján Orosz Ildikó, a program ötletgazdája, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke örömét fejezte ki, hogy a népzenei és néptánc tehetségkutató ötletét a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány felkarolta és menedzseli. „Hogy szükség van rá, ezt mutatja az is, hogy a mi zeneiskoláinkban a magyar népművészet nem hivatalos tárgy. Mindenki amatőrként indul, a Szól a fülemüle! verseny pedig segít, hogy az amatőr magyar néptáncegyüttesek felszínre jöjjenek” – emelte ki az elnök asszony. Hozzátette: a tánc- és ének-zenei nyelvünk hasonló fontossággal bír, mint az anyanyelv, amelyet beszélni kell tisztán és őszintén.

Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója a verseny kapcsán elmondta: „Hat évvel ezelőtt Orosz Ildikó elnök asszony ötlete volt, hogy a Fölszállott a páva mintájára csináljunk egy helyi tehetségkutatót. Az akkori szakmai referensünk, Váradi Enikő javaslatára a versenyt Szól a fülemüle! néven hirdettük meg. S azóta „szól a fülemüle”. Az alapítványnál a tavaszt minden éven a fülemüle hozza meg, amikor több száz gyermek vetélkedik egymással a népzene és néptánc kategóriákban. Idén sajnos sok mindenre rányomta a bélyegét a karantén a szervezés kapcsán, mégis sikerült megvalósítani a rendezvényt, igaz, hogy a zsűri az utolsó percben is módosult, hiszen az egyik zsűritagot nem engedtek át a határon. A népzene olyan érték, melyet minden generációnak meg kell tanulnia, nekünk pedig feladatunk, hogy a gyerekek elsajátítsák azt” – emelte ki Váradi Natália.

„Igyekeztünk a hitelességet alapul venni a pontozás tekintetében a viseletben, koreográfiában, zenében. Nagyon sok pozitívumot vehetünk észre, látható az a fejlődés, előrehaladás, melyhez a Hagyományok Háza Hálózat mentorprogramja is nagyban hozzájárul, hogy Magyarország kiváló oktatói lejárnak havonta, és segítik az itteniek munkát” – emelte ki Pál Lajos, a zsűri elnöke.

Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője elmondta: „Amikor első éven elindult a Szól a fülemüle! verseny, akkor megkeresett Váradi Natália és az akkori szakmai referens, Váradi Enikő, hogy szakmailag segítsük a verseny lebonyolítását. Azóta is töretlen az együttműködés, sőt, még most is, ebben a nehéz helyzetben is sikerült megtalálni azt a módot, hogyan lehetünk itt.” A hálózat vezetője szerint az elmúlt évek során az együttesek sokat fejlődtek nemcsak tánctudásban, de viseletben, illetve a zene- és énekismeretben is.

Ebben az esztendőben a megszokott tavaszi időpont helyett nyár végén tudták megvalósítani a programot, így elődöntő és edzőtábor nélkül zajlott az esemény. A program nyitóprodukciójaként a Gesztenyevirág énekegyüttes előadásában beregi párosító dalokat hallhatott a nagyérdemű, valamint az Ung-vidéki népzenei és néptáncszakkörben részt vevő fiatalok szilágysági táncokat mutattak be. A program koordinálását Kepics Andzselika szakmai referens végezte.

A hatodik Szól a fülemüle! verseny győztesei: hangszeregyüttes kategória – Fülemüle Band, Viski Folkműhely; hangszeres szólista kategória – Stók Szabolcs, Viski Folkműhely; táncegyüttes kategória – Nereszen Néptáncegyüttes, Nereszen Népművészeti Egyesület, Técső.

A verseny résztvevői és a nyertesek értékes ajándékcsomagokkal gazdagodtak, a díjazottak pedig részvételi lehetőséget nyertek a jövő évi bereg vidéki népzenei és néptánctáborba.

A program támogatója Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap. Az esemény szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja, valamint az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület.

VE