Járványhelyzet: Katasztrófahangulat és optimizmus

2020. október 21., 19:27

Változatlanul tombol a járvány Ukrajnában, a kormány újabb intézkedésekkel próbálkozik.

Játék a kritériumokkal

A miniszteri kabinet módosította azokat a járványmutatókat és kritériumokat, amelyek alapján meghatározzák az ország egyes régióinak karanténbesorolását. A jövőben abban az esetben sorolják az egyes régiókat a vörös övezetbe, ha a megbetegedések száma 14 napon át meghaladja a 320-at 100 ezer lakosra számítva.

A változtatások hatására a múlt heti két település után hétfőtől mintegy hetven várost és járást sorolt a legfertőzöttebbek közé az illetékes Ukrán Környezetvédelmi és Vészhelyzeti Állami Bizottság, köztük nyolc megyeközpontot: Ivano-Frankivszk, Poltava, Szumi, Ternopil, Harkiv, Hmelnickij, Csernyivci és Csernyihiv.

Kárpátalján nincs a vörös övezetbe tartozó terület, viszont több lett a narancssárga régió a megyében. Ungvár mellett ide sorolták Beregszász városát, valamint a Nagybereznai, Perecsenyi, Ungvári és Volóci járásokat.

A sárga övezetbe került Munkács, Huszt és Csap városa, továbbá az Ilosvai, Munkácsi, Rahói, Szolyvai és Técsői járás.

Ismét beigazolódott azonban, hogy a karanténbesorolásnak, különösen a vörös övezetek esetében, alig van hatása a járványellenes intézkedésekre. A vörössé nyilvánított régiók egy jelentős része ugyanis azonnal közölte, hogy esze ágában sincs betartani a település életét megbénító rendelkezéseket. Garantálható, hogy a helyhatósági választások napjáig állni fogják a szavukat.

Év végéig marad a karantén

A kormány döntött arról is, hogy december 31-ig meghosszabbítja a karantént Ukrajnában az új koronavírusos esetek és a kórházi kezelésre szorulók számának gyors növekedése miatt.

Egyben szigorítják a járványellenes intézkedéseket. Többek között elrendelték, hogy még a zöld övezetekben is legfeljebb kijevi idő szerint 22.00 óráig tarthatnak nyitva a közétkeztetési intézmények. Megtiltották az olyan tömeges kulturális, vallási, reklám és egyéb rendezvényeket, amelyekben több mint 50 fő venne részt a zöld színnel, több mint 30 fő a sárga színnel és több mint 20 fő a narancssárga színnel jelölt övezetekben.

Viták a vakcina körül

Folytatódott a vita az oroszországi vakcina beszerzésének lehetőségéről. A kormányzat úgy vergődik, mint a csapdába esett vadállat: hol tagadják, hogy szándékukban állna vásárolni az „agresszor” vakcinájából, hol elismerik, nem zárható ki a beszerzése az ukrán polgárok egészségének védelme érdekében, ha bizonyítást nyer a készítmény hatékonysága és biztonságossága.

Közben kiderült, hogy amikor Ukrajnában megjelenik a koronavírus elleni oltóanyag, egy dózisa körülbelül 40 dollárba fog kerülni.

„Vannak árak, legalábbis információk, amelyeket a harmadik fázist (a klinikai vizsgálatokét – a szerk.) végző oltóanyaggyártók nyújtottak nekünk. Az előzetes ár, amelyet megadtak, 37 dollár” – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter az Ukrajina tévécsatorna műsorában.

Borúlátó előrejelzések

A napokban ismertették a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) előrejelzését, amelyből megtudhattuk, hogy az év végéig mintegy 20 ezer ukrán válhat a Covid–19 szövődményeinek áldozatává. Erre a forgatókönyvre abban az esetben kell felkészülni, ha a koronavírus aktív terjedésének övezeteiben nem vezetnek be átfogó karantént – állítják a szakértők.

Szerintük már novembertől több mint tízezer megbetegedést igazolhatnak naponta. Ráadásul a koronavírus-helyzet értékelésének négy fő mutatója alapján Ukrajna máris a problémás országok közé tartozik.

„Ukrajna a hetedik helyen áll a betegség új eseteinek számát tekintve. A halálozást tekintve a negyedik. A tesztelésben és a Covid–19-ben szenvedő betegek kimutatásában Európában az utolsó. Hasonló a helyzet Csehországban is, ahol a hatóságok szigorú karantént vezettek be: bezárták az iskolákat és az óvodákat, megtiltották a tömegrendezvényeket” – mutatott rá Pavlo Kovtonyuk, a KSE Egészséggazdasági Központjának vezetője.

Zelenszkij fenyeget, Ljasko optimista

Hétfőn egyházi vezetőkkel találkozva Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, a helyzet akkor válik kritikussá az egészségügyi rendszer szempontjából, ha koronavírus-fertőzések napi száma meghaladja a 9,5 ezret. Ebben az esetben szigorú karantént vezetnek be Ukrajnában, közölte az államfő.

Viktor Ljasko közegészségügyi főorvos ugyanakkor feltűnően magabiztosnak tűnik, a napokban több elképesztő példáját is produkálta annak, miként lehet sikerként elkönyvelni az ukrajnai járványhelyzettel kapcsolatos tényeket.

Múlt héten az Ukrajina 24 tévécsatorna műsorában jelentette ki büszkén, hogy az ország egészségügyi rendszere akár napi 10 ezer új koronavírusos esettel is megbirkózik.

„Márciusban azt mondtuk, az egészségügyi rendszerünk összeomlása napi ezer esetnél két héten belül következhetett volna be. Ma arról beszélünk, hogy elérhetjük a 10 ezret, és állni fogjuk az ütést. Az adaptív karantén mellett megakadályozhatjuk az egészségügyi rendszer összeomlását. Nehéz lesz, de az egészségügyi rendszer megbirkózik vele, és eközben a gazdaság működni fog” – tette hozzá.

Mindez valóban jól hangzana, ha Ihor Kuzin, a Közegészségügyi Központ megbízott igazgatója az rbc.ua hírportálnak adott interjújában nem jelenti ki, hogy a vírusos megbetegedések száma – a Covid–19 és az influenza együttesen – a napi 35 ezret is elérheti, ha a legrosszabb forgatókönyv szerint alakul a járványhelyzet.

Néhány nappal később arra volt büszke Ljasko, hogy Ukrajnában a Covid–19 halálozási aránya körülbelül 2%.

„Két százalék a halálozási arány Ukrajnában. Annak ellenére, hogy Ukrajna nem módosította a halálozások nyilvántartásának mutatóit. [...] A napi operatív statisztikákban rögzített halálozások számáról beszélünk. Vagyis amikor egy személy meghal, és diagnosztizálták nála a koronavírus betegséget, bekerül a statisztikánkba. Nem amikor a koronavírus betegség miatt hunyt el, hanem a koronavírus betegséggel. És a letalitás nálunk ma már így is kevesebb, mint 2%” – jelentette ki a közegészségügyi főorvos.

Azért hozzátette, hogy a különböző országok adatai jelentősen eltérnek – mind a számítások eltérő megközelítése, mind a betegséggel szembeni fellépés lehetőségei miatt.

Mindenesetre a múlt szombati járványügyi adatok mindenkire kijózanítólag hathattak: egyetlen nap alatt 6 410 igazolt koronavírusos esetet regisztráltak, ami új országos csúcs, s 109-en haltak bele a kórba.

(zzz)