A tanácselnökök hivatalba lépését is ellehetetlenítheti Ukrajnában az Alkotmánybíráság döntése

2020. november 1., 20:06 , 1031. szám

A múlt vasárnapi ukrajnai önkormányzati választásokon győztes helyi tanácselnökök és helyetteseik hivatalba lépését is lehetetlenné teheti az Alkotmánybíróság azon határozata, amellyel a héten elvett több jogkört, köztük a vagyonnyilatkozatokban tett bevallások valódiságának ellenőrzését a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökségtől (NAZK) – jelentette ki csütörtökön Olekszandr Novikov, a NAZK vezetője.

Az Alkotmánybíróság a határozatában – 47 parlamenti képviselő keresete alapján – kimondta, hogy alkotmányellenes a büntetőjogi felelősségre vonás a benyújtott vagyonnyilatkozatokban feltárt pontatlanságokért. Ezenfelül megszüntette a NAZK jogát azzal kapcsolatban, hogy ellenőrizhesse a tisztségviselők vagyonnyilatkozatait és azonosíthassa az összeférhetetlenségeket. Megfosztotta továbbá az ügynökséget attól a jogától is, hogy hozzáférhessen az állami nyilvántartásokhoz, igazolandó a tisztségviselők nyilatkozatainak helytállóságát. Ilyen igazolás nélkül a hatályos ukrán jogszabályok szerint a vagyonnyilatkozatra kötelezettek nem foglalhatják el hivatalukat – emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség.

„Az Alkotmánybíróság döntésével nemcsak az ukrajnai korrupcióellenes rendszert rombolja le, hanem megbénítja a helyi önkormányzati szervek és az egész államapparátus munkáját. A felülvizsgálat nélkül egyetlen kormányzati hivatal vezetőjét sem lehet hivatalosan kinevezni. Az Alkotmánybíróság tulajdonképpen blokkolta a helyi választások eredményeinek megvalósítását is, mivel a megyei és járási tanácsok elnökeinek és helyetteseinek posztjára megválasztott jelöltek kinevezése szintén csak azután lehetséges, hogy külön ellenőrzésen esnek át” – fejtette ki a NAZK elnöke.

Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön a kialakult helyzet miatt zárt ülésre hívta össze a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO).

(MTI)