Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott Debreceni Anikó

2020. november 11., 19:57 , 1033. szám

Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Debreceni Anikónak, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanárának, tankönyvszerzőnek és szerkesztőnek a magyar nyelv ápolása és igényes használata iránt elkötelezett pedagógusi pályája elismeréseként.

A kitüntetés ünnepélyes átadására november 11-én, szerdán Magyarország Ungvári Főkonzulátusán került sor, ahol elsőként Albertné Simon Edina konzul köszöntötte a járványügyi előírások szigorú betartása miatt kis számban megjelenteket, majd a Himnusz közös eléneklése után Buhajla József főkonzul mondott rövid köszöntőt.

– Már hagyománnyá vált, hogy szűk, de annál bensőségesebb légkörben kerítünk sort olyan eseményekre, melyek ennél sokkal nagyobb publicitást érdemelnének. Így van ez a mai kitüntetéssel is. Debreceni Anikó eddigi munkássága alapján úgy gondolom, hogy ez a kitüntetés méltó helyre kerül, és nagyon megérdemelt elismerés. Remélem, hogy még sok éven át fogja a magyar nyelvet, irodalmat tanítani, nevelni az utánunk következő generációkat, hisz ez nagyon fontos. S azt a munkásságát, melyet megkezdett, ugyanolyan lendülettel, töretlen lelkesedéssel fogja folytatni – emelte ki a diplomata, s átnyújtotta Debreceni Anikónak a magas magyar állami kitüntetést.

– Amit mondani szeretnék, egyetlen szó: Köszönöm! – kezdte meghatottan a kitüntetett, majd elmondta, meglepetés volt számára, váratlanul érte ez a kitüntetés. – Köszönetet mondok a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnökségének, akik fölterjesztettek, de legelőször is a Magyar Köztársaság elnökének, Áder János úrnak, aki elfogadta ezt a felterjesztést.

Mint mondotta, ezt annak a szemléletnek az érdekében teszi, amelynek az érvényesítésére kárpátaljai magyar tanárként, könyvszerzőként, szerkesztőként, fordítóként mindig is törekedett.

– Ez a szemlélet alapjaiban határozza meg azt a meggyőződésemet, hogy vállalnom kell akkor is, ha rengeteg akadályt gördítenek elénk, és megszorítás ér minket. Meggyőződésem, hogy a gyerekekbe már kiskoruktól bele kell plántálni az önazonosságukat, azt, hogy büszkék legyenek magyarságukra, hogy tiszteljék, becsüljék és szeressék magyar történelmünket, kultúránkat és hagyományainkat. Ezt még akkor is meg kell tennünk, ha nem mindig egyezik meg a többségi nemzet oktatáspolitikájának értékrendjével. Idejében kell kialakítani szellemi pozícióinkat – hangsúlyozta Debreceni Anikó.

Megjegyezte: a díj nagy megtiszteltetés, de az ember nem azért dolgozik, hogy díjat kapjon, de természetesen ez ösztönzőleg fog hatni rá, és a továbbiakban is arra fog törekedni, hogy a megmaradásunkért, a felnövekvő nemzedékért, a szakmánkért mindent megtegyen.

Végezetül köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette munkáját, akik mellette álltak és türelmesek voltak hozzá, elsősorban a családjának, kollégáinak, barátainak. Fazekas Mihály Ludas Matyijának fogadalmát kicsit átfogalmazva a következőképpen zárta gondolatait:

– Én a kitüntetést köszönöm, ha Isten erőt ád és életben megtart, meg is szolgálom, azért csak rója fel a kapufélfára, hogy el ne felejtse: nem háromszor, többször szolgálom ezt vissza.

A rövid ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.

Rehó Viktória