A „KMKSZ” – UMP szereplése a 2020-as ukrajnai helyhatósági választásokon

2020. november 18., 15:46 , 1033. szám

2020. október 25-én nyolcadik alkalommal tartottak helyhatósági választásokat Ukrajnában. A megszállt területek kivételével egész Ukrajnában a különböző szinteken az újonnan kialakított járásokba és leendő kistérségekbe összesen 1 577 helyi tanácsba 43 122 képviselői és 1 421 polgármesteri mandátumért lehetett indulni. A választások előzményéhez tartozik, hogy közvetlenül a választások előtt ismét új választási rendszert vezettek be.

A Kárpátaljai Megyei Tanács létszáma 2015-höz hasonlóan maradt 64 fő. Jelentős változások történetek azonban a járásokat illetően, hisz a korábbi 13 járás helyett vidékünkön 6 járást alakítottak ki, így a megnagyobbított járások nagyobb létszámú képviselő-testületeket eredményeztek. A Beregszászi járáshoz került a Nagyszőlősi és az Ilsovai járás egy része, így a korábbi 34 fős tanács idén 42 képviselőre bővült, ugyanígy a kibővített Munkácsi, Técsői, Ungvári és Huszti Járási Tanácsok létszáma is 42 fős lett, míg a Rahói Járási Tanács 38 fős képviselő-testületet választott.

A „KMKSZ” – UMP összesen 571 képviselőjelöltet indított a különböző szintű tanácsokba, 2 kistérségi polgármesterjelöltet állított, és további 9 függetlenként indulót támogatott.

A magyarlakta régióban elsöprő győzelmet aratott a „KMKSZ” – UMP. A 64 fős megyei testületbe 54 jelöltet indított, s 39 049 szavazattal a negyedik helyen végzett. A hivatalos végeredmény alapján 8 politikai erőnek sikerült bekerülnie a Kárpátaljai Megyei Tanácsba, köztük a magyaroknak. A „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt a leadott érvényes szavazatok 11,61%-át szerezte meg, ami 8 képviselői helyet, azaz 12,5%-ot jelent a testületben ugyanúgy, mint 2015-ben. A megyei testületben Brenzovics László, Barta József, Balogh Lívia, Biró Erzsébet, Gulácsy Géza, Orosz Ildikó, Péter Csaba és Petei Judit lett a KMKSZ-frakció képviselője.

A járásokban is jó eredményeket ért el a „KMKSZ” – UMP. A 42 fős Beregszászi Járási Tanácsba 40 képviselőjelöltet állított a párt, a leadott szavazatok 35,71%-át gyűjtötte be, és 18 926 szavazattal 15 képviselői mandátumra tett szert.

Az Ungvári Járási Tanácsba a 42 fős testületbe 41 jelöltet indított a „KMKSZ” – UMP. A pártnak 11 196 szavazattal, ami 14,29%-ot tett ki, 6 képviselői mandátumot sikerült szereznie. A Munkácsi Járási Tanácsban a párt 4,61%-ot ért el, azaz nem érte el az 5%-os küszöböt. A szórványvidéken a Huszti Járási Tanácsba is indított jelölteket a „KMKSZ” – UMP, azonban itt sem sikerült elérni a bekerüléshez szükséges 5%-os küszöböt.

A városok közül a 34 fős Beregszászi Városi Tanácsba 13 képviselői mandátumot szerzett a párt, a 38 fős Munkácsi Városi Tanácsban 3 fő képviseli a KMKSZ-t, a 26 fős csapi testületben 6 KMKSZ-es képviselő, a Nagyszőlősi Városi Tanácsban 3, míg a Técső Városi Tanácsban 2 KMKSZ-es képviselőt sikerült bejuttatni a magyar érdekek képviseletére. Az Ungvári Városi Tanácsba ezúttal néhány szavazat híján nem sikerült bekerülni a „KMKSZ” –  UMP képviselőinek.

Jól szerepelt a „KMKSZ” – UMP a tömbmagyar vidéken kialakított többi kistérségben is. A Tiszaújlaki Nagyközségi Tanácsban 12, a Királyházai Nagyközségi Tanácsban 3, az Akna­szlatinai Nagyközségi Tanácsban 2, a Viski Nagyközségi Tanácsban 4, a Bátyúi Nagyközségi Tanácsban 2 képviselője lett a pártnak. A Nagyberegi Községi Tanácsba 3, a Kaszonyi Községi Tanácsba 2, a Péterfalvai Községi Tanácsba 17, a Nagylucskai Községi Tanácsba 3, a Homoki Községi Tanácsba 3, a Gorondi Községi Tanácsba szintén 3, a Nagydobronyi Községi Tanácsba 8, valamint a Szürtei Községi Tanácsba 12 képviselővel került be a „KMKSZ” – UMP.

A megválasztott polgármesterek közül 1 fő a „KMKSZ” – UMP színeiben (Tiszapéterfalvai kistérség), további 7 polgármesterjelölt a „KMKSZ” – UMP támogatottjaként lett a kistérség vezetője (Beregszász, Nagybereg, Nagybégány, Szürte, Nagydobrony, Visk, Bátyú).

A pártra leadott szavazatokat és az elért mandátumok számát az alábbi táblázat szemlélteti, melyben a másik magyar párt, az UMDSZ által indított jelöltek számát és az elnyert képviselői mandátumokat is feltüntettük.

dk

 

A 2020. évi helyhatósági választáson magyar pártoktól bejutott képviselők száma

Testület

A választás módja

Képviselők száma a testületben

A „KMKSZ” – UMP jelölésében mandátumhoz jutott  képviselők száma

Az UMDP jelölésében mandátumhoz  jutott képviselők száma

Kárpátaljai Megyei Tanács

listás

64

8

nem indítottak jelölteket

Beregszászi Járási Tanács

listás

42

15

3

Ungvári Járási Tanács

listás

42

6

0

Beregszászi Városi Tanács

listás

34

13

8

Munkácsi Városi Tanács

listás

38

3

nem indítottak jelölteket

Csapi Városi Tanács

listás

26

6

3

Nagyszőlősi Városi Tanács

listás

34

3

nem indítottak jelölteket

Técsői Városi Tanács

listás

26

2

nem indítottak jelölteket

Újlaki Nagyközségi Tanács

listás

26

12

3

Királyházai Nagyközségi Tanács

listás

26

3

nem indítottak jelölteket

Aknaszlatinai Nagyközségi Tanács

listás

26

2

nem indítottak jelölteket

Viski Nagyközségi Tanács

listás

26

4

nem indítottak jelölteket

Bátyúi Nagyközségi Tanács

egyéni

22

2

nem indítottak jelölteket

Nagyberegi Községi Tanács

egyéni

22

3

1

Kaszonyi Községi Tanács

egyéni

22

2

1

Péterfalvai Községi Tanács

listás

26

17

3

Nagylucskai Községi Tanács

listás

26

3

nem indítottak jelölteket

Homoki Községi Tanács

listás

26

3

0

Gorondi Községi Tanács

egyéni

22

3

nem indítottak jelölteket

Nagydobronyi Községi Tanács

egyéni

22

8

1

Szürtei Községi Tanács

egyéni

22

12

nem indítottak jelölteket

Összesen:

 

 

130

23