A paleolitikum kőeszközeitől az I. világháború emlékeiig

Múzeumi séta

Kisebb tájegységek lakói számára is fontos, hogy megőrizzék múltjuk emlékeit, hiszen a történelem azt jelenti az embernek, amit a gyökér a fának. Emellett az ember lényegéhez hozzátartozik a kíváncsiság, hogy megismerje szűkebb pátriája régmúltját is, és ne csak közvetlen ősei, felmenői hagyatékát őrizze meg, hanem kiderítse: kik éltek szülőföldjén elődei megjelenése előtt, s ősi régészeti kultúrák, népek emlékeit is tárja fel a föld mélyéből. Épp ezért örvendetes dolog, hogy Nagyszőlősön is működik egy gazdag tájtörténeti múzeum, mely az őskőkorszaktól (a paleolitikumtól) a múlt századig nyomon követi az ugocsai vidék történetét.

Múzeumunk a több mint egymillió éves régmúlttól szinte napjainkig bemutatja vidékünk múltját. A legkorábbi exponátumaink a paleolitikumi pattintott kőeszközök, melyekre egyedül Királyházán bukkantak rá, ahol már a homo erectus előemberek is hátrahagyták nyomaikat, majd a Neander-völgyi ember is telephelyet létesített itt. Tízezer évvel ezelőtt aztán megkezdődött a neolitikum, vagyis az újkőkorszak (vagy csiszolt kőkorszak), melynek csiszolt kőeszközeire járásunk több pontján is rábukkantak: Nagyszőlősön, Feketeardóban, Nevetlenfaluban – magyarázza Ljudmilla Tarackezi múzeumigazgató. A tárlókban pedig látom is szépen sorakozni a paleolitikum pattintott kőpengéit, majd a neolitikum szépen lecsiszolt kőszerszámait, köztük kőbaltákat, illetve egy kőmécsest, melyben – mint beszélgetőtársam kifejti – leölt állatok zsírját égették, és azzal világítottak. A tárlók mellett pedig ugyancsak kőből készült, jókora kézi malom látható, melyben az akkor itt élt emberek őrölték meg a gabonaszemeket.

A Kr. e. II. évezredből származó bronzeszközök jelzik, hogy Kárpátalja egészéhez hasonlóan az ugocsai tájakon is ekkor jelent meg a fémművesség. Sarlók mutatják a mezőgazdaság fejlődését, míg egy spirál alakban tekert drótból formált ékszer azt bizonyítja, hogy az akkor élt emberek is szerették dísztárgyakkal ékesíteni magukat. De látunk itt cserépedény-töredékeket is mint az agyagművességnek az ugocsai tájakon eddig feltárt legkorábbi emlékeit. A Kr. e. I. évezredben pedig már a vasmegmunkálást ide is elhozó kelták is megjelentek ezen a vidéken, és az ő fémművességük – például az általuk kovácsolt kardok –, illetve agyagművességük emlékei őrzik egykori ittlétüket. Később az Erdély felől terjeszkedő dákok is megtelepedtek a mai Kárpátalja déli részén. Nagyszőlős környékén pedig egyedül Alsóveresmarton (Mala Kopanya) kerültek elő a földből az eszközeik: a Kr. e. I. és a Kr. u. I. századból származó kardok, lándzsahegyek, kiégetett agyagcsészék, tekintélyes méretű tálak, főzésre, illetve tárolásra szolgáló edények. Míg az egyik tárlóban a Kr. u. VI–VII. században itt élt szlávok eszközeit láthatjuk, köztük kardot, illetve nyílhegyeket.

Nagyon sok, a XIV–XVII. századból származó kiállítási tárgy származik a királyházai Nyalábvár romjai közül, ahol az Ungvári Nemzeti Egyetem kutatói végeztek régészeti feltárásokat, az exponátumok pedig  – mint Ljudmilla Tarackezi elmondja – 2005-ben és 2012-ben kerültek a múzeumba. Láthatunk itt serpenyőt, valamint nagyszámú, gótikus, illetve reneszánsz stílusú domborművekkel ékes kályhacsempét, mely utóbbiak csak halvány visszfényei az egykor a vár palotarészében honoló főúri pompának. Ám a nagyszőlősi Ugocsa vár romjainál végzett ásatások eredményeként is kiállítási tárgyakkal – pél­dául kerek, vaspántos fapajzzsal, valamint dárdahegyekkel – gyarapodott a múzeum. Az 1514-es Dózsa-parasztháború, illetve a Rákóczi-szabadságharc korát idézik fel az ezekből az időkből származó kő és vas ágyúgolyók, sarkantyúk, lópatkók. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc korát Kossuth-bankók, valamint az 1848. évi Magyar Ország­gyűlési Törvénycikkelyek c. kiadvány egyik példánya, az I. világháború éveit pedig rohamsisak, szurony, katonai távírókészülék, katonai tárolódoboz, illetve több osztrák–magyar korona idézi fel.

A XV–XVII. századi kézművességet jelenítik meg az egykori szőlőművelési szerszámok, patikai eszközök. Igen gazdag továbbá a XVIII., a XIX. és a XX. század mindennapi életébe betekintést nyújtó kiállítóterem. Szépen kidolgozott szőttesek, népviseletek – köztük még kétszáz évvel ezelőtt is viselt facipők –, rokka, guzsaly, járom, kolbásztöltők, vajköpülők, rengeteg, szépen díszített cserépkorsó, továbbá kenyérsütő lapátok, boroshordó, kendermeg­munkálási eszközök idézik fel a régi paraszti világot. Míg a tűzoltósisak, a porceláncsészék, a petróleum-, illetve viharlámpák, a fadobozos kávédarálók már egy modernizálódó társadalmat mutatnak be.

Érdemes hát felkeresni a múzeumot, hogy áttekintsük, miként változott az élet az ugocsai tájakon a kőkorszaki telephelyektől a történelmi közelmúltig.

Lajos Mihály