Az ötödik plenáris ülésén végre elkezdhette munkáját a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács
A Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsot az utóbbi hetekben a kompromisszum és az egyetértés hiánya jellemezte, ezt a különböző politikai pártok is nyíltan hangoztatták. Míg végül december 17-én előzetes munkacsoporti egyeztetésre került sor a kistérség polgármestere, Kovács István, illetve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint a Ridne Zakarpattya, a Nép Szolgája és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képviselői között. A felek a négyórás egyeztetést követően megegyeztek abban, hogy a december 18-ai, ötödik plenáris ülésen elfogadják azokat a pontokat, amelyek elengedhetetlenek a kistérség gördülékeny munkájához, illetve az emberek mindennapjaihoz.
A fejleményekről Dobsa Istvánt, a KMKSZ beregszászi járási tanácsi képviselőjét kérdeztük, aki arról tájékoztatta lapunkat, hogy sikerült megegyezésre jutni a politikai erőknek, így az 5. plenáris ülésen elfogadták a kistérségi tanács jegyzőjének a személyét, aki Koptyajeva-Ratkovszka Andrea lett. Ez a döntés nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy elinduljon az érdemi adminisztrációs munka a kistérségben. Ezenkívül a pénzügyi munkafolyamatok is kezdetüket vehetik. „Mindenképp sikerként könyveljük el, hiszen sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni a Ridne Zakarpattya és az UMDSZ képviselőit, megértethettük velük, hogy ezeket a kérdéseket nem az utcán kell elrendezni és az embereket riogatni, továbbá nem hangulatkeltéssel, hanem konstruktív, tárgyalásos úton” – hangsúlyozta a képviselő.
A december 18-ai ülést követően 20-án a képviselőkre további egyeztetés vár, amelyet jó reménység szerint december 21-én újabb plenáris ülés követ majd, amelyen folytatódhat a kistérségi tanács érdemi munkája.
D. P.