Andor Elek bankár élettörténete

Elvesztett Ungvár

2021. február 23., 14:03 , 1045. szám

„Kedves feleségem, Auguszta és gyermekeim! Közlöm, hogy megkaptam a csomagot, köszönök mindent. A legnagyobb örömöt a leveshez való pirított liszt (dobozban) szerezte. A következő csomagokban küldjetek cukrot, szalonnát, daraféléket, cérnametéltet, száraz kolbászt és egyebeket” – ilyen leveleket küldött haza, Ungvárra az Irkutszk megyei Tajset városban lévő táborból az egykori gazdag és befolyásos ügyvéd, a Podkarpatszkij Bank vezetője, Andor Elek. Élete utolsó éveiben már nem élvezte a biztonságos életet, nem ült nagy dolgozószobájában, és szabadidejében nem szívott lassan drága szivarokat. Legértékesebb kincse az egyszerű pirított liszt volt, dobozban. Az alábbiakban elmeséljük, hogyan történt meg mindez.

Születésekor Andor Eleknek más vezetékneve volt: Andrejkovicsnak hívták. Apja, Andrejkovics Pál állami tanítóként, majd iskolaigazgatóként dolgozott Gálszécs kisvárosban, amelyet ma Sečovcénak hívnak, és a szlovákiai Tőketerebesi (Trebišov) járásban található. Mint tudják, az 1896-ban megünnepelt millennium évfordulója előtt a magyarországi állami tisztviselők körében egyfajta divat vagy inkább hazafias gesztus terjedt el: a vezetéknevüket magyarra változtatták. Valószínűleg ezen okokból lett Andrejkovics tanító 1905-ben Andor Pál, s vele együtt a felesége, a sváb Arduzer Apollónia és öt gyermekük is vezetéknevet változtattak, akik között ott volt serdülő fiuk, Elek, aki az 1891-ben született.

Elek kezdetben a gálszécsi iskolában tanult, majd 10 éves gyermekként Munkácsra költözött, ahol az iskola tanulója, majd a munkácsi reálgimnázium diákja volt. A jó képességű fiú 1909-ben joghallgató lett a budapesti egyetemen, de valamilyen oknál fogva úgyszintén vizsgákat tett a híres Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen is. Emellett az 1911–1912-es tanévben Andor Elek egy egyéves tanfolyam hallgatója volt a Bécsi Kereskedelmi Akadémián, ahol az oktatás kizárólag német nyelven folyt.

Eleknek nem volt ideje megszerezni a jogi doktor címet, mert megkezdődött az első világháború. A fiatalember a mozgósítás első napján a hadsereghez került, és 1914 augusztusában különösebb kiképzés nélkül lépett a harctérre. Sajnos, az utódok nem tudják, milyen csatákban vett részt Andor Elek, a 67. gyalogezred hadnagya, de tetteivel 1915 februárjában kiérdemelte az osztrák–magyar hadsereg egyik legmagasabb kitüntetését, az I. Osztályú Ezüst Vitézségi Érdemrendet. Azonban a későbbiekben a katonai szerencse elfordult Elektől: amikor 1915. március 22-én a Przemyśl lengyel erődöt az orosz csapatok ostromolták, az osztrák–magyar hadsereg 120 000 katonája között ő is fogságba esett.

A következő 7 évben Elek Oroszországban élt, a krasznojarszki hadifogolytáborban ellátási ügynök volt. Érdekes, hogy később melegséggel emlékezett a fogság éveire, azt mesélte a gyerekeknek, hogy nagyon kedveli az oroszokat, jól élt ott, és még az orosz nyelvet is nagyon jól megtanulta. 1922 februárjában Eleket 350 másik katonával együtt Moszkvába szállították, és onnan fogolycsere keretében hazaengedték.

Abban az időben Elek szülővárosa már Csehszlovákia része volt. Mivel jogi diplomával rendelkezett, tudott magyarul, oroszul és németül, az újonnan szabadon engedett katonának azt tanácsolták, hogy keressen munkát a Pidkarpatszka Ruszban, ahol orosz és ukrán nyelvtudással rendelkező szakemberekre volt szükség. Elek csehszlovák állampolgárságot kapott, Alekszej Andor lett, és Ungvárra utazott. 1922 júniusában felvették munkába a Podkarpatszkij Bankba, és még abban az évben azonnal előléptették a munkácsi fiók vezetőjévé. Munkácson 1929-ig dolgozott sikeresen a fiatal szakember, miközben 1924-ben sikerült doktori fokozatot szereznie a Szegedi Tudományegyetemen.

De abban az időben volt egy másik fontos esemény Andor Elek életében. Az utódok nem tudják, milyen körülmények között történt ez, de közvetlenül Elek 1922-es ungvári megérkezése után itt találkozott egy helyi tanító és tehetős borász, Reőthy Szilárd lányával, Augusztával. Auguszta 10 évvel fiatalabb volt Eleknél. Édesanyja, Keszler Anna szintén sváb volt, s a pár ismerkedése talán az ungvári sváb családok társalgási körében történt. A fiatalok közötti kapcsolat villámgyorsan fejlődött, és 1923-ban a 22 éves Auguszta a 32 éves Andor Elek bankár felesége lett. Munkácsra költöztek, ahol Elek akkor dolgozott, de a házaspár első fia, György (Georgij) 1925-ben Ungváron született.

1929 szeptemberében Eleket ismét Ungvárra helyezték át: először kinevezték a hitelosztály vezetőjévé, majd igazgatóhelyettesévé. A béke és a stabilitás időszaka volt ez családja életében. Felesége, Auguszta Elek szüleivel együtt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egyházmegyei kincstárából felvett hitelből egy tágas házat kezdett építeni az akkori Ricsna (ma Jarocka) utcában. Az egyszintes tetőteres ház, ahol egy külön lakás is helyet kapott, összesen 5 szobából, 2 konyhából, pincéből állt. 1933-ban készült el, amikor a két család – Reőthy Szilárd feleségével, Annával és Andor Elek feleségével, Augusztával, két kisfiával (a fiatalabb, József 1931-ben született) – beköltözött.

Amikor 1938-ban Ungvár Magyarország részévé vált, azt a Podkarpatszkij Bank megsínylette. Úgy tartják, hogy vagyonát Ungvárról Szolyvára evakuálták, 1939 elején pedig a neve Kárpátaljai Bankra változott. Ungváron azonban a magyar időkben is folytatta működését a Kárpátaljai Bank, valószínűleg 1938-ban nem mindent vittek el, és az intézmény valahogy szétvált. Andor Elek a magyar bankban, Ungváron maradt, átadta a bankot az új vezetésnek, először helyettesként folytatta a munkáját, majd 1940-ben pedig a Kárpátaljai Bank igazgatója lett.

Sajnos, Elekről mint emberről keveset tudunk mondani. Gyermekei már nem élnek, unokái soha nem is látták nagyapjukat. Ahogy a fiai mesélték, Elek nagyon kiegyensúlyozott és intelligens ember volt. Gyermekei nagyon tisztelték, magázták, mindig szerették volna elnyerni a tetszését, ezért igyekeztek jól tanulni az iskolában és a gimnáziumban. Bár a család elég jól élt, a bankár fiai nem voltak „aranyifjak”. Nem kényeztették őket, nem vettek nekik fölösleges, drága dolgokat, nem vitték őket üdülőhelyekre. Ugyanakkor a család nagyon barátságosan élt: Auguszta mindig kedvesen szólt férjéhez, „én Elekecském”-nek nevezte. Amikor György Budapesten tanult, terjedelmes, humoros leveleket írt haza, amelyekben leírta kalandjait, és vázlatokat vagy karikatúrákat készített hozzájuk.

A családban elsőként épp György szenvedte el a második világháború eseményeit. Akkoriban építésznek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen. Nem hívták be a hadseregbe, így amikor a háború a csúcspontján volt, az egyetemen ideiglenesen felfüggesztették az oktatást, és György Ungvárra utazott. A vasúti kocsik túlzsúfoltak voltak, ezért a fiatalember más fiatal férfiakkal és német katonákkal felmászott a vagon tetejére. Útközben hirtelen beleakadt egy drótba, és a vonat tetejéről a vágányokra zuhant. A német katonák meglátták ezt, megállították a vonatot, és felvették a sebesült Györgyöt. Szörnyű állapotban, véresen, sebekkel a fején került haza. Amíg kezelték, a második világháború frontja Ungvárhoz közeledett. A városból kezdtek elmenekülni a magyar tisztviselők és a tehetős városiak. Eleket is megpróbálták rábeszélni, hogy mentse a családját és vagyonát, de ő ezt határozottan elutasította. Arról győzködte barátait és ismerőseit, hogy az oroszok nagyon kedves és barátságos emberek, mondván: a fogságban saját szemével látta. Ezen túlmenően Elek úgy vélte, hogy nem hagyhatja a bankot a sorsára, neki gondoskodnia kell annak ügyeiről, és át kell adnia azokat az új vezetésnek, annak, amelyik a háború után lesz.

Később megértette, hogy milyen hibát követett el. 1944. november 10-én egyszerűen az utcán tartóztatták le, és 1945. január 24-én a 4. Ukrán Front katonai törvényszékének határozatával Andor Eleket a Gulág táboraiba küldték. Egyébként Augusztának senki nem is jelentette férje letartóztatását. Hosszú ideig kereste őt, hivatalos keresetekkel fordult a hatóságokhoz, amíg egy rövid levelet nem kapott: „Tájékoztatjuk Önt, hogy Andor Alekszej Pavlovics felkutatása kapcsán vegye fel a kapcsolatot az Állambiztonsági Minisztérium Irkutszk Megyei Főosztálya Irkutszki Városi Anyakönyvi Hivatalával.” Képzeljék csak el Auguszta csodálkozását, amikor ezt a levelet lefordították neki (oroszul rosszul beszélt és olvasott).

Így Andor Auguszta egyedül maradt Ungváron két fiával. Nem tudott elhelyezkedni, nem folytathatta tanulmányait Budapesten a legidősebb fiú, György sem. Előbb a Munkácsi Mezőgazdasági Technikumban, majd levelező tagozaton az Odesszai Mezőgazdasági Intézetben tanult, ezt követően a Beregszászi járásban működő kolhozban dolgozott, házasságkötése és Ungvárra való visszatérése után pedig hosszú évekig újságíró volt. A legfiatalabb fiú, József, aki apja letartóztatásakor még tinédzser volt, később Lembergben tanult kémikusnak, és az Odesszai Állami Mecsnyikov Egyetemen tanított, és onnan költözött ki Magyarországra.

Amikor Auguszta mindkét fia elhagyta Ungvárt továbbtanulás miatt, ő egyedül maradt a Jarocka utcában lévő nagy házukban. Ez volt az az idő, amikor egymás után adta el az összes értéket otthonról. Szobáról szobára ürült a családi ház, mert el kellett tartania magát, és rendszeres csomagokról kellett gondoskodnia férje számára. Valószínű, hogy ha nem ezek a csomagok, Elek nem bírta volna ilyen sokáig a táborokban. Leveleiben azt írta, hogy beteg, megköszönte a csomagokat, kérte, írják meg, kit vett feleségül a fia, György, és azt is kérte, hogy minden hónapban írjon neki. Minél tovább, annál szomorúbbak lettek ezek a levelek. Végül 1952 januárjában, amikor valószínűleg már nagyon beteg volt az északi Tajsetben, Elek ezt írta:

„Auguszta, kicsim! Bárhogyan is legyen, vissza akarok térni hozzád, csak rád gondolok, és szeretlek. A te hűséges Eleked.”

Abban az évben Auguszta nem kapott több levelet hűséges Elekjétől. Ismét senkinek nem jutott eszébe közölni vele, hogy mi történt, ezért Auguszta elkezdett írni, és újra keresni kezdte a férjét. Többek között levelet írt Irkutszk város Megyei Milíciai Főosztályára azzal a kéréssel, hogy közöljék vele Alekszej Pavlovics Andor tartózkodási helyét, akiről 1952 augusztusa óta nincs híre. Onnan azt a választ kapta, hogy Alekszej Andor meghalt, és a halotti bizonyítványt hamarosan megküldi Ungvárra a Tajseti Járási Anyakönyvi Hivatal.

Ez a hír hatalmas csapást jelentett Auguszta számára. Miután beszélt a gyerekekkel, akik akkor még nem tervezték a hazatérést, Auguszta eladta a már szinte üres házának az egyik lakását a Fundánics családnak azzal a feltétellel, hogy további 10 évig joga lesz a hátsó szobában lakni. Igen, arról a Fundánics Cyrillről beszélünk, akinek üzletét és házát nemrég lebontották a mai Volosin utcában. 1952-ben Cyrill és felesége, Klára (gyermekük nem volt) megvették a Jarocka utcai ház egy részét.

Négy évvel később Auguszta eladta a tetőtéri lakást Puskás László meghurcolt görögkatolikus pap feleségének. Biztos volt benne, hogy nem fog 10 évig élni, mert gyengének és betegnek érezte magát. De tévedett, ezért 10 évvel később fedél nélkül találta magát. Nem akart gyermekeihez költözni, barátnői fogadták be, akikkel Auguszta sokat járt templomba, és szeretett kávét inni az ungvári kávézókban. Azokban az időkben nagyon istenhívő, szerény, mégis elegáns idős hölgy volt, aki nehezen fogadta el férje és egész korábbi élete elvesztését. Élete végéig a fiai gondoskodtak róla anyagilag.

Sajnos, a családból senki nem ismeri Andor Elek sírjának pontos helyét. Fiát, Györgyöt ez korábban nagyon érdekelte, leveleket írt a Vöröskereszthez, és azt tervezte, hogy elmegy Tajsetbe, hogy megtalálja az ottani tábor foglyainak temetkezési helyét. De a Vöröskereszt nem tudott segíteni, és azok az emberek, akikhez Tajsetben fordult, azt mondták, hogy annyi fogoly halt meg ott azokban az években, hogy egy gödörbe temették őket, anélkül, hogy feltüntették volna a nevüket. Andor Elek emléke csak azokban a történetekben, fényképeken és dokumentumokban maradt fenn, amelyeket ma a város egykor híres ügyvédjének leszármazottai őriznek.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/
RehóViktória