Kassák Lajos: Harangszó

2021. április 5., 12:00 , 1051. szám

Feltámadott, mondják a népek

és megsüvegelik
a nevét a názáretinek, ki az ács fia volt
s megenyhült már a szél is
s a rügyek kisarjadtak.

Kétezer éve látják őt a vének
és a gyerekek
amint hosszú, fehér ingecskéjében
lépeget
s alszik a tengerre szállt halászok
bárkájában.

 

Én is emlékszem rá, mint az egykori
játszótársra
s ti is útszéli csavargók és
mesteremberek
akik hű követői vagytok valamennyien
a nincstelenségben, az útban
és az igazságban.

 

Igen, igen, az Ő árnya és visszhangja
vagyunk mi
s bár nem ízlelhetjük a húsvéti bárány
húsát
mindennapi kenyerünkben s vizünkben
dicsérjük
hogy vérünkből való s meghalt értünk
a kereszten.

 

 

Húsvéti versek között egy Kassák Lajos-költemény? Alighanem ámulatba esik az olvasó, amikor megpillantja s olvasni kezdi a Harangszó című verset. Mert hát Kassák Lajost hitetlen költőnek szokás tartani, aki leginkább anarchista, szocialista és különféle szakszervezeti mozgalmakkal mutat rokonságot.

Sztrájkok szervezőjét látjuk benne, baloldali politikai mozgalmak élharcosát. A művészetben pedig szintén hagyományt szétszedő, lebontó alkotóként ismerjük, hogy ő az avantgárd magyar meghonosítója, kubista, dadaista kiállítások szereplője, a szabadvers egyik magyar éllovasa.

És akkor itt egy olyan költemény, melyben tiszta hangon, szeretettel szól Jézusról, a feltámadásról, húsvét öröméről. Ez már nyilvánvalóan a klasszicizálódó Kassák szemléletét mutatja, akiről Jelenits István piarista szerzetes ezt mondja: „Kassák szegény környezetből származott, munkások között élt. Az Egyház teológiai tanítása hidegen hagyta, de a keresztény ünnepek ősi szimbólumai megragadták, azokra tisztelettel tekintett. A kereszténységre úgy nézett, mint valami titokzatos reményre, amely nem hagyja, hogy az ember végleg elvesszen a vereségek, szomorúságok tengerében.” „...Jézust nagyon szerette.”

                Penckófer János