VI. Scientia Denique Tudományos Diákköri Konferencia Ungváron

2021. május 12., 11:27 , 1057. szám

Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Scientia Denique Tudományos Diákköri Konferenciát (SD TDK) a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) május 7-én. A magas színvonalú eseménynek az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE), azon belül pedig az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete (UMOTI) adott otthont. A KMDFKSZ történetének ez volt a tizenötödik tudományos diákköri konferenciája.

„A »tudomány dióhéjban« elnevezés magában foglalja szervezetünk tudományos vonalát. A mai rendezvény nemcsak azért különleges, mert tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre, hanem mert először bonyolítjuk le hibrid formában, ami azt jelenti, hogy a húsz előadóból tizenketten hagyományosan, míg nyolcan online keretek között szólalnak fel” – nyilatkozta Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ elnöke.

A fiatalok három különböző szekcióban vehettek részt a konferencián: természettudományi, filológiai és társadalomtudományi. A szakmai bírálóbizottságokat egy-egy háromfős zsűri alkotta, akik mindannyian az UNE UMOTI munkatársai voltak.

A megnyitót követően megkezdődtek a szekcióülések. Először a személyesen megjelentek szólaltak fel, akiket az online résztvevők követtek. A szekciók bírálóbizottságainak elnökei az eredményhirdetés előtt tanácsokkal látták el a felszólalókat, és felhívták a figyelmet arra, hogy legközelebb mire kell odafigyelniük, ha egy ehhez hasonló konferencián vesznek részt. A természettudományi szekció zsűrijének elnöke, dr. Traski Viktor, az UNE UMOTI igazgatóhelyettese, a filológiai szekcióé dr. Györke Magdolna egyetemi docens, míg a társadalomtudományié Kovács Eleonóra előadótanár volt.

A bírálóbizottság értékelte a szakirodalomban való jártasságot, az előadás stílusát, az előadó témajártasságát, továbbá értékelték az előadó bizottság által feltett kérdéseire adott válaszait is. Ezután következett az oklevelek átadása. A dobogós helyezettek pénzjutalommal térhettek haza.

A felszólalók többsége az UNE hallgatója volt, de több tanszékről képviseltette magát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve felszólaltak a Debreceni Egyetemről és az Eötvös Loránd Tudományegyetemről is.

SD