Koronavírus: Stagnál a betegek száma

2021. június 30., 14:51 , 1064. szám

Ukrajnában továbbra is stagnál, tartósan ezer alatt van az új fertőzöttek napi száma. Egyre többet hallani azonban a koronavírus-járvány közelgő negyedik hullámáról.

Tovább ürülnek a kórtermek

Vasárnap, június 27-én 285 új PCR-teszttel igazolt megbetegedést jelentettek az országban – közölte az Egészségügyi Minisztérium. Összehasonlításképpen: szombaton 450 esetet regisztráltak, pénteken pedig, a hét utolsó munkanapján 756-ot. Ami az új esetek területi előfordulását illeti, a főváros és Kijev megye mellett Dnyipropetrovszk megyéből jelentették a legtöbb új beteget.

Kárpátalján vasárnap mindössze egy gyermeknél mutatták ki a koronavírust, és a nap folyamán senki nem halt bele a kórba. Az új esetet a Rahói járásból jelentették. Örvendetesen alacsony, mindössze 9%-os a covidos betegek számára a megyében fenntartott 940 kórházi ágy kihasználtsága – derül ki a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció weboldalán megjelent összegzésből.

Új oltási csúcs

Folytatódott az oltási kampány. Pénteken újabb országos oltási csúcs született, amennyiben egyetlen nap alatt 97 ezer dózis vakcinát adtak be. Amúgy a hétfői állapot szerint 1 904 878 személy kapta meg az első oltást, 579 888 pedig mind a kettőt. A hét végén több mint 130 oltópont működött az országban, ezen belül Kárpátalján immár öt ilyen intézményben fogadták az oltakozni kívánókat Ungvár mellett Munkácson, Nagyszőlősön, Huszton és Técsőn. A jelentkezőknek a kínai CoronaVac oltóanyagot adták be.

Június 23-án bejelentették, hogy Ukrajnában kezdetét vette az oltási kampány negyedik szakasza. A koronavírus elleni vakcinázásnak ebben a szakaszában a 60 éven felüliek, az elítéltek, a büntetés-végrehajtási intézmények és vizsgálati fogházak személyi állománya, valamint a 18–59 év közötti, krónikus betegségben szenvedők kaphatják meg az oltást. Ezzel párhuzamosan folytatódik az előző oltási szakaszokba soroltak immunizálása is, így az egészségügyi dolgozóké, az idősotthonok, szakosított bentlakásos intézmények lakóié és a gondozóiké, a mozgáskorlátozottaké, a szociális dolgozóké, papoké, pedagógusoké, katonáké, a kormányzati és önkormányzati hivatalokban dolgozóké, illetve az ország működése szempontjából létfontosságú infrastruktúrát üzemeltetőké.

Egész kollektívákat is beoltanak

Emellett megkezdődött az 50 főnél nagyobb, oltásra jelentkezett dolgozói kollektívák vakcinázása a munkahelyükön. Sajtóértesülések szerint ők a Pfizer-BioNTech Comirnaty fantázianevű oltóanyagát kapják annak függvényében, van-e elég vakcina és szabad oltóbrigád az adott régióban. A cégek a tárca kapcsolattartási központjában jelentkezhetnek a programban való részvételre a 0 800 60 20 19-es telefonszámon. Az kezdeményezés meglehetősen népszerűnek tűnik. Erre vall, hogy a napokban a közétkeztetési intézményekben dolgozók kérték, terjesszék ki a munkahelyi oltakozás lehetőségét rájuk is.

A Deltára várva

Minap Ukrajnát is elérte a koronavírus indiai, avagy Delta-törzse, amely elsősorban nagyobb fertőzőképességével, gyorsabb terjedésével tűnik ki a többi változat közül. Eddig a világ 92 országában mutatták ki. Múlt héten Ihor Kuzin országos közegészségügyi főorvos közölte, Ukrajnában is regisztrálták már két esetben az indiai Delta-törzs fertőzését.

A Delta nem csak a rendkívüli fertőzőképességével tűnik ki. Natalija Vinohrad, az Egészségügyi Világszervezet szakértője, epidemiológus, a Lvivi Danilo Halickij Nemzeti Orvostudományi Egyetem Epidemiológiai Tanszékének vezetője arról számolt be az UNIAN hírügynökségnek, hogy a Delta-törzzsel fertőzötteknek új tüneteik jelentkeznek, amelyek a koronavírus más változatainál korábban nem voltak megfigyelhetők. Fejfájás, orrfolyás, „torokreszelés” és hasmenés is előfordulhat – figyelmeztetett Vinohrad.

„Egyértelmű, hogy Ukrajnának problémái lesznek a Delta-törzzsel. Kilencvenkét ország már megerősítette a Delta jelenlétét. Nyilvánvaló, hogy ez a szám minden nappal növekedni fog, mert nem szigetelődhetünk el. Nyáron sajnos sokkal nagyobb a kockázat, mivel a migrációs folyamatok felgyorsulnak: az emberek egyre gyakrabban változtatják a helyüket, és új változatok kezdtek kialakulni, amelyek potenciálisan további mutációkhoz vezethetnek. Ezek a moszkvai, a nepáli, a vietnámi mutációk – mindenki róluk beszél. Valójában a Delta mellett már létezik a Delta plusz is, és ki tudja, hogyan alakul ennek a vírusnak az evolúciója” – mondta el a szakember.

Új tesztekre van szükség

Egyelőre a vírus azonosításával is problémák vannak. Az ukrán laboratóriumok még nem képesek kimutatni a Deltát – ismerte el minap Telegram-csatornáján Mihajlo Raduckij, a Legfelső Tanács Nemzeti Egészségügyi, Orvosi Ellátási és Egészségbiztosítási Bizottságának elnöke, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

„Ukrajnában egyelőre nincs technikai lehetőség az indiai törzs önálló azonosítására. A közelmúltban az Egészségügyi Minisztérium 500 mintát küldött különböző régiókból egy londoni laboratóriumba. Ezenkívül új tesztrendszereket várunk a WHO-tól, amelyek képesek a Delta-törzs azonnali felismerésére” – írta a sajtóorgánum.

Az illetékes megjegyezte, fennáll a veszélye, hogy a Delta okozta járványhullám eléri Ukrajnát is. Úgy vélte, hogy ismét be kell vezetni bizonyos korlátozásokat, mindenekelőtt a kötelező PCR-teszteket a határon.

Azóta az ukrán Miniszteri Kabinet már meg is tiltotta négy államból érkezők számára a beutazást az országba PCR-teszt nélkül.

„Az Indiai Köztársaságból, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságából, az Oroszországi Föderációból, a Portugál Köztársaságból érkező polgároknak tilos átlépniük Ukrajna államhatárát a közvetlenül a határátkelőkön elvégzett SARS-CoV-2 koronavírus antigénteszt negatív eredménye nélkül” – áll az Egészségügyi Minisztérium közleményében.

Korábban az ukrán külügyminisztérium azt tanácsolta az ukránoknak, ne utazzanak a négy említett országba a Delta terjedése miatt.

(zzz)