Babits Mihály: Három angyal

Három, három, három, három, három angyal szállt felém.

Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.

Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,

mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.

Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat

ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,

hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova

rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?

Óh jaj, késő! már az első hószín angyal csupa folt!

És a másik messze szállott, aki olyan könnyű volt!

Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,

mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.

A Három angyal egy ritkábban emlegetett vers Babits Mihálytól, melynek első befogadását meghatározza a formája. Ha skandálva kezdjük olvasni – mert azonnal rá lehet érezni hibátlan ritmusára –, akkor feltűnik, hogy ez a tizenkét sor huszonnégy is lehetne. Ahogy a jelenlegi formában a tizenkét sor páros rímelést mutat, úgy a másik változatban félrímű lenne; így tizenöt szótagból álló sorokat látunk egyetlen tömbben, úgy négysoros versszakokat kapnánk; összesen hatot: nyolcas, hetes, nyolcas, hetes szótagszámmal.

A megváltoztatott forma kétségkívül szellősebbé, lebbenékenyebbé, könnyebben áttekinthetővé tenné ezt a költeményt, de meglehet, hogy szerzőnk éppen ezzel a súlyosabb, zártabb tömbbel is közvetíteni kívánt valamit.

Ki tudja? Hiszen az angyalok megragadása egyenlő a lehetetlenséggel. Az angyalság nagyon kényes lélekhíralakzat. Például az egyik makulátlanságán azonnal foltot ejt az emberi kéz, ahogyan csak ideér a földre; a másiknak fényteste azonnal eltűnik, amint megértettünk hírtermészetéből valamit.

De Babits tanúsága szerint egyféle angyal mégis képes megmaradni: az, amelyik „mint egy könny szemből a szívbe” csapódik be, „nedvesen és nehezen”. Az ilyen angyalfelismerés alighanem a művészsors vállalása, vagyis az a lélekhelyzet, hogy „szégyenére” ki kell tárulkoznia a kerek nagyvilág előtt…   

Penckófer János