Szabó Lőrinc: Fák között
Barátaim, szép szálfák s nemes erdők,
láztalan érés szenvedélytelen
gyermekei, kik mozdulatlanul
s rejtett szemekkel vizsgáljátok a
sűrűitekben járó idegent,
a féreg-embert, óh, fogadjatok
testvéretekké!… Én megvetem a
véres kapkodást, a kéjenc, falánk,
izgága húst, a hangos, lázas és
erőszakos életet s magamat:
igazi hazám a kristályok és
sejtek világa, az alakzatok
rendje s zenéje, és nem közönyös
szemmel nézem a forgó évszakok
mindig különböző és mégis-egy,
örökké ártatlan szépségeit.
Én ismerem a ti nyelveteket;
előző életemben én is azt
beszéltem, és ha felejtettem is,
tudom, hol a Föld jós köldöke, és
nagy hallgatása ma is ismerős.
Közétek vágyom, – óh, fogadjatok
testvéretekké: jobb s más életet
keres, aki hozzátok menekül:
nem gyávaság vezeti: tudja, hogy
minden fűszál csábító intelem,
múlt és jövő, és isten közele:
tudja, köztetek tisztább lesz a sorsa,
mint a véré, és mégsem üres álom.
Egy különleges gondolatot vet fel a Fák között című Szabó Lőrinc-vers. Különlegessége abban áll, hogy ez a versbeli személy egyszerre vallja az anyagi világot, és egyszerre tagadja is azt.
Az embert „féreg-embernek” mondja, mert tőle idegen a „véres kapkodás, a kéjenc, falánk, izgága hús, a hangos, lázas és erőszakos élet”, ezzel pedig – illetve egy merész képzettársítással – mintegy Jézus szavait idézi meg: „az én országom nem e világból való.” De csak mintegy. Mert a következőkben ezt vallja: „igazi hazám a kristályok és sejtek világa, az alakzatok rendje és zenéje.” Ez pedig jórészt materiális, és nem szellemi-spirituális alapú szemlélet.
A versbeli személy talál magának egy olyan, átmenetinek nevezhető „országot”, „hazát”, „világot”, ahol földi, tehát hús-vér emberként tartózkodhat, és mégis egy másik „nyelven” alkothatja meg magát, ami által pedig egy másik, egy igazabb otthona lehet. Ez a világ a fák világa; a természet káprázatos otthona, a felfoghatatlan angyaliság olyan elragadó természetessége, amely az embert rabul ejti és elvarázsolja.
Aki életében – meleg nyári éjjel – ha csak egyszer is elidőzik, mondjuk, egy hársfa bódító illatárama alatt, örökre eljegyezheti magát a fák és növények Mindenséget érintő „országával”…
Penckófer János