Áprily Lajos: Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,

a havasok nagyon lilák

s az erdő óriás vörös folt,

ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:

hol a halál nagyon zenél,

sziromtalan csokrot kötöttem,

piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsú váza,

mely őrzi még a nyár borát –

s a hervadás vörös varázsa

most ráborítja bíborát.

Szokták mondani: a tiszta érzéseket legszebben a legegyszerűbb szavak adják át; és a természetes gesztusok. Nem véletlenül mondják ezt. Senki sem véletlenül értékeli nagyra, például a feléje röpített mosolyt vagy a „sziromtalannak” tetsző „hogy vagy?” kérdést – ezt a lehető legegyszerűbb érdeklődést –, melynek értelme sokszor nem is a tudakolódás, hanem ennyi: „Örülök, hogy látlak.”

Mert ami tiszta, mindig egyszerű. Forrásvíz. Nincs benne sem „némi cukor”, sem „citrompótló”, nem tartalmaz „nyomokban” egzotikus déli gyümölcsöt vagy „egy kis koffeint”, azaz: semmi mesterkéltség, semmi hatáskeltés. 

A mi huszadik századunk számos igen tiszta líraforrást buzogtatott fel költészetünkben. Például az Áprily Lajosét. Versei, mint a forrásvíz, nyelvünk természetességét csobogják. Költői eszköztára nem komplikált eredetieskedés, hanem a magyar szó és beszéd mormolása-csevegése: egyszerű, ritmusos, áttetsző, képgazdag.

És ami tiszta, nemcsak egyszerű, hanem általában csendes is. Mert ahogy semmi mesterkéltség, úgy semmi robaj, harsogás, kiáltás. Az Ajánlás című Áprily Lajos-vers – túl a költői képeken – így sugall valamit a „nyár boráról”, létünk mámorító szépségű tisztaságáról és egyszerűségéről. Talán azt is, hogy hiába „a havasok”, hiába „a deres rét”, hiába a „hervadás”: a lét úgyis elmúlhatatlan…

Penckófer János