Ősszel drágulhat a tej

2021. augusztus 9., 10:29

Ősszel emelkedhetnek a tej és a tejtermékek árai Ukrajnában – jelentette a golos.ua Denisz Marcsukra, az Összukrajnai Agráripari Tanács helyettes vezetőjére hivatkozva.

„Az árak dinamikája azt mutatja, hogy a gazdasági szektorban több mint 6%-kal csökken a tejtermelésünk, vagyis nem arra vallanak a mutatók, hogy teljes mértékben el tudnánk látni magunkat tejjel. Következésképpen a kereslet meghaladja a kínálatot, az árak kissé emelkedni fognak” – jelezte a szakértő.

Marcsuk szerint az infláció is hatással lesz a tejtermékek árának alakulására.

„Idén jelentős infláció tapasztalható az országban. Ezenkívül az országba érkező import élelmiszerek nem lehetnek olcsóbbak, mint a külső piacokon” – mutatott rá.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztet, 2020-ban Ukrajnában megduplázódott a tejtermékek importja és elérte a 304,2 millió dollárt. Ugyanakkor az ukrán export 17,3%-kal 225,6 millió dollárra csökkent.

(golos.ua/unian.net/Kárpátalja)