KMKSZ-közgyűlések Rafajnaújfalu, Zápszony és Kaszony községekben

2021. augusztus 17., 08:36

Egy év kihagyás után a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ismét megrendezhette hagyományos éves közgyűlését Rafajnaújfaluban, Zápszonyban és Kaszonyban is. Mindhárom községben augusztus 15-én került sor az eseményre.

Rafajnaújfaluban a helyi kultúrház adott otthont a rendezvénynek, ahol Demeter Júlia alapszervezeti elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszámolt az elmúlt év eseményeiről, melyekből a koronavírus-járvány miatt igen keveset sikerült megvalósítani. A megjelentek a település problémáik közt azt is említették, hogy nem ismerik a kistérségük polgármesterét, mert elmondásuk szerint még egyszer sem látogatott el községükbe. „Nem törődik velünk senki, el vagyunk felejtve” – mondta az egyik résztvevő.

A zápszonyi iskola egyik osztálytermében Dávid Menyhért alapszervezeti elnök köszöntötte a gyűlésre ellátogató alapszervezeti tagokat. Az elnök beszámolójában ismertette az elmúlt időszak eseményeit, melyek közül kiemelte a március 15-i ünnepséget, az intézményeknek szervezett, védőeszközökre szánt gyűjtés sikerességét, a nemzeti összetartozás napját, a választás KMKSZ-es sikerét és az alapszervezeti kirándulásokat.

Kaszonyban Szimcsera Szilvia alapszervezeti elnök köszöntötte az egybegyűlteket. A közgyűlés elején az alapszervezeti tagok egyperces néma főhajtással tisztelegtek Pataki Lajos korábbi alapszervezeti elnök emléke előtt. Az alapszervezeti elnök sajnálatát fejezte ki a rengeteg elmaradt program miatt, ám reméli, hogy ez a jövőben másként lesz. Sikernek könyvelte el, hogy a Kaszonyi kistérségben 9 fős KMKSZ-frakció alakulhatott.

A közgyűléseken részt vett Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, aki beszámolt Ukrajna aktuálpolitikájáról, a sikeres Egán Ede-programról, a nyelvtörvényről, földosztásról, az ukrán–magyar kapcsolatok javulásáról, a decentralizációs törekvések és folyamatok előrehaladásáról, majd beszélt a felmerülő problémák esetleges megoldásairól, valamint az elvándorlás megállíthatóságáról.

ZsT