Újraindult az élet a koronavírus-járványt és a tavalyi sikeres választást követően

A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének közgyűlése

2021. szeptember 21., 09:48 , 1076. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezete szeptember 18-án tartotta soros közgyűlését, ezúttal a Nagydobronyi Magyar Házban. A gyűlésen 54 küldött volt jelen.

Balogh Lívia, a középszintű szervezet elnöke az elmúlt másfél év munkájáról beszámolva elmondta, hogy az utóbbi időszakban évente kb. ezer tagot veszít az ungvári járási szervezet, a korábban 13 000 fős tagság mára 10 ezerre apadt, aminek a felmérések szerint leginkább a kivándorlás az oka. Az elnök asszony hangsúlyozta a rendezvények közösségépítő szerepét, illetve beszámolt a KMKSZ sikeres gyűjtési akciójáról, amelynek köszönhetően gyorsan tudtak segíteni a koronavírus ellen küzdő egészségügyi intézményeknek és óvodáknak. Közel 50 ezer hrivnyát gyűjtöttek össze az urnákban az Ungvári járásban, továbbá az anyaország is segített egészségügyi eszközökkel, lélegeztetőgépekkel. A KMKSZ kezdeményezésére három határátkelőhelyen mintegy 21 ezer kárpátaljai lakos vehette fel a védőoltást. Az oltópontokon a Szövetség tolmácsai segítették a kommunikációt, nekik köszönetet mondott az elnök asszony, valamint Záhony város önkormányzatának is megköszönte, hogy ellátást és igény esetén szállást biztosítottak a tolmácsoknak. Balogh Lívia részletesen beszámolt a 2020-as önkormányzati választásokon elért sikerekről. Az új Ungvári járásban különböző közigazgatási szinteken 156 képviselőjelöltet indított a KMKSZ. A megyei tanácsba nyolc, az Ungvári Járási Tanácsba hat képviselőt sikerült bejuttatni. A KMKSZ jelöltje került a polgármesteri székbe a Szürtei és a Nagydobronyi kistérségekben, ahol a kistérségi tanácsokban is abszolút többsége van a magyar szövetségnek. A Homoki kistérségben, ahol a magyarok aránya 30% alatt van, ugyancsak sikerült megnyernie a KMKSZ-nek a választást. A Csapi kistérségben is a KMKSZ kapta a legtöbb szavazatot, de a magyar polgármesterjelöltnek nem sikerült nyernie, és a KMKSZ-frakció ellenzékbe szorult. Az elnök asszony elmondta, hogy az új Ungári járás lakosságának mindössze 13%-a magyar, és az érvényes szavazatok 13,5%-át szerezte meg a KMKSZ, ami történelmi siker.

Balogh Lívia megemlítette, hogy évek óta nem csökken a Kárpátalja hetilap és a Karpatszkij Objektív eladási száma a járásban. Tart a földprivatizációs pályázatok lebonyolítása, mind a harmincegy alapszervezetben megtartották az idei közgyűléseket, közülük 27-en részt tudott venni személyesen is. Bejelentette, hogy Szalókán új alapszervezeti elnököt választottak, a helyi tagság Halász-Kovács Máriának szavazott bizalmat. Elmondta, hogy sok helyen lakossági fórumként működik a KMKSZ közgyűlése, arra szólította fel a Szövetség képviselőit, hogy vegyenek részt ezeken a közgyűléseken.

Bacskai József ungvári magyar főkonzul gratulált az elmúlt évek eredményeihez, valamint köszönetet mondott a KMKSZ oltási kampányban kifejtett munkájáért. Biztatott mindenkit, akik a határátkelőkön Janssen vakcinával lettek beoltva és kértek oltási igazolványt, hogy érdeklődjenek a konzulátusokon. Eddig Ungváron 2747-en vehették át igazolványukat, Beregszászban pedig 278-an. Az oltási igazolványokat útlevél és az oltáskor kiadott oltási igazolás felmutatása után adják ki a konzulátusokon.

Puskár Árpád, a Szürtei kistérség polgármestere köszönetet mondott a KMKSZ-nek, amiért segítették kistérségük létrejöttét. Elmondta, hogy a 22 fős képviselő-testületbe 12-en a KMKSZ színeiben kerültek be, azóta újabb négy képviselő csatlakozott hozzájuk, tehát háromnegyedes többségben vannak a polgármestert támogató képviselők. A kistérség meg tudta oldani a rá terhelt feladatokat, a költségvetést túlteljesítették, így fejlesztésre is jut egy kevés pénz.

Braun Éva, az ellenőrző bizottság elnöke a középszintű szervezet pénzügyi helyzetéről számolt be, Medve Andrea, a fegyelmi bizottság elnöke pedig bejelentette, hogy az elmúlt időszakban nem volt fegyelmi ügy a szervezetben.

Az Ungvári Járási Tanács hatfős KMKSZ-frakciójának munkájáról Mackó István tájékoztatta a közgyűlést, majd Őrhidi László, a Nagydobronyi, Balogh Oszkár, a Csapi, Györke Róbert, a Szürtei és Medve Andrea, a Homoki Kistérségi Tanácsok KMKSZ-képviselőcsoportjainak vezetői számoltak be az önkormányzataikban folyó munkáról és eredményeikről.

Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke jelezte, hogy szeretnék, ha a Kárpátalja lapban újra lenne rendezvényajánló rovat, hisz ez fontos lenne azon idős emberek számára, akik nem az internetről, hanem kizárólag az újságból tájékozódnak.

Őrhidi László, a középszintű szervezet alelnöke, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a Magyarok Kenyere program keretében száz tonna búza gyűlt össze, ami kevesebb, mint az elmúlt és az azelőtti évben. Szerinte az idei rossz terméssel és az elvándorlással magyarázható, hogy idén 100-zal kevesebben és öt tonnával kevesebbet adományoztak az Ungvári járásban, mint tavaly.

A közgyűlés végén ajándékcsomaggal köszöntötték a 60 éves Mitro Ambrust, a KMKSZ Kisszelmenci Alapszervezetének elnökét, s ugyancsak köszöntötték a kerek évfordulóját ünneplő Palkó Enikőt, a KMKSZ Koncházai Alapszervezetének elnökét. Virággal köszöntötték a nemrég Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Palkó Katalin alelnököt, a tiszasalamoni alapszervezet elnökét és Hidi Endre nagydobronyi keramikus művészt, akit Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal tüntettek ki a közelmúltban. Braun Évát, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnökét is virágcsokorral köszöntötte Balogh Lívia, ő a közgyűlés napján ünnepelte születésnapját.  

Badó Zsolt