„Van múltunk, amire büszkék vagyunk, van jelenünk és higgyék el, hogy van jövőnk is”

Dobó-nap Császlócon

2021. október 5., 14:41 , 1078. szám

Hét évvel ezelőtt rendeztek először Dobó-napot az egykori Dobó-birtokon, az Ungvár melletti Császlócon. A rendezvény egyik célja, hogy emléket állítson Ung-vidék nagy szülöttének, az egri hősnek, a XVI. században élt Dobó Istvánnak, továbbá idén bemutatkozási lehetőséget biztosított a tavaly ősszel létrejött Szürtei kistérség magyar falvaiban élő műkedvelő csoportok, hagyományőrzők számára. A rendezvényt a Szürtei Kistérségi Tanács és a KMKSZ Császlóci Alapszervezete szervezte.

A vendégeket Roják Mária, a Szürtei Kistérség Művelődési és Turisztikai Osztályának vezetője, a KMKSZ Császlóci Alapszervezetének elnöke köszöntötte. Majd mint minden Dobó-nap kezdetén, ezúttal is elhangzott az egri vár védőinek esküje az Egri csillagokból.

Puskár Árpád, a Szürtei kistérség polgármestere a várvédők esküjére utalva elmondta: „Higgyék el, ma is meg kell védenünk nemzetünket, országunkat, ami a most élők feladata. Hiszek abban, hogy ez a kistérség, melyben lakunk és dolgozunk, fel fog virágozni, és jól fogjuk magunkat érezni benne. Van múltunk, amire büszkék vagyunk, van jelenünk, és higgyék el, hogy van jövőnk is.”

Köszöntötte a rendezvény résztvevőit Ragyion Kistulinec, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal vezetője, majd Jurij Frincka, az Ungvári Járási Tanács elnöke elismeréssel szólt az Ung-vidék múltját idéző jeles rendezvény szervezőiről.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke kijelentette: „Kárpátalja egybenőtt Dobó István nevével. Ha semmi mást nem adtunk volna a magyar történelemnek, csak Dobó Istvánt, akkor is megtettünk volna mindent, hogy ma itt büszkén állhassunk és büszkén tekinthessünk a múltra.” Az elnök asszony párhuzamot vont a várvédők és a Szürtei kistérség létrehozásával nemzetünk egy újabb bástyáját megteremtő összefogás létrehozói között. Arra kérte őket, hogy a nemzeti büszkeséget úgy adják át gyermekeiknek, hogy még generációk állhassanak itt, és emlékezhessenek azon a földön, amely egykor Dobó-birtok volt.

Az ünnepség vendégeként külön köszöntötték a megszólalók mellett dr. Ónody Rita Éva ungvári magyar konzult, Farkas Jánost, a Gyöngyösi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, Kotljár Máriát, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal kulturális osztályának vezetője, Ivan Pivkácsot, a Vereckei-hágó alatti Verbjázs község települési elöljáróját, Péntek Ágnest és Szűcs Pálmát, a kistérség alpolgármestereit és a kistérségi tanács képviselőit.

A kulturális programban hazafias dalokat énekelt a Csász­lóci Kultúrház Golovnya Okszána vezette Pillangó csoportja, majd a Roják Mária által irányított Császlóci Csicsergő Csajok asszonykórus lépett színpadra, akik ezúttal az onoki Kárpátok Hangja kórussal közös produkcióval is bemutatkoztak.

Szatmári néptáncot mutatott be a nagygejőci Szalontai Bianka és Szaniszló Alex, Snicer Zsófia pedig magyar népdalokat énekelt. Szintén Nagygejőcről jött a Kincső Néptánccsoport, akik moldvai és rábaközi táncot táncoltak, majd a hazaiak képviseletében a császlóci Gábor István is elő­adott egy magyar népdalcsokrot.

Kisgejőcről jöttek a Csákányné Györke Marianna vezette Kisgejőci Gyöngykaláris Gyermek Népdalkórus tagjai, akik csodálatos dalokkal és megzenésített versekkel szórakoztatták a közönséget, majd sárközi, szatmári és magyarbődi táncokat is bemutattak.

A ráti Diana Priszlupszka ukrán slágereket énekelt, majd az ugyancsak Rátról érkezett Marlen Tánccsoport modern táncprodukciója következett.

A Téglási Kultúrház képviseletében az Orhidea Néptánc­csoport magyarbődi, az Eszterlánc Gyermek Tánc­csoport pedig rábaközi táncot mutatott be, mindkét csoportot Ignácz Mária készítette fel. A Csalogány Asszonykórus pedig magával ragadó módon énekelte magyar népdalainkat.

A színpadi műsor zárásaként a Molnár István vezette Csipkés együttes műsorának tapsolhatott a közönség.

A gyerekeket vidámpark fogadta a rendezvény helyszínén, illetve a kistérség könyvtárosainak kézművessátraiban is várták őket. Munkácsi Lívia és Toronyi Erzsébet arcfestők voltak a legnépszerűbbek, ugyanakkor Seba Krisztinával gyöngyöt lehetett fűzni, Kovács Vitával, Literáti Anikóval és Ferenc Natáliával pedig papírból készíthettek virágot.

A bográcsgulyást a kistérségi falunapon díjat nyert kisgejőci vadászok főzték.

A rendezvényt értékelve a főszervező Roják Mária elmondta: „Hét évvel ezelőtt az első Dobó-napon Orosz Ildikó azt mondta, hogy Császlócon vannak olyan asszonyok, akik Dobó vezetésével ma is meg tudnák védeni az egri várat. Most úgy alakult, hogy nekünk és a hozzánk csatlakozó gejőci asszonyoknak, a Szürtei kistérség támogatásával kellett megszerveznünk ezt a szép rendezvényt, melyet reméljük, a jövőben az egész kistérségre ki tudunk majd terjeszteni. A tizenkét faluból és öt községi tanácsból álló kistérség nagyobb része Dobó-birtok volt. Helyzetünket látva úgy gondolom, hogy most még nagyobb szükség van az együttműködésre, hogy egy legyen a »vezérünk«, együtt dolgozzunk és válaszoljunk a kárpátaljai magyarság előtt álló kihívásokra. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szétforgácsoljuk az erőnket.”

            Badó Zsolt