Kárpátaljai néptáncegyüttesek seregszemléje Tiszapéterfalván

2021. október 19., 09:42 , 1080. szám

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kirendeltsége harmadik alkalommal szervezett szakmai seregszemlét a kárpátaljai néptáncegyüttesek számára október 16-án. Az eseményen a hálózat mentorprogramjában részt vevő 17 néptáncegyüttes 31 csoportja mutatkozott meg.

A megnyitó alkalmával Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője elmondta: „Örülünk, hogy ennyi idő után végre ismét találkozhatunk, bár sajnos a karanténkorlátozások miatt most sem olyan körülmények között, ahogy azt szeretnénk. A mentorprogramnak nagyon nagy jelentősége van, mert így segítséget kapnak a kárpátaljai együttesek anyaországi szakmai vezetőktől, s jól haladunk a közösségépítés útján is” – mondta el a hálózat vezetője.

Hercz Vilmos, a mentortalálkozó szakmai tanácsadója kiemelte: „Nagyon jó érzés látni a a kárpátaljai néptáncegyüttesek és élőzenei kíséretük szakmai fejlődését. Hihetetlen az előrelépés a viseletek terén is, mely főként a Csoóri Sándor-programnak köszönhető.”

A kárpátaljai mentorhálózat szakmai mentora, Antal Roland beszédében hangsúlyozta: „E közösség magyarságtudatának megőrzéséhez a legalkalmasabb eszköz az ének, a népzene és a néptánc, melyhez a Hagyományok Háza Hálózat kiváló döntése alapján hozzátette a mentorprogramot.”

A program során az együttesek bemutatták munkájukat, amit kárpátaljai népi zenekarok élőzenei kísérete tett igazán színessé. Az elő­adásokat követően szakmai fórumra került sor, melyen a kárpátaljai együttesek vezetői, a mentorprogramban oktató anyaországi pedagógusok, valamint a találkozó szakmai tanácsadó testülete értékelte az együttesekben zajló munkát. Idén Pál Lajos, Magyarország Érdemes Művésze, Európa és Életfa díjas népzenész, Babinecz Sándor, a Hagyományok Háza néptánc szakelőadója, valamint Hercz Vilmos és Veres Tamásné Hercz Beáta, a Debreceni Népi Együttes vezetői, a népművészet ifjú mesterei értékelték a produkciókat.

            ev