Az „örök” belügyminiszter visszatér

A Belügyminisztérium éléről hét év után a nyáron távozó Arszen Avakov első nagyinterjúját múlt csütörtökön láthatták a tévénézők az Ukrajina 24 tévécsatornán. Sokan már azt is jelzésértékűnek tartották, hogy a politikus éppen Rinat Ahmetov oligarcha egyik csatornáját választotta a megszólalásra, az üzenet sem elhanyagolható azonban, amelyet megfogalmazott.

Amint várható volt, az interjúalanyt sokat faggatták a rendvédelmi szervek boszorkánykonyhájáról, a korábbi évek jelentős politikai és bűnügyi eseteiről, kényelmetlen kérdéseket azonban még véletlenül sem kapott a két elnököt és négy kormányt megért miniszter. A beszélgetés egy idő után mindig visszakanyarodott a közelmúlt, napjaink történéseihez és Avakov lemondásának okaihoz.

Így emlékezett például arra, hogyan vezetett be szankciókat a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ukrán polgárokkal szemben.

„Amikor az RNBO a hype-­on (felhajtáskeltésen – a szerk.) – abszolút a hype-on – hozott szankciók sorozatgyártásának szituációjává változott, az elfogadhatatlan volt, nem akartam ebben részt venni. Mert megérkezvén minden RNBO-ra – én, az RNBO tagja, nem kicsi, nem az utolsó – vártam, és öt perccel előtte (az ülés kezdete előtt – a szerk.) kaptam egy mappát. Kinyitottam a mappát és figyelmesen elolvastam, majd felemeltem a fejem és azt mondtam: »De mi alapján sorolták ide ezt a céget?« Azt mondják: »Hogyan? Nos, nézze, van ott egy operatív tájékoztató.« Mondtam: »Nos, nálam tele van az asztal ilyen tájékoztatókkal – a fele nem igaz, a felén pedig dolgozni kell még. Mi alapján (sorolták ide a céget – a szerk.)?«”

Elmondása szerint az ülésen „bemondásra” is merülhettek fel olyan nevek, amelyek egyáltalán nem szerepeltek a „mappában”. És Olekszij Danyilov, az RNBO titkára erre állítólag mindig nyugodtan válaszolt, mondván egyszerűen nem volt idejük sokszorosítani.

A volt belügyminiszter szerint mindez „hatalmas probléma” és „a helyzet leegyszerűsítése”, ugyanakkor jelzésértékű is. Egyfelől, meggyőződése szerint, „nem szabad szankciókat alkalmazni ukrán polgárok ellen”. De ennél is fontosabb, hogy „végeredményben nem létezik az RNBO mint végrehajtó hatalmi szerv. Az RNBO-t az elnök rendeleteivel nevezik ki – mindenkit kinevez, mindenkit elbocsát. Az RNBO határozatai lényegében Ukrajna elnökének döntései. Ez ismét a hatalom vertikálissá alakítása ellensúly nélkül” – vonta le a következtetést Avakov.

A kötekedő tévénéző persze feltehette magának a kérdést: vajon miért szavazta meg a belügyminiszter az RNBO határozatait, ha egyszer kifogásai voltak az eljárással szemben? Ráadásul tudjuk, hogy akkoriban, vagyis ez év elején, volt még olyan tagja a testületnek Dmitro Razumkov azóta menesztett parlamenti elnök személyében, aki szembe mert szegülni az elnök akaratával. A felvetés annál is inkább jogos, hiszen szinte az első állítás, amelyet Avakov magával, belügyminiszteri tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott, majd megismételt a műsor során, éppen az volt, hogy ő olyan ember, aki nemet tud mondani bárkinek, ha kell. Ez az apró ellentmondás azonban szemmel láthatóan nem zavarta sem a műsorvezetőt, sem vendégét, hiszen – mint utóbb kiderült – a műsor célja nem a számonkérés, hanem a programhirdetés volt.

„Nagyon szeretném, hogy úgy jöjjünk ki ebből a zsákutcából, ahogyan az Alkotmányban le van írva. Nem aszerint, ahogyan át akarják írni az Alkotmányt, hanem ahogyan meg van írva benne” – fejtette ki például az RNBO tevékenységével, s úgy általában a jelenlegi kormányzat hatalomösszpontosító törekvéseivel kapcsolatban.

„Hogyan fog ez történni? Ha a működő monotöbbség (egypárti parlamenti többség – a szerk.) támogatottságának szintje alacsony lesz, nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek nagyobbik részének akaratnyilvánítását” – tette hozzá.

Ezt talán úgy kell értenünk, hogy Ukrajnában a politikusok sorsa nagyban függ a támogatottságuktól. Ha például a hivatalban lévő elnök népszerűsége megrendül, előfordulhat, hogy támogatói, pártjának frakciója kihátrálnak mögüle, s akkor amolyan „béna kacsává” válik hivatali ideje végéig, akinek nincs számottevő befolyása a dolgok alakulására az országban. Még az is megtörténhet ebben az esetben, hogy előrehozott parlamenti választásokra kerül sor, ami végérvényesen a feje tetejére állíthatja az erőviszonyokat.

A hosszas előkészítés után Avakov megkapta a legfontosabb kérdést: marad-e a politikában, s ha igen, miként? Válaszában kifejtette, szerinte Ukrajnának elege van már az egyéni politikai projektekből, koncepcióra lenne szükség.

„Az egyensúly híve vagyok. Ha egyensúly van, a fejlődés mindenki számára elérhető. Elutasítom a szélsőséges nézőpontokat – szélsőbal, szélsőjobb... centrista vagyok! De elismerem, hogy vannak baloldali centristák – például Razumkov. Nagyon ígéretes ember. Vannak jobboldali centristák – Hrojszman, Jacenyuk. Ott van Julija Vlagyimirovna (Timosenko – a szerk.) – ő mindenki felett áll. … Biztosan megjelennek mások is. Gondolkozzunk azon, hogy ezek az okos és különböző emberek megpróbálhatnak szövetséget kötni... Ami lehetővé teszi az egyensúlyteremtést, ami előreviheti országunkat. Igen, ez az a politika. És ezzel fogok foglalkozni” – vágta ki szinte egy szuszra, ugyancsak elgondolkodtatva az elemzőket, és bizonyára politikus kollégáit is.

Az általános vélekedés szerint Arszen Avakov az ukrán közélet azon szereplői közé tartozik, akiket illik komolyan venni. Állítólag megfontolt és szavatartó emberként beszélnek róla még Washingtonban és Moszkvában is, aki ráadásul elképesztően kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik – elsősorban belföldön természetesen. Ha tehát ez az ember a nyilvánosság elé áll, és az elveiről, a terveiről kezd beszélni, az nem lehet véletlen, rögtönzés. És senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy tervei megvalósításához megtalálja a szükséges támogatókat, szövetségeseket.

Ő maga nem frontember, inkább a pók, aki a háttérből szövögeti a szálakat, aki úgy válhat megkerülhetetlen személyiségévé, összetartó erejévé bármilyen leendő politikai képződménynek, hogy nem az ő személyes népszerűségén múlik a siker. Felszólította csatlakozásra a potenciális szövetségeseket, akik megszerezhetik a leendő párt számára nélkülözhetetlen támogatottságot. Többségük régi motoros az ukrán politikában, némelyiküknek, mint például Timosenkónak vagy Jacenyuknak talán meg is kopott kissé a varázsa az évek során, de akadnak új arcok, mint például a máris Zelenszkij elnök kihívójának tartott Dmitro Razumkov volt parlamenti elnök, aki legalább akkora kedvence az aktív szavazók idősebb, jelentős részben nőneműekből álló korosztályának, mint egykori harcostársa, Zelenszkij elnök. Vagyis Avakov a minden hájjal megkent, az államigazgatásban hatalmas tapasztalattal rendelkező intrikusok és a makulátlan hírnevű politikai üdvöskék olyan koktéljának receptjét villantotta fel hallgatósága előtt, amely valóban ütős lehet, pláne a jelenlegi hatalommal szemben, amelynek a jelek szerint fokozatosan kicsúszik a talaj a lába alól.

Elemzők mindazonáltal óvatosságra intenek. Először is, sokan kételkednek benne, hogy az ukrán politikai élet régebbi garnitúráinak képviselői zökkenőmentes együttműködésre lennének képesek egymással és a „fiatalokkal”, akik talán nélkülük képzelik el az ország jövőjét. A nagyszabású ukrán politikai szövetségek gyászos végzetéről több kötetet tudna teleírni akár Jacenyuk, akár Timosenko. Másodszor, az Avakov által felsorolt személyiségek kivétel nélkül a mérsékelt ukrán hazafiak táborának kedvencei, az oroszajkúak szavazataira tehát aligha számíthatnak. Harmadszor, felmerül a kérdés: miért éppen most bontott zászlót Avakov? Meglehet úgy érzi, most jött el az ideje, hogy nekilásson a pártépítésnek, de az sincs kizárva, hogy kénytelen volt a nyilvánosság elé állni. Néhány elejtett megjegyzés a médiában úgy is értelmezhető, hogy Zelenszkij elnök mindent bedaráló hatalmi gépezete nekilátott, hogy felőrölje az exbelügyminiszter birodalmát az országon belül, ami ellen talán csak az nyújthat egy bizonyos fokú védelmet az utóbbi számára, ha mielőbb közszereplővé válik.   

(ntk)