Helyettes államtitkár: A magyar nemzet a külhoni magyarság nélkül hiányos

2021. december 1., 11:10 , 1086. szám

Hazánk alapja a nemzet, a nemzet pedig a külhoni magyarság nélkül „pótolhatatlanul hiányos lenne” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára múlt csütörtökön Sopronban.

Sölch Gellért a Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival című projekt zárórendezvényén hozzátette, hogy az alaptörvény ezért is deklarálja az országhatárokon kívül élő magyarok sorsáért való felelősségvállalást, közösségei fennmaradásának és fejlődésének elősegítését, valamint magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseik és jogaik érvényesítését.

Kiemelte, hogy 2010 óta a magyar nemzetpolitika felelősséggel cselekszik. „Sokfelé ágazik, de közös pontból indul és egy irányba tart” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

(MTI/Kárpátalja)