Pásztor: Jövőre hét választáson és népszavazáson vehetnek részt a vajdasági magyarok

2021. december 1., 13:20 , 1086. szám

A 2022-es választási évben a vajdasági magyarok legalább hétszer élhetnek szavazati jogukkal, hisz Szerbiában is és az anyaországban is lesznek választások és népszavazások is. Pásztor István múlt pénteki szabadkai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a választások eredményei középtávon fogják meghatározni a közösség érdekérvényesítő erejét, éppen ezért azok nagyon fontosak.

A VMSZ elnöke elmondta, hogy már január második felében, valószínűleg január 16-án megtartják a szerb alkotmány módosításával kapcsolatos referendumot. Ezt követően, valamikor április elején lesz a szerbiai köztársasági elnök-választás, az előrehozott parlamenti választás és a belgrádi önkormányzati választás. Körülbelül ugyanebben az időszakban, tehát áprilisban lesznek a magyarországi parlamenti választások is, jelezte Pásztor István.

A VMSZ elnöke elmondta, hogy a vajdaságiak is részt vehetnek majd a magyarországi, családjogi törvénnyel kapcsolatos referendumon. Valamikor a jövő év vége felé, októberben vagy novemberben pedig nemzeti tanácsi választások lesznek Szerbiában.

Pásztor István leszögezte, hogy a választások és népszavazások kapcsán a VMSZ-nek kialakult álláspontja van, amiről majd idejekorán tájékoztatják a polgárokat.

– Ami ebben a pillanatban sokkal fontosabb, az a választásra való felkészülés, és ezen belül is a legösszetettebb, legaktuálisabb, legnagyobb odafigyelést és munkát igénylő, a magyarországi parlamenti választásokra való felkészülés. Ugyanis azon azok a nem magyarországi lakhellyel rendelkező állampolgárok – beleértve a kettős állampolgárokat is – részt tudnak venni, akik regisztráltak, akik kifejezésre juttatták azt a szándékukat, hogy élni kívánnak a szavazati jogukkal – fogalmazott a pártelnök.

A Vajdasági Magyar Szövetség úgy döntött, hogy kampányt szervez, amelyben több mint ezren fognak részt venni december 3. és december 12. között. A cél, hogy felkeressenek minden vajdasági magyart, akikről feltételezik, hogy van magyar állampolgárságuk, mondta Pásztor István.

– Megkérdezzük, hogy regisztráltak-e már. Kívánnak-e élni a szavazati joggal, segíthetünk-e nekik abban, hogy regisztráljanak, ha igen, akkor segítséget nyújtunk nekik – jelezte a VMSZ elnöke.

(vajma.info/Kárpátalja)