A legfontosabb cél: a fiatalokból közösséget teremteni

Évértékelő interjú Dobsa Istvánnal, a KMKSZ ISZ elnökével

2021. december 20., 17:53 , 1088. szám

Ismét eltelt egy újabb eseménydús év. A tavalyi­nál valamivel talán szabadabbnak mondható az idei, bár azért még mindig nem a régi, de talán már sohasem lesz olyan minden, mint volt. A nehézségek és korlátozások ellenére a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) rendkívül mozgalmas évet zárt. Az elmúlt év történéseiről Dobsa Istvánnal, az ISZ elnökével beszélgettünk.

– Koronavírus ide vagy oda, számos rendezvényt sikerült idén megszervezni.

– A 2021-es év elején még egyáltalán nem voltunk tisztában azzal, hogy a koronavírus mekkora méretet ölthet, valamint hogy mikor és milyen karantén­intézkedésekre számíthatunk. Tavasszal azonban a természettel egyidejűleg a mi reményünk is új életre kelt: buzgón hittünk abban, hogy legalább a nyarunk Covid-mentes lesz. Idővel engedélyezték a sportrendezvények megszervezését, ezért úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket, és ahogy tettük eddig is, igyekszünk minél jobban nyitni a különböző sportok irányába. De ez még csupán a kezdet volt, hiszen nyáron már kulturális tömegrendezvények megrendezését is engedélyezték a hatóságok.

– Akkor kezdjük az ISZ-es sporteseményekkel.

– Április 24-én ültünk össze hosszú idő után újra az elnökséggel, ahol egyöntetűen megszavaztuk egy jótékonysági félmaraton tető alá hozását, amelynek teljes bevételével Szalcevics Annácska gyógyulását szerettük volna segíteni. Istennek hála, hogy néhány nappal a maraton startja előtt a magyar kormány jóvoltából megkapta az ingyenes kezelést. Ahogyan évről évre, úgy idén is megrendeztük hagyományos horgászversenyünket, melynek Nagydobrony adott otthon. Két kispályás labdarúgó-bajnokságot is szerveztünk: egyet Nevetlenfaluban a Tiszapéterfalvai, a másikat pedig Badalóban a Beregszászi kistérség falvaiban élő fociszeretők nagy örömére. Végezetül, de nem utolsósorban pedig közreműködtünk a szőlősgyulai sakkverseny megszervezésében is.

– Öröm látni, hogy évről évre megrendezitek a hagyományos vagy már jól megszokott programjaitokat, de mi a helyzet a hagyományőrzéssel?

– Bár ifjúsági szervezet vagyunk, rendkívül fontosnak tartom a népszokások és a hagyományaink megőrzését és továbbadását. Emlékszem, hogy mi majdnem minden évben vágtunk disznót, de a mai fiatalok nem mindegyike tudja, miként is zajlik a folyamat, így nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy mi is részt vehetünk az I. Kárpátaljai Böllérnapon Tiszacsomán. Emellett keresztény ünnepeink környékén igyekszünk mindent megtenni azért, hogy segítsük hangulatosabbá tenni az ünnepeket, így húsvétkor vers­mondó versenyt és rajzpályázatot hirdettünk a kisebb korosztály számára. Május elsejét követően a szerelmespároknak is szerettünk volna kedvezni, így hagyományainkhoz híven kerestük Kárpátalja legszebb májusfáját és májuskosarát. Nyáron sikerült beneveznünk és helytállnunk a borzsovai VI. Hazahívogató Lecsófesztiválon. Az év végéhez közeledve pedig kerestük Kárpátalja legszebb és legötletesebb adventi koszorúját, valamint a napokban kihirdetésre kerül a már jól ismert kántálóversenyünk is.

– Példás karitatív munka, jótékonykodás is jellemezte a 2021-es éveteket.

– Örülök annak, hogy a szervezet elnöksége egyöntetű támogatással állt ki azon elgondolás mellett, hogy a már meglévő vagy a jövőben megrendezésre kerülő programjaink többségét egészítsük ki karitatív tevékenységekkel. A félmaratonunk mellett hónapokon át tartó jótékonysági aukcióval támogattuk Annácskát. Ahogyan érte, úgy a Kárpátalján mindenki által jól ismert Karakas Gyuszika megsegítése érdekében is felvettük a kesztyűt. A KMKSZ ISZ Tiszapéterfalvai Kistérségi Szervezete egy hiánypótló kültéri Piknik mozis szabadtéri jótékonysági filmvetítés, valamint a Cifra Banda kezdeményezésére Szőlősgyulán megrendezett szüreti bál teljes bevételével támogatta Karakas Gyuszikát, míg központi szervezésben, valamint Bacskai József ungvári főkonzul közbenjárásának köszönhetően az Ismerős Arcok jótékonysági koncertje bevételének felével segítettük Gyuszika gyógyulását. Megjegyzendő, hogy a koncertre megközelítőleg ötezren látogattak el. Mindezek mellett civil sátrunkkal jelen voltunk az I. Jánosi Vadgasztronó­miai Fesztiválon, ahol szintén a már említett jótékonysági célra gyűjtöttünk, továbbá a KMKSZ Tiszakeresztúri Alapszervezetével együttműködve megrendezett hagyományőrző szüreti mulatságon befolyt összeget is a rászoruló család számára juttattuk el.

– Lenyűgöző teljesítmény, gratulálok, de tisztában vagyok azzal, hogy az eddig felsorolt programok között még nem említettél meg mindent.

– Ez így igaz. Hála Istennek, elég szép számú programot tudtunk tető alá hozni az idén. A megszokottak mellett természetesen új rendezvényekkel is készültünk a fiatalok számára. Idén nyáron sikerült megvalósítanunk az első, majd ősszel a második Kárpátaljai Magyar Polgári Szalont, melynek legfontosabb célja, hogy olyan szellemi műhelyt biztosítson a kárpátaljai magyar értelmiség számára, ahol azok a helyi fiatalok, akik aktívan részt kívánnak venni a közéletben, egy igazán erős bázisként szolgáló rendezvényen tudjanak találkozni. A jövőben a szalont negyedévente szeretnénk megrendezni, terv szerint minden alkalommal magyarországi és a helyi közéletben ismert meghívott vendégek részvételével. És ahogy már mindenki megszokhatta, a Mathias Corvinus Collegiummal karöltve idén is útjára bocsátottuk a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző immáron negyedik évfolyamát. A sok munka mellé pedig nem árt beszúrni egy kis szórakozást sem, így a már jól ismert ISZ Feszt és az azt megelőző Ifjúsági Nap egyvelegéből szerveztünk egy Kárpátaljai Civil Napot a tiszapéterfalvai futballpályán, amelyre megközelítőleg háromezer ember látogatott ki és érezte jól magát. Idei évünket egy pihenős-beszélgetős-ismerkedős csapatépítő hétvégével zártuk a Helikon Hotelben.

– Ezek történtek a határon innen. Mi a helyzet a határon túl?

– Ifjúsági szervezetünk meglehetően aktív, igyekszik minél több rendezvényen és helyszínen képviseltetni magát. Nem volt ez másként a 2021-es esztendőben sem, csak hogy néhányat említsek: Magyar Ifjak Világtalálkozója, Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem, határon átívelő kerékpártúra, Gloria Victis, a Fidelitas és a Határtalanul a Magyar Fiatalokért tisztújító közgyűlései, de Bocskor Andrea képviselő asszonynak köszönhetően a strasbourgi Európai Ifjúsági Találkozón is képviseltettük magunkat.

– Múltról és jelenről beszéltünk, de milyen tervek születtek a jövővel kapcsolatban?

– Az ISZ-nek rendkívül fontos szerepe van Kárpátalján. Annak ellenére, hogy rendkívül nehéz körülmények között kell kifejtenünk tevékenységünket, legfontosabb célunk mégis az, hogy a fiatalokból közösséget tudjunk teremteni, megpróbáljuk megmutatni minél több fiatal számára, hogy itthon is lehet jövőt tervezni. Továbbá, hogy a tettre kész, itthon maradásban gondolkodó fiatalok ismerjék meg egymást. A 2022-es terveink között szerepel még az ifjúsági szervezet egyfajta szerkezeti megújulása: a tiszapéterfalvaihoz hasonlóan (KMKSZ ISZ Tiszapéterfalvai Kistérségi Szervezete) a jövőben szeretnénk még több kistérségi szervezetet létrehozni. Természetesen kistérségi szervezet nélkül is bárki lehet tagja az ifjúsági szervezetnek, aki érez magában kellő mennyiségű ambíciót, hogy a kárpátaljai magyar közösséget bármilyen formában segíteni tudja.

Simon Dávid