„Ragaszkodnak a saját maguk jutalmazására szánt milliókhoz”

Tiszaújlakon még mindig nincs megegyezés

2022. február 17., 18:17 , 1097. szám

Két tanácsülés is volt február 15-én Tiszaújlakon, de továbbra sincs elfogadott költségvetése a kistérségnek. A KMKSZ-frakció vezetője, Gorondi Albert szerint a polgármester nem törekszik megegyezésre a képviselő-testület többségével, annak ellenére sem, hogy korábban ezt nyilatkozta. Szerinte a Novini Zakarpattya a témával kapcsolatos cikkében az eseményeket egyoldalúan állította be, és élesen, igazságtalanul bírálta a kistérségi tanács KMKSZ-es és Nép Szolgája párti képviselőit. Ezt igyekeztek alátámasztani egy rövid videóval is, amelyet úgy vágtak össze, hogy az ő álláspontjukat támassza alá. A részletekről és a KMKSZ-frakció álláspontjáról Gorondi Albertet kérdeztük.

– Kovács István polgármester továbbra sem hajlandó lemondani a közvetlen munkatársai fizetésen felüli juttatásaira szánt, több mint négymillió hrivnyás tételről? Ezért nem tudnak megállapodni?

– Azt a több mint négymillió hrivnyás összeget szerintünk a Tiszaújlaki kistérség 14 ezer lakosának javára kellene fordítani, nem csak a kistérségi hivatalban dolgozók között szétosztani. Mi elfogadtuk, hogy az első negyedévre megszavazunk mindent, amit kér a polgármester, de egész évre nem. Három hónap után azt szeretnénk, hogy a törvény által előírt fizetésükön felül, nagyobb összegű prémiumokkal jutalmazott hivatalnokok beszámoljanak tevékenységükről a tanácsnak. Akkor láthatnánk, hogy valós munkával érdemelték ki a magas prémiumot, nemcsak azzal, hogy a polgármester barátai. Amennyiben ezt látnánk, természetesen újabb negyedévre megszavaznánk a prémiumokra szánt beterjesztett összeget.

A tanácsülésen nem vették figyelembe a mi kompromisszumos javaslatunkat, ragaszkodtak ahhoz, hogy csak az általuk benyújtott javaslatról lehet szavazni. Mivel a mi javaslatunkat nem tették szavazásra, mi tartózkodtunk. A polgármester úr ekkor bejelentette, hogy a költségvetés megint nem lett elfogadva. Én ezúttal is kértem, ha – többek között nemzetbiztonsági okok miatt is – szükséges, hogy ma elfogadjuk a költségvetést, akkor terjessze be a KMKSZ és Nép Szolgája párt kompromisszumos javaslatát. Erre Kovács István ezúttal sem volt hajlandó. Helyette a tanácsülést gyorsan bezárta.

– Az ukrán sajtóban ezt úgy igyekeztek bemutatni, hogy önök egy kitűnő költségvetést csak azért nem támogatnak, hogy keresztbe tegyenek a polgármesternek…

– Odarendelték tegnap a „ДОСТА” képviselőit a tanács­ülésre, akik provokáltak minket. Ma pedig arra ébredtünk, hogy a Novini Zakarpattya honlapján megjelent egy cikk, illetve egy összevágott videó, amely úgy van összeállítva, hogy azon a polgármester meg a főkönyvelő elmondja, milyen szépen kidolgozták a költségvetést, mi pedig ennek ellenére a szavazáskor tartózkodunk. Tehát kiragadtak olyan részleteket, amelyekkel az események egyoldalú beállítását igyekeznek alátámasztani. Csak annyit tudatnak az olvasóikkal, hogy a KMKSZ megint nem szavazta meg a költségvetést, de azt, hogy miért, elhallgatják.

A főkönyvelő és a polgármestert körülvevő hivatalnokok oroszlánokként küzdenek azért, hogy kierőszakolják a tanácsban az általuk összeállított költségvetés változatlan formában történő elfogadását. Ragaszkodnak a saját maguk jutalmazására szánt milliókhoz.

– Mi lesz, ha továbbra sem jutnak közös nevezőre Kovács István polgármesterrel az önök által vitatott költségvetési tétellel kapcsolatban?

– A polgármester úr nem keresi a kompromisszumot. Más módszerrel próbálkozik.

– Mi az a „más módszer”?

– Igyekszik megvásárolni vagy megfélemlíteni a képviselőket. Csűri Sándor után a két legutóbbi tanácsülésen már Peleskei Levente képviselőtársunk is a polgármesterrel szavazott. Szisztematikusan azon dolgozik, hogy eltüntesse a háromfős többségünket a tanácsban. A tanácsülés utáni frakcióülésre hivatalosan meghívtam Leventét is, de sajnos nem jelent meg. Nem akarta elmagyarázni, hogy miért szavazott másként, mint ahogy megegyeztünk. Ezért a KMKSZ-frakció egyhangúlag kizárta, és döntöttünk arról, hogy megkezdjük a Csűri Sándor és Peleskei Levente visszahívásával kapcsolatos eljárást.

Levente már a múlt heti tanács­ülésen is velünk szemben szavazott. Akkor kérésünkre megírta a kérvényt, hogy lemond a képviselői mandátumáról, de azóta valamiért visszavonta. Ő a tanács földhivatalában dolgozik, erősen függ a polgármestertől.

Erre a „más módszerre” bizonyíték még, hogy január 18-án az Ungvári Fellebbviteli Bíróság döntést hozott Fedák Molnár Viktória képviselőtársunk ügyében: bizonyítást nyert, hogy jogtalanul tették ki az állásából (ő a Tiszaújlaki Óvoda munkatársa). A pert a tanács elbukta, és a perköltséget is nekik kell kifizetni, amit jobb lett volna a kistérség javára fordítani. Ez a zsarolása nem jött össze a polgármesternek.

– Az önök tartózkodása miért veszélyeztet nemzetbiztonsági érdekeket?

– A tanács 11. soros ülésén elmondták a megye kormányzójának kérését, hogy a kialakult geopolitikai helyzetben minden megyében létre kívánnak hozni egy önkéntes katonai alakulatot. Erre a célra minden kistérségnek át kell utalnia a költségvetéséből valamilyen összeget, ami kistérségünkből minimum százezer hrivnyát jelent. Mi egyhangúlag megszavaztuk – a kérésnek megfelelően. Mivel később a költségvetés ügyénél a polgármester hallani sem akart a KMKSZ és a Nép Szolgája párt már említett módosító javaslatáról, nem szavazhattuk azt meg. Most azzal is támadnak minket, hogy miattunk nem tudják az új katonai alakulat céljaira átutalni a kormányzó által kért összeget. A polgármester ennek az ürügyén akarta áterőszakolni változtatás nélkül a saját költségvetés-tervezetét.

Meggyőződésünk, hogy nem lehet úgy irányítani egy kistérséget, ahogy azt Kovács István polgármester szeretné. A kistérségi tanács kell, hogy döntsön a település költségvetéséről a polgármester javaslata alapján. Amennyiben van a költségvetésben olyan tétel, amellyel mi nem értünk egyet, jogunkban áll azt módosítani. Ezért szavaztak ránk az emberek, ezért van a tanács. Márpedig mi minden nyomásgyakorlás, fenyegetés ellenére is kitartunk az elveink és elképzeléseink mellett.

               Badó Zsolt