Élő adásban esett egymásnak Butuszov és Sufrics

2022. február 19., 10:29

Szavik Suszter Szólásszabadság című péntek esti talkshow-jában összeverekedett Nesztor Sufrics parlamenti képviselő (OPZZS) és Jurij Butuszov, a censor.net főszerkesztője – jelentette a korrespondent.net.

Ezt megelőzően Sufrics kijelentette, hogy az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) frakció a második a parlamentben, és „ukránok állnak mögötte”. Majd Butuszov azt mondta, hogy az OPZZS parlamenti képviselői „külföldre menekültek”, árulónak nevezte Sufricsot, és kijelentette, hogy ő és Jevhen Murajev, a Mieink (Nasi) párt vezetője „orosz narratívákat” terjesztenek.

Sufrics úgy válaszolt, „áruló vagy sem, állapítsa meg a bíróság”.

Ezután Butuszov hozzálépett és arcul ütötte.

A verekedőket a stúdióvendégeknek kellett lecsillapítaniuk.

A dulakodás után Sufrics egy időre elhagyta a stúdiót. Amikor visszatért, botcsinálta agitátornak nevezte az újságírót, és kijelentette, hogy „karmol, mint egy lány”.

(korrespondent.net/Kárpátalja)