Kárpátaljára érkeztek a magyarországi református egyház főgondnokai

2022. március 22., 17:18 , 1100. szám

Beregszászba látogatott Magyarország négy református egyházkerületének főgondnoka, valamint a belügyminisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára. A március 21-ei látogatás során a kárpátaljai református egyházi vezetőséggel egyeztettek a megye hatékony segítségnyújtási lehetőségeiről.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke elmondta: „Számunkra nagyon fontos ez a szolidaritás, melynek van egy lelki és egy fizikai jellege is. Az a bátorítás, amit az anyaországtól kapunk, kiemelt jelentőségű. Reménykedem, hogy a mai látogatásnak olyan gyümölcsei lesznek, amelyek elsődlegesek számunkra, a helyben maradást, az itt maradást fogják erősíteni a gondnokokban, a presbiterekben, lelkipásztorokban, az intézményvezetőkben. Az a támogatás, amit hoztak, fontos azok számára, akiket befogadtunk, hiszen gyerekeket, édesanyákat, időseket kell ellátnunk. A szavaink csak akkor hitelesek, ha cselekedeteink alapján kérdezik meg, hogy miért tesszük mi ezt itt, Kárpátalján, kisebbségben” – jegyezte meg a püspök.

Langerné Victor Katalin, a belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kiemelte: igyekszünk olyan programokat szervezni, amelyek a legrászorultabbakat segítik. A háború okán olyan helyzetbe kerültünk, hogy azok a határ menti települések, amelyek a menekülteket segítik, nagyszámú roma közösségeket fogadtak és szállásolnak el. Igyekszünk megtalálni azt a lehetőséget, mellyel segíthetünk, ezért is örömteli a mai találkozás. Hiszen a másik oldalról nehéz látni, hogy itt mi a helyzet, hogy pontosan milyen segítségre van szükség. Jól kell segíteni, hogy valóban célba érjen a segítség. Aki itthon van, az maradjon itthon, ezért ebben is szeretnénk segíteni, s ha valaki szeretne visszajönni, akkor meg is tehesse.

Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka elmondta: „Azért jöttünk, hogy felmérjük, hogyan tudunk hatékony segítséget nyújtani az egész megye számára.

Amikor elindult ez a szörnyű háború, az látszott, hogy mindenkiben megmozdult a segítség szándéka Magyarországon. Nem azért jöttünk, hogy csak szétnézzünk, mint a katasztrófaturisták, hanem azért, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, hiszen a híreknek nem mindig lehet teljesen hinni. Szeretnénk felmérni konkrétan, hogy pontosan hol, mire van szükség, hogy célirányosan megfelelő segítséget nyújtsunk a helyiek számára.

Kárpátalja a határon túli nemzetrészek közül mindig a legnehezebb helyzetben volt, sajnos ez most még jobban igazzá vált a háború által. Mélyen együttérzünk az itteniekkel, gyülekezeteink, tagjaink részéről pedig rendkívüli összefogás jött létre, amely által segíteni szeretnék kárpátaljai testvéreinket és az ideérkező menekülteket” – fogalmazott Molnár Pál, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka.

Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka hangsúlyozta: „Azért jöttünk, hogy biztosítsuk kárpátaljai magyar testvéreinket, mellettük vagyunk, és folyamatosan segítjük őket.” Szerinte hosszú távú segítségnyújtásra kell felkészülni, ugyanis nem lehet tudni, meddig tart, és ha egyszer vége is lesz, hogyan és milyen körülmények között lesz vége, illetve mi várható utána.

Elismeréssel szólt a kárpátaljai magyarokról Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, akik szerinte a szükségben is hűséggel megállnak: „A szeretet erejével, a szentlélek józanságával jöttünk, hogy felmérhessük, miben segíthetünk, hogy úgy tudjunk segíteni, hogy majd itt lehessen maradni, és azok is vissza tudjanak jönni, akik most elmentek.”

Juhász Márton, a Magyarországi Református Szeretetszolgálat elnöke elmondta, hogy most sem érkeztek üres kézzel, a 9 kisbuszban matracok, tartós élelmiszer, gyógyszerek, higiéniai termékek, ételhordók voltak. Kiemelte, jelentős a magyar emberek összefogása, az önkéntesek áldozatos munkája, amely lassan egy hónapja folyamatosan tart.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka megköszönte, hogy az anyaországi testvérek ilyen erős támogatásukat fejezik ki a kárpátaljaiak számára. Szerinte hálát kell adni, hogy Kárpátalja biztonságos, és imádkozni kell azért, hogy ez így is maradjon.

A sajtótájékoztatót követően a delegáció elindult a Beregszászi járás több településére felmérni a menekültszállások helyzetét.         

VE