A paradicsom terméskötődéséről hajtatásban

2022. április 13., 10:56 , 1103. szám

A jelenlegi háborús helyzet ellenére is igen sok gazda döntött úgy, hogy nem hagyja tönkremenni a már előnevelt paradicsompalántákat, és kiültette azokat. Ahhoz, hogy a későbbiekben kellő mennyiségű termést tudjon a gazda betakarítani ezekről a tövekről, elengedhetetlen biztosítani a megfelelő körülményeket a növény számára a normális terméskötődés érdekében.

A paradicsomnál a helytelen terméskötődés következtében a virágfürtön a paradicsombogyók száma igen csekély lesz, vagy a termés egy része diónyi méretűre nő meg, az alakja pedig bordás lesz, miközben a belsejében alig képződik mag. Az ilyen apró termésekből kb. tíz tesz ki súlyra egy szép, méretes paradicsomot. Míg például az uborkatermesztésben a (valamilyen termesztési hiba miatt) lesárgult, kis uborkák helyén néhány nap múlva újak nőnek, addig a paradicsomnál nem pótolható a meg nem kötött rész. Így ha minden tőkén csak egy-egy fürt nem köt meg, a termésnek kb. a 10-15%-a is elveszhet.

Bár a paradicsom önbeporzó növény – a saját virágpora termékenyíti meg, amely általában a rovarok közvetítésével kerül a bibére, vagy a porzókról egyszerűen ráhull, rálebeg a bibére – a termesztőberendezésekben mégis előfordulhatnak olyan körülmények, amelyek elégtelen kötődéshez vezetnek.

Elégtelen kötődéshez vezető tényezők

Hőmérséklet. 14 °C alatti és 30 °C feletti hőmérsékleten a virágok rosszul kötnek. Ezt elkerülendő a máris nagy melegben mésztejes vagy raschelhálós árnyékolással csökkenthető a fóliasátor felmelegedése.

Páratartalom. A paradicsom számára a 75–85%-os páratartalom mondható ideálisnak. Szárazabb levegőben nem alakul ki a bibén szekrétum, ami a pollent a bibéhez ragasztja, magasabb páratartalom esetén pedig a pollen megszívja magát nedvességgel, elnehezül, nem repül, ami szintén rossz megtermékenyülést eredményez. Ezért ebben a tavaszi időszakban a párásító öntözés, valamint a szellőztetés kombinálásával célszerű szabályozni a páratartalmat.

Bórhiány. A termesztési gyakorlatban a nagyadagú szerves trágyázás és a komplex műtrágyák használatából adódóan ritkán jelentkezik bórhiány, mégis előfordulhat, hogy a rossz terméskötés okozójává válik. A bórnak fontos szerepe van a paradicsom meddőségének megakadályozásában. Bórt tartalmazó lombtrágya kijuttatásával (pl. Boroplus) a meddőség megakadályozható, de mivel a lombtrágya nem kötőszer, egyedül ezzel az eljárással még nem biztosítjuk a beporzást.

Nitrogén-túladagolás. A kiültetés utáni időszakban előfordulhat, hogy a túl sok nitrogén hatására a lombozat nemkívánatos intenzív növekedésbe kezd, aminek következménye lehet a virágzás késése, a virágok „lerúgása”. Ha erős a lombozat, vastag a szár, nem lesz jó a kötődés. Ilyen esetben a nitrogén­adag csökkentésével, valamint az öntözés visszafogásával jó eredményeket érhetünk el. A víz megvonásával megemeljük a talajban az EC-értéket, ami a virágok kialakulását és magát a virágzást is indukálja.

Beporzó rovarok hiánya. Ugyancsak rossz terméskötődést okozhat a termesztőberendezésekben a beporzó rovarok hiánya. Ezt a problémát poszméhek betelepítésével tudjuk orvosolni, amelyek az optimális időben (optimális virágfejlettségnél) elvégzik a megtermékenyítést. Egy kb. 5-10 árnyi termőterületre egy kaptárnyi méh szükségeltetik. Akár vannak betelepített poszméheink, akár nincsenek, a paradicsom virágzása alatt mindenképpen méhkímélő növényvédő szerek alkalmazása javasolt.

A terméskötődés elősegítésére több módszert is alkalmazhatunk. Elsősorban a mechanikus úton történő beporzás javasolt, vagyis meg kell rezegtetni a paradicsomtöveket tartó dróthuzalokat, felvezető zsinórokat. A mozgás következtében a virágpor rákerül a bibére, ezzel elősegítve a terméskötődést. Ha ez a módszer nem bizonyul eredményesnek, alkalmazhatunk hormonhatású termékenyülést elősegítő kémiai szereket (pl.: betoxon, nevirol). Az első ilyen permetezést akkor célszerű elvégezni, amikor az első fürtök nagy része már virágzik. Használatuk során – a kívánt cél elérése érdekében – oda kell figyelni, hogy a permetlé a már kinyílt virág belsejébe kerüljön. Ezen kémiai anyagok magas koncentrációban való kijuttatása a paradicsomhajtatásban hajtás- és termésdeformációt okozhat. Gyakori tünet a szárszalagosodás és -repedés, valamint a bogyók megrepedése, a magház kidudorodása.

Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány falugazdásza