Az ortodox húsvét alkalmából szerveztek kézműves foglalkozást a Nagyberegi Tájházban

2022. április 21., 19:15 , 1105. szám

Ünnepre hangoló kézműves-foglalkozást tartottak az ortodox húsvét közeledtével április 20-án a Nagyberegi Tájházban a településen elszállásolt, Ukrajna háborús régióiból menekültek számára. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet munkatársai ezzel szerettek volna kedveskedni azoknak a családoknak, akik az idei húsvétot nem tölthetik saját otthonaikban.

A szervezet munkatársai az elmúlt héten szerveztek első alkalommal foglalkozást a menekülteknek, s az akkor kapott pozitív visszajelzések után elhatározták, hogy az ortodox szokásokat is figyelembe véve ismét lehetőséget biztosítanak kézműves-foglalkozáson való részvételre.

„Úgy gondolom, hogy szervezetünk, a Pro Cultura Subcarpathica jól döntött e téren, hiszen megkérdeztük az ide érkezetteket is, hogy hogyan készülnek az ünnepre, s elmondták, hogy lényegében sehogy, nincs hozzá kedvük vagy lelkületük. Nagyon örültek és hálásak azért, hogy mi ennek ellenére készültünk nekik. Most olyan mintákat és technikát próbálunk alkalmazni mi magunk is, melyek az ő vallásukhoz köthetők Kárpátalján” – fogalmazott Gál Adél, a PCS civil szervezet tájházért felelős munkatársa.

Az alkalomra érkezett csoport megtekintette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szikura József Botanikus Kertjét, ahol a gyerekek a fűben hemperegve élvezték ki a kedvező időjárást, míg a felnőttek nagy érdeklődéssel hallgatták az ismertetőt. A séta közben virágokat és leveleket gyűjtöttek, hogy azokat felhasználják majd a tojások díszítésénél.

A tájház foglalkoztatótermébe érve a felnőttek előszeretettel próbálták ki a viaszos tojásdíszítést. A hímesek – melyeket hagymahéjjal festettek meg – a kárpátaljai motívumokat előtérbe helyezve készültek. A foglalkozáson résztvevők a viaszos, a karcolásos, valamint a berzseléses tojásdíszítési technikákkal ismerkedhettek meg. Sokuk tetszését nyerte el a berzselt tojás, melynek technikája nagyon egyszerű: a korábban gyűjtött virágokat és leveleket benedvesítse rátapasztották a tojásokra, ezután nejlonharisnyával körbekötözték, végül hagymahéjas vízben megfőzték.

A kézműveskedés mellett az idelátogató családok megkóstolhatták a hagyományos, kemencében sült ünnepi fonott kalácsot is, amelyet Piroska néni, a tájház szakácsnője készített számukra, illetve kipróbálhatták a tájház népi játékait is.

Bár a résztvevők előzetes elmondása szerint egyáltalán nem volt ünnepi hangulatuk, a hímesek készítése során ez megváltozott, s a nap végén hálásan köszöntek el a szervezőktől.

A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.

TV21 Ungvár/lexi