A járművek elvámolásáról hadiállapot idején

2022. május 3., 09:03 , 1105. szám

„»Ukrajnában eltörölték a járművek vámkezelésére kivetett adókat« – olvashattuk április elején a sajtóban. Kérem, fejtse ki, hogyan működik ez a törvény a gyakorlatban, hiszen például férfiak el sem hagyhatják az országot, tehát gépjárművet sem tudnak behozni az országba. Ráadásul olyan hírek is felröppentek, miszerint az adókat a háború után be kell majd fizetni.”

– Előrebocsátanám, hogy a járművek behozatala, vámkezelése lényegében a vámkezelés helye szerinti állam vámterületén kívül vásárolt személygépkocsi legalizálása. Ez az eljárás az Ukrajnába importált áruk vámkezelésének egy speciális típusa. Mint köztudott, a gépkocsi behozatala azzal kezdődik, hogy a külföldön vásárolt járművel átlépjük a határt. Ezután meg kell kapnunk a megfelelőségi tanúsítványt (сертифікат відповідності), majd következik a jármű vámkezelése, végül sor kerülhet a gépkocsi regisztrációjára a Belügyminisztérium szervizközpontjában.

A Legfelső Tanács a közelmúltban elfogadta Az Ukrajna Adótörvénykönyve és Ukrajna egyéb törvényei módosításáról, ami a jogszabályok tökéletesítését illeti a hadiállapot idejére elnevezésű törvényt (Закон України від 24 березня 2022 року № 2142-IX «Про внесення змін до Податкового Кодексу України та інших законодавчих актів щодо удосконалення законодавства на період воєнного стану»), mely egyebek mellett bizonyos kedvezményeket biztosít a magánszemélyek és a vállalkozók meghatározott kategóriái számára a járműbehozatal terén. Megjegyzendő, hogy a kedvezmények nem vonatkoznak az agresszor államból származó vagy ott gyártott járművekre.

Így az Adótörvénykönyv XX. fejezete (Átmeneti rendelkezések), 10. alfejezete 69. pontjának 69.24-es alpontja értelmében ideiglenesen, a hadiállapot idején a magánszemélyek mentesülnek a hozzáadottérték-adó (податок на додану вартість, azaz áfa) és a jövedéki adó (акцизний податок) megfizetése alól a személygépkocsik, karosszériáik, a pótkocsik és félpótkocsik, a motorkerékpárok, a 10 vagy több személy szállítására alkalmas járművek, az árufuvarozásra szolgáló járművek után az Ukrajna vámterületére történő behozatalukkor.

A 69.23-as alpont értelmében mentesülnek az áfa megfizetése alól az egyszerűsített adózást választók I–III. kategóriájához tartozó vállalkozók is, kivéve azokat, akik a hadiállapot idejére tértek át az egységes adó fizetésére. A vállalkozóknak ugyanakkor meg kell fizetniük a jövedéki adót.

A Vámtörvénykönyv XXI. fejezete (Záró- és átmeneti rendelkezések) kiegészült a 9.11-es ponttal, amelyben az 1. alpont második bekezdése kimondja, hogy április 1-jétől a hadiállapot idejére mentesülnek a behozatali vám alól az állampolgárok által Ukrajna vámterületére behozott személygépkocsik, karosszériáik, pótkocsik és félpótkocsik, motorkerékpárok, 10 és több személy szállítására szolgáló járművek, valamint a teherszállító közlekedési eszközök.

Ugyanakkor továbbra is mindenkinek meg kell fizetni a hozzájárulást a Nyugdíjalaphoz, amelynek mértéke a gépkocsi első regisztráció előtti piaci értékének 3-5%-a. Ugyancsak meg kell fizetni a regisztrációs bizonylat és a rendszám kiadásának költségeit.

Ami azt az aggodalmát illeti, hogy az adókat a háború után mégiscsak be fogják hajtani, ennek jelenleg semmilyen jogi alapját nem látom. Legalábbis a szóban forgó 2142-IX-es törvény nem tartalmaz ekként értelmezhető rendelkezést. Az pedig, hogy később fogadnának el olyan jogszabályt, amely elrendelné, hogy utólag fizessék meg a most le nem rótt adót az érintettek, nem tűnik valószínűnek – bár kizárni sem lehet –, hiszen az EU-ban elfogadott a polgárokra nézve negatív visszaható hatályú jogalkotás tilalma, Ukrajna pedig Európába tart.

Emlékeztetnék arra, hogy – mint ebben a rovatban már beszámoltunk róla – az ukrán kormány 2022. március 3-án elfogadta a 194. számú, A katonakötelesek lekötésének egyes kérdései a hadiállapot jogrendjében (Деякі питання бронювання військовозобов’язаних в умовах правового режиму воєнного стану) című határozatot, melynek értelmében határátlépésre hadiállapot idején engedélyt kaphatnak többek között azok a katonaköteles korú gépkocsivezetők, akik az Ukrán Fegyveres Erőknek, az ukrán törvényekkel összhangban létrehozott egyéb fegyveres alakulatoknak szállítanak, valamint akik az egészségügyi és humanitárius segélyszállítmányok célba juttatását végzik. Vagyis a megfelelő engedéllyel rendelkező férfiak hadiállapot idején is átléphetik a határt. Megjegyezném továbbá, hogy ha a katonaköteles (18-tól 60 évesig) férfiak zöme nem is hagyhatja el Ukrajnát a hadiállapot idején, mégiscsak jó, hogy szükség esetén legalább a nők behozhatnak járművet az országba, méghozzá a korábbiaknál valamivel kevesebb költséggel.

hk