Újabb segélyszállítmánnyal érkezett Kárpátaljára a Katolikus Karitász
A Katolikus Karitász Oroszország és Ukrajna háborújának kitörésétől kezdve támogatja adományokkal a háborús övezetből menekültek, valamint a Kárpátalján maradtak ellátását. Ez alkalommal gyógyszert és sebészeti eszközöket juttattak el a nagyszőlősi kórház számára, illetve öt kisbusznyi tartós élelmiszert, babaápolási termékeket, vető- és étkezési burgonyát szállítottak a Felső-Tisza-vidékre, összességében 6 millió forint értékben. A Katolikus Karitász eddig mintegy 300 tonna humanitárius segélyt juttatott el vidékünkre.
„Ezek az adományok részben tartós élelmiszerek, higiéniai eszközök, tisztálkodó- és tisztítószerek, s most pedig gyógyászati eszközöket, segédeszközöket, valamint gyógyszereket is hoztunk, hiszen a kórházakkal is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és az ottani felmérés alapján állítottuk össze ezt a mostani segélyszállítmányt is ide, Nagyszőlősre, hogy a kórház ellátását ezáltal segítsük” – tájékoztatott a május 9-én érkezett segélyszállítmányról Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, majd elmondta: „Úgy látjuk, hogy egyre nagyobb szükség van erre, hiszen a maradék készletek kifogyóban vannak, utánpótlás pedig nagyon nem várható, és ezért még fontosabb, hogy a magyarországi segélyszervezetek el tudják juttatni a kórházakhoz is a szükséges eszközöket. Úgy látjuk, hogy támogatásra hosszú távon szükség lesz, és Magyarországon nagyon sok jólelkű adományozó van, akik folyamatosan juttatják el a Karitász gyűjtőpontjaiba azokat a felajánlott dolgokat, amelyekkel segíteni kívánják Ukrajnát, Kárpátalját.”
„A Katolikus Karitász a jövőben is rendszeresen hozza el ezeket a szállítmányokat, adományokat, és juttatja el az itteni partnerszervezetéhez, illetve közvetlenül a rászorulókhoz” – húzta alá a segélyszervezet igazgatója.
A kórháznak kézbesített felszerelések egy részét a Katolikus Karitász németországi testvérszervezete és a Szent Erzsébet Karitász adományokból gyűjtötte össze. A szállítmányban műtéthez szükséges köpenyek, maszkok, fájdalomcsillapítók, valamint gyulladáscsökkentők vannak. Ezen felül az egészségügyi intézmény konyhája is támogatásban részesült: a száraz élelmiszer mellett az adomány burgonyát és gyümölcslevet is tartalmazott.
„Az egyszerű polgárok ajánlották fel azt a pénzt, amelyből az orvosságokat, eszközöket vásároltuk azzal a céllal, hogy a legelesettebbeken segítsünk. Katonaviseltként tudom, hogy lehetetlenné válik az orvosok munkája akkor, ha nincs megfelelő eszköz és gyógyszer. Ez az adományunk első fele. A második, sebészeti eszközökből álló, négy hét múlva érkezik a Katolikus Karitász közvetítésével” – közölte Klaus Höhn, a Katolikus Karitász németországi jószolgálati nagykövete.
Olekszandr Miljko, a kórház igazgatója megköszönte a nagyvonalú támogatást: „A magyarországi és németországi partnereink már másodszor hoznak adományokat nekünk. Ebben a nehéz helyzetben ez nagyon fontos, ahogyan az is, hogy előre egyeztetünk, mire van szükségünk, és ők azt hozzák. Jelen esetben kötszereket, antibiotikumokat, sebészeti beavatkozásokhoz szükséges eszközöket. Köszönjük a segítséget, s azt kívánom a barátainknak, hogy soha ne érezzék meg azt, mit jelent egy háború.”
A Katolikus Karitász a most érkezett adomány élelmiszerből álló túlnyomó részét a szociális konyhákra továbbítja Husztra és Aknaszlatinára, a vetőburgonyát pedig a gazdák között osztják szét a segélyszervezet helyi munkatársai.
TV21 Ungvár/CsA