A máltai katonai rend ukrajnai nagykövete látogatott Beregszászba

2022. június 3., 08:35 , 1111. szám

Beregszászba tett látogatást június 2-án Antonio Gazzanti Pugliese di Cotrone, a Szuverén Máltai Katonai Rend rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete, aki ezáltal személyesen győződött meg a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) jelentős eredményeket elért munkájáról is.

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Oroszország és Ukrajna háborújának kitörése óta nagy szerepet vállal mind az ország háborús övezeteiből Kárpátaljára menekültek segítésében, mind a vidékünkön élő rászorulók támogatásában, ugyanakkor reagál az Ukrajna más megyéiből érkező kérésekre is.

Beregszászi látogatása során a nagykövet először az Ukrajna más régióiból érkezett menekülteket befogadó intézményekbe látogatott Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa munkatársainak, a Beregszászi kistérség polgármesterének, valamint a BJMSZ kollégáinak kíséretében, ezután megtekintette a BJMSZ Rozsoskert utcai központját, ahol tájékozódott a közelmúltban elindított szociális kártya programról és a segélycsomagok kiosztásának rendjéről, majd ezt követően a sajtó képviselőivel is találkozott.

A BJMSZ székházában elsőként Makuk János, a BJMSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki Antonio Gazzanti Pugliese di Cotrone nagykövet látogatása kapcsán. Makuk János elmondta, fontosnak tartja ezeket a találkozókat, ugyanis ilyenkor az eszmecsere mellett terítékre kerül a még hatékonyabb és még operatívabb munkamenet kérdése is. Hozzátette: úgy véli, a hatékony segítségnyújtás érdekében rendszeresen sort kell keríteni az ilyen típusú találkozókra.

A Máltai Szeretetszolgálat mindig is fontosnak tartotta, hogy segítse a rászorulókat – húzta alá Antonio Gazzanti Pugliese di Cotrone, aki köszönetet mondott a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat minden munkatársának, Makuk János elnöknek, valamint Magyarország kárpátaljai külképviseleteinek, hogy a segítségnyújtásban jelentős részt vállalnak.

A Vérke-parti városban szerzett tapasztalatait összegezve a nagykövet kifejtette: ezen a vidéken ugyan békésnek tűnik a helyzet, azt azonban sajnálattal konstatálja, hogy az ország más területein ez nem így van, s éppen ezért nagyra értékeli a helyiek jótékony munkáját. Erről pedig a nap korábbi részében azon oktatási intézményekben tett látogatása során is meggyőződött, ahol most nem a tanulók írják éppen tanév végi dolgozataikat az iskolapadokban, hanem az ide menekülők leltek ideiglenes otthonra.

A találkozót követően a BJMSZ terveiről szólva Makuk János újságírói kérdésre reagálva az újjáépítésre való felkészülést és annak jelentőségét hangsúlyozta. Mint fogalmazott, ha ma befejeződne a háború, az újjáépítés akkor is évekig, évtizedekig tartana. „Lesz munkánk. Eddig is volt és ezután is lesz” – tette hozzá. A segélyszervezet eddig több újjáépítésben vett részt, hiszen vidékünket az ezredfordulón kétszer is szörnyű árvíz sújtotta, ezáltal van tapasztalatuk, hogyan kell hozzájárulni az újjáépítéshez. A háború okozta károk és veszteségek másmilyenek, de a szeretetszolgálat készen áll a tőlük telhető segítséget megadni az arra leginkább rászorulóknak – fogalmazott Makuk János.

A humanitárius segélyek kártyás elosztási rendszerének kidolgozását és bevezetését a BJMSZ indítványozta. Ennek a segélyprogramnak az eredményeként szociális kártyára kaphatnak támogatást a rászorulók, az idősek, a betegek, a rokkantak, valamint a nehéz helyzetbe kerültek, így a kistérségben élő szociális támogatást igénylők, illetve az orosz invázió miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülők számára egy átlátható rendszer alkalmazásával támogatást tudnak nyújtani. A nap végén azok a családok vehették át a tartós élelmiszert tartalmazó nyolc kilogrammos egységcsomagot, melyekben II. és III. kategóriájú rokkantak élnek.

CsA