Biden elnök: Amit meg fog tenni Amerika Ukrajnában és amit nem
A The New York Times május 31-én a fenti címmel közölt cikket Joe Biden tollából. Az Egyesült Államok elnökei ritkán írnak újságcikket hivatali idejük alatt. Ha megteszik, annak nyomós oka lehet. Biden elnök cikkéből a Jevropejszka Pravda nyomán idézünk.
„[…] Amerika célja egyértelmű: egy demokratikus, független, szuverén és virágzó Ukrajnát akarunk látni, amely képes az elrettentésre és megvédi magát a további agressziótól.
Ahogyan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mondta, ennek a háborúnak végül »csak a diplomácia útján lesz vége«. De minden tárgyalás tükrözi a csatatéren kialakult erőviszonyokat. Így gyorsan megkezdtük Ukrajna ellátását jelentős mennyiségű fegyverrel és lőszerrel, hogy harcolni tudjon, a katonai sikerek pedig erősebb pozíciót biztosítsanak számára a tárgyalóasztalnál.
Ezért is döntöttem úgy, hogy az ukránokat fejlettebb rakétarendszerekkel és lőszerekkel látjuk el, amelyek segítségével pontosabban csaphatnak le a fontos célpontokra az ukrajnai hadszíntéren.
Továbbra is együttműködünk szövetségeseinkkel és partnereinkkel az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésében, amelyek a valaha volt legkeményebb szankciók, melyeket bevezettek egy nagy gazdasággal szemben. Folytatjuk Ukrajna ellátását modern fegyverekkel, beleértve a Javelin páncéltörő rakétákat, a Stinger légvédelmi rakétákat, az erős tüzérségi és a nagy pontosságú rakétarendszereket, radarokat, pilóta nélküli repülő szerkezeteket, Mi–17 helikoptereket és lőszereket. A Kongresszus hozzájárulásával több milliárd dolláros pénzügyi segélyt is küldünk Ukrajnának.
[…]
Nem törekszünk háborúra a NATO és Oroszország között. Bármennyire nem értek egyet Putyin úrral, bármilyen brutálisak is a tettei, az Egyesült Államok nem próbálja megdönteni a jelenlegi kormányzatot Moszkvában. Amíg Oroszország meg nem támadja az Egyesült Államokat vagy szövetségeseinket, nem veszünk részt ebben a háborúban, nem küldünk amerikai katonákat Ukrajnába harcolni, vagy hogy megtámadják az orosz erőket. Nem ösztönözzük Ukrajnát arra, hogy a határain túl csapjon le, és nem biztosítunk számára eszközöket az ilyen csapásméréshez. Nem akarjuk elnyújtani a háborút csak azért, hogy fájdalmat okozzunk Oroszországnak.
Változatlanul az az elvem, hogy »semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül«, ahogyan mindig is volt a válság alatt. Nem fogok nyomást gyakorolni az ukrán kormányra sem négyszemközt, sem nyilvánosan, hogy bármilyen területi engedményt tegyen. Ez helytelen lenne, és ellentétes a meghirdetett elvekkel.
Most nem azért álltak le Ukrajna tárgyalásai Oroszországgal, mert Ukrajna elfordult a diplomáciától. Leálltak, mert Oroszország folytatja fegyveres támadását, hogy Ukrajna minél nagyobb részét ellenőrzése alá vonja. Az Egyesült Államok továbbra is Ukrajna megerősítésén fog dolgozni, és támogatni fogja arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megállapodásra jussanak a konfliktus lezárásáról.
A ki nem provokált agresszió, a szülészetek és kulturális központok bombázása, több millió ember kényszerű áttelepítése stb. mély erkölcsi problémává teszik az ukrajnai háborút. Találkoztam ukrán menekültekkel Lengyelországban – olyan nőkkel és gyerekekkel, akik nem voltak biztosak abban, milyen lesz az életük, és hogy minden rendben lesz-e az Ukrajnában maradt rokonaikkal. Egyetlen lelkiismeretes ember sem maradhatott közömbös, látva ezt a borzalmat és az Ukrajnát ért pusztítást.
Ukrajna mellett állni a szükség órájában nem csupán a helyes dolog. Létfontosságú nemzeti érdekünk, hogy biztosítsuk a békés és stabil Európát, és világossá tegyük, a hatalom nem jelenti, hogy neked van igazad. Ha Oroszország nem fizet nagy árat tetteiért, azzal bebizonyítja a többi potenciális agresszornak, hogy ők is területek elfoglalásához és más országok meghódításához folyamodhatnak. Ez veszélyezteti más békés demokráciák túlélését. És ez a szabályokon alapuló nemzetközi rend végét jelentheti. […]
Tudom, hogy világszerte sokakat aggaszt a nukleáris fegyverek alkalmazása. De semmi jelét nem látjuk annak, hogy Oroszország nukleáris csapást szándékozik mérni Ukrajnára. Bár Oroszország időről időre nukleáris fegyvert csörtető retorikája önmagában is veszélyes és rendkívül felelőtlen. Világossá szeretném tenni, hogy a nukleáris robbanófejek bármilyen felhasználása ebben a konfliktusban, akármilyen mértékű is legyen, teljesen elfogadhatatlan lenne az Egyesült Államok és a világ többi része számára. Ennek a lépésnek súlyos következményei lennének.
Az amerikaiak továbbra is támogatni fogják az ukrán népet, mert megértjük, hogy a szabadság nem ingyenes. Mindig is támogattuk a szabadságot, amikor annak ellenségei ártatlan embereket próbáltak zaklatni és elnyomni. Ezt tesszük most is. Vlagyimir Putyin nem várt ekkora egységet és erőt a Nyugat válaszától. Tévedett. És ha arra számít, hogy a következő hónapokban megingunk vagy összeomlunk, akkor ismét téved.”
(zzz/eurointegration.com.ua/nytimes.com)


