Lelki nap Beregszászban

2022. június 13., 17:08 , 1112. szám

„Minden olyan találkozáskor, ahol ketten, hárman vagy többen összegyűlnek a szeretet légkörében, Isten nevében, a hívek feltöltekezhetnek a következő feladataikhoz.” (Majnek Antal)

Lelki napot tartott a Beregszászi Szent Anna Karitász június 10-én. A programnak a helyi római katolikus templom, valamint a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont, ahol a karitász munkatársai és a hívek együtt töltődhettek fel lelkileg.

Az országban már több mint három hónapja zajlanak háborús cselekmények, mely a megannyi megpróbáltatás mellett lelkileg is sújtja embertársainkat. A hívek megnyugtatása és a bennük felgyülemlett feszültségek enyhítése érdekében szervezett lelki napot a Beregszászi Szent Anna Karitász.

A nap szentmisével vette kezdetét, ami lelki felüdülést nyújtott a jelenlévők számára. Ezt követően Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye emeritus püspöke tartott nyitóelőadást. Prédikációjában a béke és a megbocsátás iránti erények fontosságát emelte ki. Bibliai történeteken keresztül mutatta be, hogy a bosszú nem vezet sehová, a megtérés, az Istenhez való visszatalálás az, ami békességet hozhat életünkbe.

„A szeretetszolgálatot nem lehet hitelesen végezni, ha a szeretet forrásából nem merítünk. A szeretet pedig maga Isten, tehát Őt kell hallgatnunk, az Ő kegyeibe kell helyeznünk lelkünket!” – hangsúlyozta a püspök úr.

A lelki feltöltődés mellett a program lehetőséget biztosított arra, hogy a karitász munkatársai – Kárpátalja különböző vidékeiről – találkozhassanak egymással, és megoszthassák egymással örömeiket, gondjaikat, tapasztalataikat.

A program folytatásában Molnár János, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség esperes-plébánosa tartott előadást, melyben kifejtette, hogy a február 24-ei események kezdetétől minden átértékelődött körülöttünk, ami addig magától értetődő volt.

„A sok szenvedés mellett nagy öröm, hogy rengetegen készek segíteni másokon. Ennek a sok segítségnek egyetlen mozgatórugója Isten és a szeretet” – fogalmazott az atya.

Ezt követően Kovács Gábor, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatójának előadását tekinthették meg a jelenlévők.

Az előadás kezdetén Harapkó Mariannától, a Beregszászi Szent Anna Karitász Alapítvány igazgatójától megtudhattuk, hogy a Váci Egyházmegyei Karitásznak köszönhetően a beregszászi szervezet a háború elején egy gépjárművel gazdagodott, ami hatalmas segítség a szervezet számára, hiszen nagymértékben megkönnyíti a karitatív szervezet munkáját. Ily módon még hatékonyabban el tudják juttatni az adományokat a megfelelő helyekre.

Ezt követően Kovács Gábor mutatta be a váci szervezet munkáját, és kiemelte, hogy a Kárpátalján működő karitászszervezetek segítő tevékenysége nagyban függ a magyarországi partnerszervezetek támogatásától. „Hála a Jóistenek, a magyarországi és külföldi támogatásoknak köszönhetően elég nagy mozgásteret tudunk nyerni ahhoz, hogy bárminemű segítséget meg tudjunk adni a rászoruló testvéreinknek” – mondta.

A háború kitörése óta a Szent Anna Karitász tevékenyen kiveszi részét a Kárpátaljára érkező belső menekültek ellátásából. Emellett töretlen lelkesedéssel folytatják a helyi rászorulók gondozását is.

A lelki nap végén a résztvevők együtt kóstolhatták meg a betyárgulyást, emellett a műsoros vacsora sem maradt el, hiszen egy rögtönzött karikás ostoros bemutatóval zárult a program.             

K. K.