Vasárnapi üzenet: 2022. június 19.

Értéket teremtő kereszténység

Az egyházak igehirdetésében nagy szerepet kap Jézus életének rendszeres újraértelmezése, végiggondolása. Mintha a több ezer éves hagyományával azt szeretné kifejezni az egyház, hogy Isten és a megváltó Krisztus műve örök, nem változik sem idő, sem korok, sem politikai hatalmak változása által. Az ember pedig elismeri, hogy azt újra kell tanulnia, és a tanításból minél többet magáévá kell tennie. A víz egy forrásból állandóan folyik, de nem minden esetben jut el az emberhez, nem mindig tisztítja és üdíti fel az embert. Rendszeresen kell a medret is tisztítani és magunkhoz venni a vizet, hogy életet adjon.

A görögkatolikus egyház évente egyszer a szertartásaiba építve végig­olvassa és átelmélkedi Jézus Krisztus életét. Miután a húsvéti ünnepkör lezáródik, annak végén, pünkösdkor megtapasztaljuk a Szentlélek erejét, s tudatosítjuk a szentté válás lehetőségét (mindenszentek vasárnapja), ismételten belekezdünk Krisztus földi életének a megtapasztalásába, átgondolásába. Újra magunkévá tesszük, és felüdülünk általa.

Jézus azzal kezdi, hogy az apostolokat elhívja, és elsődleges feladatát értelmezi. Aztán a tanítást, az evangéliumot szélesebb közösségek számára is nyilvánossá tette, elmondta azt. Megváltó kereszthalála után ez a tanítás továbbterjedt, és az egyház közösségében él tovább. Az egyház életében most az igehirdetés, a krisztusi tanítás ismételt értelmezése és megélése következik. Talán nemcsak a keresztényeknek, hanem az Istent elhagyó világnak is nagy szüksége lenne erre.

Olyan szellemiség felismerésére van lehetőségünk, amely minden ember számára a méltóságteljes emberi élet eszményét hirdeti meg. A krisztusi tanítás kibontakozása az évszázadok folyamán folyton rámutatott, hogy azok a társadalmak és emberek éltek, élnek boldogan, akik ezt a tanítást komolyan veszik, és lelkileg-szellemileg azonosulnak vele. A kereszténység első évszázadaitól kezdve az a küldetéstudat irányította a híveket, hogy értéket teremtsenek, ami által a világot jobbá tehették. Az értékek önzetlen átadása és képviselete végül mindig mindenkiben elismerést kelt. A krisztusi tanítást következetesen képviselő keresztényekről már a II. században a következőt jegyzik fel: „A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. Saját hazájukban laknak, mégis jövevényekként. Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk. Mindenkit szeretnek, de mindenki üldözi őket. Szegények, és sokakat gazdagítanak. Szidják őket, és ők áldást mondanak. Egészen egyszerűen: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban” (Diognétosz-levél).

„Mint lélek a testben…” – ismerhették meg a keresztényeket, ők pedig mint lélek a testet szőtték át a világot. A lelketlenné vált világunkban nagyon szeretnénk már megtapasztalni a lélek értelmes erejét, lelkeket megnyugtató és éltető valóságát. S bízni tudunk abban, hogy a kereszténység ismét lélekké válhat az emberiség testében, közöségeink és saját életünk számára is.

Marosi István
görögkatolikus áldozópap