Fókuszban a tehetség a sport terén – Bereg-vidéki sporttábor ötödször

2022. július 11., 18:21 , 1116. szám

Július 11–16. között immáron ötödik alkalommal szervezi meg Fókuszban a tehetség a sport terén elnevezésű sporttáborát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) a Bereg-vidéken.

A tábor hivatalos megnyitójára hétfő délelőtt került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziumában, ahol a résztvevőket Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte. „Én hiszem azt, hogy a sport valójában az élet kicsiben. Ha megtanultok itt viselkedni, elfogadni, hogy vannak szabályok, akkor az élet más területén is könnyedén veszitek az akadályokat. Kívánom, hogy fejlesszétek a fegyelmet, a céltudatosságot, a kitartást magatokban” – emelte ki beszédében a fiatalokhoz szólva.

A sporttáborba tavasszal nyújthatták be jelentkezésüket azok a 12–17 év közötti tanulók, akik érdeklődnek a különböző sportok iránt. Az ötödik Bereg-vidéki sporttáborba összesen 72-en jelentkeztek Kárpátalja 27 településének 25 oktatási intézményéből.

A gyerekekkel az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is szakemberek foglalkoznak majd, akik vezetője Vizáver Árpád, a II. RF KMF Egészségügyi és Sportcentrumának igazgatója, aki egyben a tábor szakmai referense is. Az oktatók munkáját főiskolás gyakornokok segítik.

A tábor foglalkozásai alatt a résztvevők elsősorban négy labdajátékra koncentrálnak majd – kézi-, kosár- és röplabda, valamint labdarúgás –, ugyanakkor fakultatív foglalkozások keretében futó- és fogójátékokat, népi játékokat, különböző csapatépítő játékokat próbálnak ki, emellett lesz még asztalitenisz, tollaslabda, csocsó és társasjátékok. Csütörtökön és pénteken versenyekre kerül sor, melyeken kiderül, kik a legjobb dekázók, kapura rúgók, labdavezetők, célba dobók, valamint sakkozók.

A szervezők amellett, hogy felhívják a figyelmet a mozgás és a sport jelentőségére, kiemelten fontosnak tartják a közösségi élmények gyerekekre gyakorolt hatását, ezért esténként közös filmnézésre, karaokéra, táncra és kirándulásra is invitálják majd a tábor résztvevőit.

lexi