Kamaszprogram: nyíregyházi kirándulás nagycsaládban élő fiatalokkal
Olvasói levél
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által augusztus 12–13-án megrendezett kamaszkiránduláson 29 fiatal vett részt. A programra Kárpátalja 14 településéről érkeztek a résztvevők: Somból, Beregszászból, Munkácsról, Nagyberegről, Tiszabökényből, Dercenből, Salánkról, Csetfalváról, Csongorról, Aklihegyről, Nagyszőlősről, Nagydobronyból, Tiszacsomáról és Borzsováról.
Ez volt az első alkalom, hogy a barátnőmmel részt vettem a nagycsaládban élő kamasz gyerekeknek szervezett programon. A hétvégét a Sóstói Múzeumfaluban indítottuk, ahol betekinthettünk a régi szabolcs-szatmári-beregi lakosok életvitelébe: milyen házakban éltek, mivel foglalkoztak a kisvárosi és falusi emberek. A tárlatvezető ismertette a főbb objektumokat, s a kisdobronyi templom másolatát is megnézhettük.
Ezután ebédeltünk, és egy kisebb pihenő után délután ismerkedős játékot játszottunk, ahol közelebb kerültünk egymáshoz, és új dolgokat tudhattunk meg a másikról. Este a belvárosba vitt tovább az utunk. Sétánk során az útba eső nevezetesebb épületeket és történelmi személyek szobrait tekinthettük meg.
Néhány kilométer séta és a vacsora elfogyasztása után a moziba indultunk, ahol közösen beültünk egy esti filmnézésre, ami a kedvenc programom volt. Bár korábban csak négy lányt ismertem, este a szobatársaimmal is közelebb kerültünk egymáshoz.
Másnap reggel egy élményfürdőbe érkeztünk, ahol órákig csúszdáztunk, szórakoztunk, beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat.
A rövid hétvégén minőségi időt töltöttünk el együtt. Új barátságok alakultak, élményeket szereztünk. Reméljük, jövőre is részt vehetünk a programon.
A program megvalósulását Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Továbbá köszönet illeti Dancs Györgyöt és Dancs Katalint, a program felelőseit, akik figyelmességükkel és türelmükkel még élvezetesebbé tették a kirándulást a fiatalok számára.
Egy résztvevő