Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.

Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.

Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Gárdonyi Géza ragyogó regényírói teljesítménye mellett (csak három cím: Egri csillagok; A láthatatlan ember; Isten rabjai) mára mintha elhalványulni látszana a mester költeményeinek népszerűsége.

Vagy mégse? Alighanem ma is megfontolandó gondolatot fogalmazott meg a Gárdonyi-versekről Kosztolányi Dezső 1914-ben: „Gárdonyi Géza jelentős költő. Ami először feltűnik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelíd és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk, és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket.”

A Fel nagy örömre! című Gárdonyi-vers bizony fel tudja csigázni érdeklődésünket. Fölmerül a kérdés: hogyan mesél versbe szedett formában a nagy prózaíró? Nos, alighanem igazat adhatunk a Kosztolányi-gondolat folytatásának: „Ezekben a versekben jelentkezik először a magyar primitív költészet, amely elfáradva a szó-cifrázásban a lehető legrövidebb utat keresi.”

Gyorsan tegyük hozzá: itt a primitív szó egyáltalán nem „alacsony fokon állót” jelent, hanem letisztultat, sallangmenteset, olyan szándékosan leegyszerűsített és áttetszően hagyományos formát, amely kiválóan illik az „égi s földi király” várva várt megérkezéséhez...

Penckófer János