Szijjártó Péter Brüsszelben: Elvárjuk Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösségek jogait, az EU-tól pedig, hogy lépjen fel az ügyben

2023. január 25., 16:07

A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon – szögezte le Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. Az európai uniós külügyi tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető felvetette az ukrajnai magyar nemzeti közösséggel szembeni, szerinte „koncentrált és súlyos támadások” kérdését. Élesen tiltakozott azellen, hogy hirtelen nagy számban, minden indoklás nélkül magyar nemzetiségű intézményvezetőket bocsátanak el, az intézményeket pedig arra kötelezik, hogy távolítsák el a magyar nemzeti jelképeket.

A magyar külügyminiszter elmondta, hogy ezek az ukrajnai intézkedések mind-mind egy súlyos magyarellenes, koncentrált támadás jelei. „Mindez elfogathatatlan, és ezzel szemben nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az Európai Uniónak is fel kell lépnie. Elfogadhatatlan, hogy ezt bárki egy kétoldalú kérdésként állítsa be” – hangsúlyozta. Tekintettel arra, hogy Ukrajna az Európai Unió egyik tagjelölti státusszal bíró országa, mint minden olyan országnak, amelyik tagja akar lenni az Európai Uniónak, tiszteletben kell tartania a közös európai szabályokat, márpedig a nemzeti közösségek védelme és jogainak biztosítása abszolút európai érték és európai kötelezettség is – magyarázta.

„Mi arra számítottunk, hogy az Ukrajnával folytatandó tagjelölti tárgyalások során majd javul a nemzeti közösségek helyzete Ukrajnában − hisz ez lenne a logikus, a helyes és szabályszerű, jogszabályszerű −, azonban nem ez történt. A nemzeti közösségekkel kapcsolatos új ukrán decemberi szabályozás még rosszabb körülményeket teremtett, mint korábban. Ez a magyarellenes és koncentrált súlyos jogi támadásokkal kiegészülve, együtt komoly aggodalmakat kelt” – mondta a külügyminiszter.

„Mi, magyarok továbbra is világossá tesszük, hogy a 2015-ben érvényben volt nemzetiségi szabályozáshoz kell visszatérni. Elfogadhatatlan a magyar tannyelvű oktatási intézmények működésének ellehetetlenítése. Elfogadhatatlan, hogy az anyanyelvi oktatást az 5. osztályban már 40%-ra vissza akarják szorítani, határozottan tiltakozunk ezen intézkedések ellen – jelentette ki. – Továbbá azt is látni kell, hogy minden ilyen intézkedés nagyon megnehezíti a jövendőbeli Ukrajnát támogató döntéseinket. Ezért azt várjuk Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti közösségek jogait, ne vegyen el jogokat magyar nemzeti közösségtől, és azt várjuk az Európai Uniótól is, hogy lépjen fel ebben az ügyben” – szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszter hozzátette: „Ukrajnának majd szüksége lesz olyan európai politikai döntésekre, amelyek Magyarország nélkül nem fognak megszületni, és minél több jogot vesznek el a magyar nemzeti közösségtől, minél tovább húzzák azt, hogy visszaadják az egyszer már létezett nemzeti közösségi jogokat, annál nehezebb lesz nekünk otthon, Magyarországon meghozni olyan döntéseket, amelyek tőlünk áldozatokat követelnek” − fejezte gondolatait Szijjártó Péter.

TV21 Ungvár/D. P.