Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (27. rész)

Bennünk, kárpátaljaiakban mostanság talán egyre többször fogalmazódik meg a kérdés: „Mi lesz veled, Kárpátalja?” Kárpátalján sosem volt könnyű az élet. Most viszont, aki reálisan szemléli a jelenlegi helyzetet, jól látja, hogy az elmúlt évtized, illetve a 2022 előtti nehézségek szinte eltörpülnek az elmúlt év és immár a 2023-as esztendő viszontagságai, szörnyűségei, társadalmi, nemzeti anomáliái mellett. Azonban az is elmondható, hogy a kárpátaljai magyarság mindig kitartott a történelem folyamán, és ez most sincs másképp. Sorozatunk folytatásában azokat a kárpátaljai magyar fiatalokat szeretnénk bemutatni, akik munkájukkal, elszántságukkal, szorgalmukkal, magyar identitásukkal, Istenbe vetett hitükkel, becsülettel, tisztelettel és nem utolsósorban hazaszeretetükkel talán reményt és példát adhatnak, mutathatnak a jelenleg külföldre kényszerült, vagy esetleg Kárpátalján nehézségek között tengődő honfitársaik számára. Nem könnyű egyikünk helyzete sem, és mindenki más-más életkörülmények között próbál meg boldogulni. Szeretném önöknek bemutatni Radvánszki Krisztina tapasztalatait. Mesélj magadról!

– Radvánszki Krisztina vagyok, 31 éves, Mezőváriban születtem. Szülőfalumban jártam középiskolába és művészeti iskolába is, zongora szakon tanultam, de citeraegyüttesben is játszottam, így ez a hangszer sem áll távol tőlem. A 9. osztály után felvételt nyertem az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolába, ugyancsak zongora szakra. Miután azt sikeresen elvégeztem, a Lembergi Mikola Liszenko Zeneakadémia zongora szakán diplomáztam. Jelenleg a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola Mezővári Kirendeltségének vagyok a zongoratanára, illetve a férjemmel közösen a Mezővári Kultúrkör vezetői vagyunk. Ezenkívül a Mezővári Református Ifjúsági Kör vezetője is vagyok, de sokan hobbifotósként ismernek. Van egy 4 éves kisfiunk, Bence.

– Mi volt a legfőbb ok, hogy itthon, Kárpátalján maradtál? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal?

– Elsősorban nagyon szeretem azt, amit csinálok. Sajnos kevés szakember maradt itthon, Mezőváriban. Jelenleg én vagyok az egyetlen zongoratanár, 9 diákom van, 4 faluból hozzák hozzám a gyerekeket, ami azt jelenti, hogy van igény arra, amit csinálok. A férjemmel a kulturális életben is igyekszünk helytállni. Másrészt itt nőttem fel, itt érzem magam igazán otthon, itt van a család, ismerősök, barátok, minden, ami ideköt. És nem utolsósorban a gyülekezeti munkából is kiveszem a részem, amennyire csak időm engedi. Úgy érzem, engem az Isten itt akar látni.  

– Kérlek, mondj három olyan dolgot, ami meghatározza azt, hogy ki vagy te! Kezdd a legfontosabbal!

– Édesanya. Feleség. Az az ember, akihez a fiatalok, akár ifjúsági körben, akár a diákjaim közül bátran fordulhatnak, ha segítségre vagy tanácsra van szükségük.

– Hogyan éled meg kárpátaljai magyarként a mindennapokat ott, ahol élsz?

– A háború miatti nehézségek, a kivándorlás, az egyre jobban növekvő infláció miatt nehezebb, mint eddig valaha. Ez egy ilyen időszak, a nehézségek által leszünk erősek. Én mindig optimista vagyok. A 2023-as év pedig a REMÉNY éve, és hiszem, hogy eső után mindig kisüt a nap.

– Mit gondolsz, mi, kárpátaljaiak hogyan éljük meg az életünket a szülőföldünkön vagy a „nagyvilágban” a körülmények függvényében?

– Mi, kárpátaljaiak nagyon nagy hazaszeretettel éljük meg. Azok, akik itt maradtunk, azért maradtunk, mert szeretjük azt a helyet, ahol születtünk. Szerintem, akik el is vándoroltak, azoknak a szíve mindig is hazahúz. Nem egy-két embertől hallom, hogy mennyire hiányzik az otthon, Mezővári. Ezért is készítek sokszor a falunkról vagy a vidékünkről fotókat, hogy láthassák szeretett kis falunkat, amiért nagyon hálásak, mondtak már olyat is, hogy könnyet csaltam valaki szemébe a fotóimmal.

– A munkádban eltelt idő során milyen tapasztalatokra tettél szert? Mi jellemzi leginkább a foglalkozásodat?

– Azt megtanultam a 10 év alatt, hogy minden gyermek más. Nekem mindig izgalmas, hisz mindig minden gyereknél kicsit más módszert kell alkalmazni. Mindenkihez meg kell találni, a számára megfelelő zenei anyagot, mert nagyon fontos, hogy szeressék azt a darabot, amit épp játszanak. Emellett meg kell találni mindenkivel a közös „nyelvet”. Az utóbbi 3 év számomra is nehéz volt, hiszen meg kellett tanulnom online zongorát tanítani, ami óriási kihívás volt.

– Ezekben az időkben hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre volna szükség? Hogyan tud most boldogulni egy fiatal a szülőföldjén?

– Elsősorban munkahelyekre lenne szükség, illetve magasabb munkabérekre. Továbbá nagyon fontos, hogy értékeljék a munkánkat, megbecsüljék a munkatársakat, egymást, és, hogy a fizetésből ne csak fennmaradni, hanem gyarapodni is lehessen. De mindenekelőtt az lenne a legfontosabb, hogy végre legyen vége a háborúnak, és béke legyen.

– Idézd fel eddigi legjelentősebb teljesítményedet az életben, bármely téren.

– Sikeres eredményeket értem el a fotózás területén. Egyik alkalommal különdíjat is nyertem Magyarország Beregszászi Konzulátusának Fiatal Képzőművészek Tárlatán. Többször nyertem közönségdíjat a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány fotóversenyén. De könyvben is megjelentették a fotómat, illetve kiállították Budaörsön, galériában a fotóimat több művész alkotásával együtt. Ám amire a legbüszkébb vagyok, az az Ifjúsági Nemzeti Tanács rendezvénye, amikor is Budapesten 81 fotóból a legjobb 20-ba került a munkám, kiállították a fotómat, ahol a közönségdíj nyerteseként a helyszínen vehettem át nyereményemet.

– Mit/kit jelent számodra  a kereszténység? Mit jelent neked a hit? Ki számodra Isten? Szerinted a nagy többség számára ki Isten?

– Számomra a hit nagyon fontos, és örülök, hogy Isten rám bízta az ifjúsági kör vezetését, illetve aktívan részt veszek a gyülekezet életben is, mindig ad feladatot, szolgálatot, ami által bizonyságot tehetek róla. Én hiszem, hogy a legtöbb ember az Istenre és az Úr Jézus Krisztusra mint megváltójára tekint.

– Milyen narratívát képzelsz el, amely által a kárpátaljai magyarság továbbra is itthon maradhat, boldogulhat, fejlődhet?

– Hát legfőképp kitartást és imádkozást a békéért.

– Melyek azok a kompetenciák, értékek, amelyek leginkább jellemzik a kárpátaljai lakosságot? A kárpátaljai emberek miben különböznek másoktól? Egyáltalán különböznek-e?

– Minden nép különbözik valamiben. A kárpátaljai nép mindig törekedett a kultúra, a hagyományok megőrzésére, és a békés egymás mellett élésre más nemzetiségekkel is.

– A kialakult körülmények tekintetében mi az, amivel a legtöbbet tudunk tenni a környezetünkért, embertársainkért, önmagunkért?

– Szeretettel fordulni a másik ember felé. Ám elmondható az is, hogy sajnos a mai világban nagyon kevés az emberekben a szeretet.

– Mi a véleményed az országban, világban a közelmúltban és a jelenben zajló, mindenkit érintő folyamatokról, eseményekről? Hová vezethetnek?

– Semmiképpen sem a jóra! 2020-tól nehézség nehézség hátán jött egymás után. Ez számunkra egy nagyon nehéz időszak, de talán most egy kicsit – ezekben a megpróbáltatásokban – többen fordulnak majd az Isten felé.

– A fiatalok mit tudnak tenni a béke elősegítése érdekében?

– Elsősorban imádkozni. Hiszem, hogy az ima minden nehézségen átsegít. A másik: szeretet, és ne gyűlölködés legyen az emberek szívében.

– Reménnyel tekinthetünk-e mi, kárpátaljaiak a jövőbe?

– Én nagyon bízom benne, hisz 2023 imatémája a Remény. Hiszem, hogy az imának ereje van. Sokan imádkozunk nap mint nap a békéért, és Istennél semmi sem lehetetlen, hiszem, hogy meghallgatja imádságainkat.

– Mit ajánlanál a fiataloknak? Milyen megoldásokat eszközöljenek, milyen irányba mozduljanak el az itthon boldogulás reményében? Mit tegyenek és mit ne?

– Amondó vagyok, hogy tanuljanak, aztán pedig, ha már egy szakma van a kezükben, esetleg próbálják ki magukat új dolgokban is. Mikor lediplomáztam, külföldön dolgoztam 2 évet vendéglátóiparban, megtanultam németül, s a fotózással 28 évesen kezdtem el foglalkozni, néptánccal 29 évesen. Tanuljanak nyelveket, hisz ahány nyelv, annyi ember. Próbálják ki magukat több mindenben, hogy végül azzal foglalkozzanak, amit igazán szeretnek.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Szeretném fejleszteni magam a fotózás terén, még több eredményt elérni, és nemcsak hobbi szinten, hanem azt szeretném, ha a szakmámmá is válna. Profi fotóssá szeretnék válni.

Dankai Péter