Ismét úton a Máltai Szeretetszolgálat játszóbusza

2023. március 3., 11:50 , 1149. szám

A gyermeki mosoly mindennél többet ér vallják a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) munkatársai, akik a szervezet játszóbusz programjával a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban tartottak fejlesztő játszóházi foglalkozást az intézmény első két osztálya számára március 2-án.

„Minél több gyereknek tudunk pár kedves pillanatot szerezni, annál jobb. És nagy tömegben még a játék is jobb” – mondták a szervezők.

A játszóbusz program nemzetközi összefogással indult útnak 11 nyugat-európai társszervezet jóvoltából, akik három egységet állítottak fel a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi, lembergi, valamint ivano-frankivszki kirendeltségénél. A foglalkozások bármely intézmény számára elérhetőek.

„Szeretnénk minél több helyet meglátogatni és elvinni egész Kárpátaljára a játszóbusz lehetőségét, hiszen rengeteg gyerek küzd a beilleszkedés problémájával és ezek a közösségépítő élmények elősegítik az ilyen jellegű problémák leküzdését” – emelte ki Makuk János, a BJMSZ igazgatója.

A program célja, hogy a finommotorikát, az ügyességet, a térérzékelést és az egyensúlyérzetet fejlesszék, ezen felül pedig oldják a gyerekekben lévő feszültséget, ami a mostani háborús helyzet miatt alakult ki bennük.

A Kossuth Lajos líceumban nagy hangsúly fektetnek az élmény alapú oktatásra és arra, hogy a gyermekeket a tananyag elsajátítása mellett olyan hatások is érjék, amelyek lelkileg is feltöltik őket.

„Igyekszünk egy olyan élményszerű oktatási intézménnyé válni, ahol a gyerekeknek a jó minőségű, versenyképes oktatás mellett a mindennapi kikapcsolódás is szerves része legyen az oktatási folyamatnak” ‒ hangsúlyozta Zseltvay-Vezsdel Emese, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum igazgatója.

A foglalkozás „porondmestere” ezúttal is Homoki Bálint volt, aki hosszú ideje aktív önkéntes a Máltai Szeretetszolgálatnál, főként, ha gyerekekkel kapcsolatos programokban kell segítenie.

„A gyerekek mindig nagyon pozitívan fogadják ezeket az alkalmakat és mindig tele vannak motivációval és energiával. Az ő pozitív energiájukat próbáljuk mi is mindig visszacsatolni magunkba és átadni majd nekik. Ezáltal úgy töltődünk mi is, ahogyan a gyerekek” – számolt be Homoki Bálint.

A szervezők izgalmas mozgásos és kézműves-foglalkozásokkal készültek az alsó osztályos diákok részére. A mozgásos programon a gyerekek egyéni és csapatjátékokon vehettek részt, akadálypályákat teljesítettek, ügyességi vetélkedőkön versenyeztek, különböző labdajátékokkal játszottak.

A kézműves-foglalkozáson a virágoké volt a főszerep. A tavasz köszöntéseként színes virágokat fűztek fel az ügyes kezű gyerekek

A tervek szerint a beregszászi játszóbuszhoz a későbbiek során további eszközöket is beszereznek majd, hogy szabadtéri programokat is tudjanak rendezni azokon a településeken, ahonnan erre felkérést kapnak.

TV21 Ungvár\K. K.