Nyolcvan egységcsomagot osztottak ki a Viski kistérségben

2023. március 29., 13:19

A Viski kistérség önkormányzata a hátrányos helyzetű betegek, valamint egyedül élő 80 év feletti idősek számára osztott szét egységcsomagokat. Az adományok tartós élelmiszert, valamint tisztálkodási szereket tartalmaztak. Az önkormányzat már nem első alkalommal segíti a település nehéz helyzetben lévő lakosait, mindezt a magyarországi és romániai testvértelepülések felajánlásának köszönhetően tudták az elmúlt évben és most is megvalósítani.

Jaroszlav Hajovics, a Viski kistérség polgármestere szerint bár a háború óta nem egyszerű a helyzet, a kistérség a nemzetközi partnerek segítségnyújtása által segítheti az itt maradt, nehéz helyzetben lévő lakosait, ami nagyban megkönnyíti a rászorulók léthelyzetét.  „Szeretném megköszönni a határon túli partnereinknek mindazt a segítséget, melyet az elmúlt egy évben folyamatosan kaptunk tőlük. Ennek köszönhetően tudjuk most átadni ezeket az egységcsomagokat településünk azon polgárainak, akiknek nagy szüksége van minderre. Az elmúlt héten közel kétszáz tartósélelmiszer-csomagot készítettünk el azok megsegítésére, akik erre rászorulnak. Most pedig a munkatársaink egészségügyi és élelmiszercsomagot állítottak össze azon polgártársaink számára, akik fekvőbetegek, vagy már nagyon idősek, vagy valamilyen komolyabb betegséggel küzdenek. Mindez a nemzetközi partnereink jóvoltából kivitelezhető” – fejtette ki a polgármester.

Az önkormányzat a mostani alkalommal 80 egységcsomagot adott át a kistérségben élők számára. Mindezen túl az elmúlt egy évben több hasonló akciót valósítottak meg, segítve ezzel az egyházakat és a településen élő hátrányos helyzetűeket.

ve